Gyakori probléma a pároknál, hogy elbeszélnek egymás mellett, nem szűrik le a lényeget a mondandóban, és azt érzik, hogy bár mindent világosan és érthetően kifejeztek, mégsem jön a várt hatás. A jó szándékú felvetés, igényközlés átcsap hibáztatásba, magyarázkodásba, hergelődésbe, és egy nagy veszekedés, vagy sértődés a vége.

Mit lehet tenni azért, hogy ez másképp történjen?

1, Érdemes megválasztani a megfelelő helyszínt, az időpontot. Lehetőség szerint ne akkor kezdjünk hosszú beszélgetésbe, amikor a párunk fáradtan hazaesett a munkából, vagy az elalvás küszöbén tart. Sőt, az sem tesz jót, ha a legidegesebb állapotunkban akarunk változást hozó beszélgetésbe bonyolódni. A sérelmünk és a haragunk nem segít a probléma megoldásában.

2, Én-közlésben beszéljünk. Ne a párunk okolására építsük a mondanivalónkat, hanem arra, hogy mik a tények, mit érzünk, mit gondolunk, mit szeretnénk, és hogyan a továbbiakban. Ezen kívül érdemes megfogalmazni, hogy mi mit vagyunk hajlandóak tenni a változásért, és csak utána megkérdezni, hogy mit vállal a párunk a cél érdekében.

3, Kerüljük a hergelő témát, vagy szavakat! Mindenkinek vannak olyan becsípődései, amire azonnal ugrik, hevesen reagál. Ezeket békés időszakban érdemes átbeszélni, hogy kit milyen mondat, kifejezés, téma vagy reakció őrjít meg.

Nem szabad elfelejteni, hogy ami a másikban idegesít, az a saját fejlesztésre váró területemet mutatja meg.

4, Legyünk kedvesek és tiszteletteljesek! A nyugodt beszélgetéshez segíti a párokat az empátia, a kedvesség, a tiszteletteljesség. Nem az embert kell támadni, hanem a problémát feltárni, és a megoldást megtalálni – személyeskedés nélkül.

5, Ne utalgass, ne parancsolj, ne követelj, hanem beszélj és kérj úgy, hogy ő is meglássa a kérés teljesítésével járó párkapcsolati előnyöket.

6, Ha szükséges, kérjük meg, hogy figyeljen ránk, tegye le a telefont, a laptopot, és pár percre szenteljen nekünk osztatlan figyelmet. Ha ezt szépen, kedvesen, szeretetteljesen kérjük, és nem követeljük, akkor nagy eséllyel sikerrel is fogunk járni. Ha megkaptuk a figyelmet, akkor érdemes a fenti pontokban vázoltak szerint haladni tovább.

A párok gyakran hurcolják magukkal évekig, évtizedekig a ki nem mondott, fel nem dolgozott sérelmeket, tüskéket, míg nem egyszer csak elegük lesz a nehéz teher cipeléséből és annak lerakásához a válást választják. Nem kell elválni ahhoz, hogy megtisztítsuk magunkat, a kapcsolatunkat a sérelemtől, nehezteléstől, megoldatlan feladatoktól.

Kommunikációs modellek, párbeszédeken keresztül bemutatott technikák a Boldognak Lenni könyvben. Vidd e-book, vagy nyomtatott formában! Érdemes bátorságot gyűjteni, és a felismerés után másképp gondolkodni a helyzetről, vagy másképp hozzáállni a feladatainkhoz. Ha nem megy egyedül, bátran kérjünk segítséget hozzá! Egy életünk van, és az idő folyamatosan telik.

 

Laskai Nelli
életöröm tréner, házassági tanácsadó

Boldognak Lenni párkapcsolat-javító könyv szerzője (önbizalom, párkapcsolat, kommunikáció, céltervezés)

Hallgasd meg a podcast adásokat is!