A tartós kapcsolatokban, a több évtizede tartó házasságokban igen gyakori a távolság érzékelése. A távolodás apránként, némán, lassan épülhet ki, és mikor már fáj, akkor már olyan nagy a távolság, hogy nem érik el egymást a felek, és ezt a szeretetlenséget, figyelemhiányt meg is fogalmazzák.
Jobb esetben kulturáltan, vádaskodásmentesen, igénymegfogalmazással. Rosszabb esetben vádaskodás, személyeskedés, sárdobálás vagy sértődés formájában.
Miért távolodunk el a párunktól?
A lista hosszú, de azért néhány jellemző szokást vagy cselekvést érdemes megemlíteni:
- leginkább a család működtetéséről szól vagy nem megértő a kommunikáció
- a gyerekek, a munka és a háztartás annyi energiát von el, hogy egymásra nem jut figyelem
- fellelhető az apró vagy nagyobb hazugságok, ígéretek be nem tartása
- magárahagyatottság érzése a problémákkal való megküzdésben
- az egyik fél magánéleti krízise (munkanélküliség, depresszió, betegség, családtag elvesztése…)
- nem megfelelő mennyiségű vagy minőségű szexuális együttlétek
- lekezelő bánásmód
- pozitív megerősítések hiánya
- közös jövő tervezésének hiánya
- mindennapos, párkapcsolatot erőstő rituálék elmaradása
+ Ezek mellett jellemző még, ha nem „felnőttként” vannak jelen a kapcsolatban, hanem az egyik fél átveszi a szülő szerepét és ezzel a lendülettel a másik fél bekerül a gyerek szerepbe (tyúk vagy tojás kérdés, hogy ki mozdult ebbe az irányba hamarabb). Ilyenkor az egyik fél azt a szokást veszi fel, hogy megmondja, mit kell tennie, gondolnia a másik félnek. Korholja, neveli a partnerét, aki egy idő után haszontalannak, alárendeltnek érzi magát és inkább távolságot tart a partnerétől. Ha ilyen esettel találkozom, azt szokták megfogalmazni, hogy olyan érzésük van, mintha a saját anyjukkal/apjukkal élnének és ez semmiképpen sem teszi vonzóvá a partnerüket. Többször fordul elő, hogy a feleség igyekszik mindent egyedül elvégezni, fejben tartani, megoldani, és bár eleinte ez kényelmes a férfi számára, előbb-utóbb hiányként éli meg, hogy a felesége nem néz fel rá, nem dicséri, nem tud mellette érvényesülni. A feleség ezekben az esetekben meg azt éli meg, hogy olyan, mintha a férfi a gyereke lenne. Mindent ő old meg helyette, többszöri jelzés ellenére sem történnek másként a dolgok, és egyszer csak kifárad, érzelmileg kiég ebben.
Mit tegyünk egy ellaposodott kapcsolatban?
Ha szeretnénk felrázni, új alapokra helyezni a párkapcsolatunkat, akkor érdemes a főbb területeken való működésünket feltérképezni, majd megfogalmazni azt, hogy milyen szokásokkal működtetett kapcsolatban szeretnénk élni. Egyeztetni az alapszükségleteinket, segítséget adni a másiknak ahhoz, hogyan lehet felénk kimutatni úgy a szeretetet és a figyelmet, ami gesztusok által valóban megérezzük azt. Ha szükséges, változtatni a munkamegosztás arányán, helyet találni a közös minőségi időtöltésekre. Elengedhetetlen az is, hogy a partnerek dolgozzanak magukon, növeljék az önismeretüket, a társismeretüket és találják meg a megfelelő motivációjukat ahhoz, hogy legyen erejük a párkapcsolatért tenni, illetve befogadóvá tudjanak válni a társuk gesztusai iránt.
Gyakran hallom pároktól, hogy többször is nekifutottak maguk rendezni a problémáikat, de egy idő után visszacsúsztak az eredeti helyzetbe, vagy veszekedés, sértődés lesz a beszélgetésükből. Ennek oka az is lehet, hogy nem megfelelő a kommunikáció, nem pontos az igénymegfogalmazás, vagy egyszerűen nincs már új nézőpontjuk, ami kizökkentené őket a régi kerékvágásból. Ha együtt dolgozom a párokkal, akkor ezek kezelhetővé válnak, és a megfelelő stratégia nagy segítséget ad számukra, hogy kevesebb idő alatt létrehozhassák a kapcsolatuk új, boldogabb fejezetét. A tanácsadás menetéről ITT tudsz olvasni.
Laskai Nelli, házassági tanácsadó
borítókép: pexels.com
