Könnyen lehet, hogy az emberek nem szeretik olvasni azt, hogy mit ne tegyenek. Talán azért, mert akkor egy újabb tiltást élnek meg, és a korlátokból már éppen eléggé elegük van.  Azonban mégis szükségét érzem, hogy arról is írjak, mik gátolják azt, hogy az párok békében és szeretetben éljenek együtt.

Mivel sokan nem szeretnek hosszú cikkeket olvasni, és nincs is idejük arra, hogy a munkahelyükön percekig bogarásszák a lényeget, vagy esetleg adatforgalmukat használják fel tömegközlekedési eszközön zötyögve, így röviden 10 pontba szedem azokat a szokásokat, gondolatokat, melyek eltávolítanak két embert egymástól, és a válás szélére sodorják a kapcsolatukat.

  1. Az elköteleződés elfelejtése. Ahogy a nehézségek megérkeznek, hajalmosak az emberek elfelejteni, hogy valaha ígéretet tettek MAGUKNAK, hogy a választott társuknak, aki akkor remek partinak tűnt, hűséges partnerük lesznek. A hűség itt értelmezhető az elköteleződés iránti hűségnek is.
  2. Játszmázás. Úgy beszélnek, olyat mondanak, amitől a másik majd várhatóan rosszul érzi magát. A fő cél, hogy megnyerjenek sok kis csatát, és ettől hatalmasabbnak tűnjenek a társuknál, és ez a fals, kiharcolt hatalom segít majd enyhíteni a hiány fájdalmait, a változtatás iránti motiválatlanság tüneteit.
  3. Igazságharc. A boldogtalan párkapcsolatban a felek nem a megoldást keresik, nem az a szempont a döntéseknél és megnyilvánulásoknál, hogy mi az, ami a megoldást adja, hanem az, hogy a saját igazuk kimondva és elismerve legyen. Ez a kapcsolat halálához vezet.
  4. A mástól kapott jó érzésekre várnak. Ahelyett, hogy megtanulnák, hogyan kell boldogan élve beteljesíteni az egyéni életcélt, a saját életutat, a párkapcsolati elköteleződés mellett, arra várnak, hogy jöjjön valaki, aki megmenti őket, míg ők továbbra is a passzivitásban sajnálják magukat.
  5. Beletörődnek a szexmentes kapcsolatba. Frusztráltak lesznek, és értéktelennek érzik magukat, amit könnyen orvosol majd egy-két kedves szóval a munkatárs, a szomszéd, vagy bárki más, aki szintén a szexuális beteljesedésre áhítozik.
  6. Feláldozzák magukat a másikért. Noha, ezt önként vállalják, előbb-utóbb a hiányérzet miatt felhánytorgatják, és a társukat hibáztatják, amiért elfordultak a barátaiktól, és a hobbijuktól. Ehhez az Összhangban lenni című könyvben írtam segítséget.
  7. Partnerség helyett alá-fölérendelt viszonyt alakítanak ki. Attól függően, hogy kinek éppen mi kell a biztonság megéléséhez. Viszont házasságban, tartós kapcsolatban élni boldogan, azt jól működtetni, csak partneri viszonyban fogják tudni.
  8. Nem őrzik, nem vigyázzák a bizalmat. A sérelmek fájdalma, az önértékelési problémák sok embert titkolózásra, árulásra bíztatnak. Nem adnak kizárólagosságot a társuknak, nem őszinték hozzájuk, nem akarják, hogy rálátásuk legyen az életükre, vagy kibeszélik őt, hogy közösen utálkozzanak a barátokkal, barátnőkkel.
  9. Féltékenységgel tartják fogva a társat. Gyakran azzal magyarázzák, hogy így vigyáznak a kapcsolatra, mert ha nem lenne gyanakvó és féltékeny, akkor a társ félrelépne. Valóban visszatarthatunk így valakit? Erősíti a kapcsolatot a nyomozás és a fenyegetés?
  10. Nem törődnek az önfejlesztéssel. Automatikus programjaink alapján működünk. Amit láttunk a szüleinktől, tanultunk a tanárainktól, barátainktól, azok lesznek a megoldó kulcsaink. Csakhogy ezek nem mindig passzolnak a folyamatosan változó élethelyzetünkhöz, illetve a személyiségünkhöz, ezért érdemes megismerni önmagunk működését, majd megtalálni azokat a változtatásokat, melyek azt segítik, hogy sikeresen oldhassuk meg a feladatainkat, a ránk szabott megoldásokkal. Ehhez az Építed vagy rombolsz? című könyvemben írtam módszereket.

+1. A világból nagyon kis szeletet látunk. A látásmódunk sokszor csak a felszín kapargatására elég, ezért fontos, hogy megtanuljunk mögé látni a dolgoknak, megtanuljuk felismerni az ok-okozat kapcsolódásokat, tanuljunk meg célravezetően kommunikálni,  működésbe hozni a bátorságunkat ott is, ahol félelmetesnek érzékeljük a helyzetünket. Nem csak az eldobás, kilépés, vagy az elfordulás létezik. A javítás lehetősége mindenki számára nyitott.

 

Keresd a segítő megoldásokat magadnak, vagy ajándékozd a pozitív változást másnak:

Bejelentkezés tanácsadásra –>

Párkapcsolat, boldogság javító gyakorlatok, mindfulness technikák, szerepeink közötti összhang megteremtése a mindennapokban:

Összhangban Lenni – Segítő könyv hűtlenség utáni kapcsolatjavításra, életöröm növeléséhez , mindfulness technikák, feladatlapok— >

 

 

 

Új szokások bevezetéséhez, magabiztosság növeléséhez, párkapcsolat-javításhoz, kiegyensúlyozott, bátor élet kialakításához (egyedül vagy párban):

Építed vagy rombolsz? – Segítő könyv, hogy meglássuk, mi okozza az elakadást az életünkben, miért csúsznak félre a dolgaink, és mit kell tenni, hogy változtassunk. Bátorságot erősítő gyakorlatok, technikák megbocsátáshoz, magabiztossághoz, azonnal használható motivációs tippek –>

 

Regény egy nőről, aki betegsége kapcsán ismeri meg önmagát, a sorsát, az életcélját, és találja meg a boldog életút jelentését:

Egy angyal hangját hallottam – Segítő könyv regénybe burkolva. Izgalmas, bensőséges, érdekfeszítő és elgondolkodtató –>

Hallgasd meg a podcast adásokat is!