Most találkoztam először a Szegedi Agykontroll Klub társaságával, de minden várakozásomat felülmúlta az a szeretetteljes, nyitott légkör, ami ott fogadott engem. A meghívást Boros Gyöngyi klubvezetőtől kaptam, a téma pedig az volt, hogy miként tudunk békében lenni önmagunkkal.

dsc_0328.JPG

Az előadás során érintettük az önmagunk szeretetének, megbecsülésének a fontosságát, és hogy azok miként határozzák meg a döntésinket, és az életünk minőségét. Beszéltünk a kommunikációs technikákról, ami lehetővé teszi, hogy két ember ne elbeszéljen egymás mellett, hanem pontos megfogalmazásokkal, pozitív kérésekkel segítsék a probléma megoldását.

Az előadás második felében a párkapcsolat volt terítéken, mire való, mire nem, és hogy milyen állomásai vannak a kezdetektől az eltávolodásig, majd az újraépítésig. Néhány konkrét párkapcsolat-javító tippet is megosztottam a közösséggel.

fb_img_1480451433388.jpg

Hiszem és tapasztalom, hogy az életünk akkor teljesedik ki, ha megtaláljuk az életcélunkat, és ennek égisze alatt hozunk döntéseket, és ha úgy alakítjuk az életünket, hogy minél többször elkaphasson bennünket a flow. Ennek jegyében a célkitűzésekről, az önmagunk motiválásáról is szó volt. Néhány, a Berkeley Egyetem professzorai által publikált, boldogsággal kapcsolatos- kutatási eredményt is megosztottam az este folyamán.

Hálás vagyok, hogy e közegben lehettem.

 image-0-02-05-88e755f3c5b2bbdbb6ae48d07cb981ef728a38f878387fc2737ce7ca7f7a44fb-v.jpg

Köszönöm a kézzel készített motivációs hűtőmágnest  Machado Anitának.

hutomagnes.JPG

A Boros Gyöngyi által választott záró meditáció felüdülés volt a testemnek és a lelkemnek is.

Jó szívvel ajánlom ezt a klubot azoknak, akik feltöltődésre, belső utazásra, fejlődésre vágynak.

 

 

 

akcio.jpgÖsszhangban lenni című életmód könyv azoknak, akik békében akarnak lenni önmagukkal, párjukkal, és a világgal. (önfeltérképező kérdőív, párkapcsolat – javító, életöröm – növelő gyakorlatok).

Kattints a képre, és nézz bele! Kérheted dedikálva magadnak, vagy küldheted ajándékba valakinek.

Most ajándékokkal!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!