Ma csodaszép idő volt, és füvet nyírtam, míg a férjem bográcsban főzte az ebédet. Nem kedvencem a fűnyírás, egyrészt, mert fárasztó, s jellemzően ilyenkor nagyon tűz a nap. Másrészt pedig olyan szép a sárga-lila-zöld (gyom)virágok szín kavalkádja, hogy sajnálom lenyírni őket. Azonban nem mindig csak azt kell tenni, ami ellen semmi kifogásunk sincs, de mindig eldönthetjük, hogy mivel töltjük meg az időnket, illetve, milyen gondolatokat választunk a folyamat közben. Én ilyenkor panaszkodás helyett sorra veszem, hogy mi mindent szeretnék, hogy megvalósuljon, illetve szakmai ártalomként azon filózok, hogy mivel tudnék segíteni a pároknak, hogy jobb minőségű kapcsolatban élhessenek.

Gyakran csak akkor keresnek meg a párok, amikor már annyira fáj a krízisben lenniük, hogy keresnek valami kiutat, valami kapaszkodót, amivel enyhíthetik a fájdalmukat, és valami csoda folytán mégis megmarad a kapcsolatuk. Még ha nyitottak is, ilyenkor nehezen tudnak közeledni egymás felé. Egyrészt elszoktak már ezektől a gesztusoktól, másrészt pedig nem tudják, hogy mik azok a cselekedetek, amelyekből a társuk szeretve érzi magát.

Az 5 szeretetnyelv, amelyek Gary Chapman házassági tanácsadó nevéhez fűződnek: dicsérő szavak, testi érintés, minőségi közös időtöltés, szívesség, ajándékozás…

Most azokhoz szólok igazán, akinek a párja szeretve érzi magát abból, ha elismerő szavakat kap. Honnan lehet ezt tudni? Csak figyeld meg, hogy mit mond, amikor a hiányérzetéről beszél, vagy amikor kritikával illet téged. Ezekből sokat lehet tanulni.

10 mondat, ami kedvessé tud tenni a párod szemében, miközben ő maga is töltődik a gesztusodtól:

1, Örülök, hogy te vagy a párom. Nagyra értékelem, amit megteszel magadért, és értem. Köszönöm.

2, Nagyon ügyesen megoldottad ezt a feladatot. Büszke vagyok rád.

3, Isteni finomra sikerült ez a vacsora, köszönöm.

4, Felnézek rád azért, amit elértél. Biztosan nem kis erőfeszítésbe telt, mire eljutottál erre a szintre. Csodállak a kitartásodért!

5, Jó döntés volt, hogy összejöttünk, boldog vagyok, hogy rád találtam. Igazán jól érzem magam veled, és ez annak köszönhető, hogy te ilyen kedves és szerethető vagy.

6, Nagyon boldog vagyok, hogy a társad lehetek. Mindig büszkén mesélek rólad a barátaimnak, munkatársaimnak. Jól esik egy ilyen nagyszerű társsal együtt élni.

7, Szerencsés vagyok, hogy rád találtam. Tudom, hogy sokat teszel értem, a családért. Nagyon jó ember vagy, és én hálás vagyok, hogy elfogadsz és szeretsz engem.

8, Szeretlek, és köszönök mindent, amit eddig tettél értünk. Szeretném, ha éreznéd, hogy én is nagyon szeretlek, ezért azon leszek, hogy minél boldogabbá tegyelek.

9, Hogy segíthetnék, mit tehetnék, hogy szeress élni, és boldogan teljenek a napjaid?

10, Nagyon örülök, hogy egymásra találtunk. Csodálatos embert ismertem meg azon a napon. Szeretek élni, és ezt neked is köszönhetem.

Persze, azért ezek akkor válnak varázsmondattá, ha őszinte érzelmek hatják át őket.
Pl.: a hála, a szeretet, a tisztelet, a köszönet, és a javítási szándék. És nem csak üres mondatként hangoznak el, hanem a mindennapi cselekedetekkel egy irányba mutatnak.

 

 

Az Összhangban lenni című könyv (e-bookban is) segít a hűtlenség feldolgozásában, önmagunk és a kapcsolatunk feltérképezésében. Feladatlapokat tartalmaz, hogy megismerjük a saját párkapcsolati vágyunkat, mit is keresünk a kapcsolatban, lássuk, hogy mire vágyunk.

Bejelentkezés tanácsadásra –>

Minden Boldognak Lenni könyv kapható e-book formájában is.  

A könyveket kérd a kedvezőbb csomagajánlatban!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!