parkapcsolatihiba.jpgPárkapcsolatban élni azt jelenti, hogy elhatározzuk, hogy egymás mellett akarunk élni, szeretnénk megosztani a pozitív dolgainkat, élményeinket, és készen állunk arra a változásra, amit a párkapcsolatunk tükrében meglátunk önmagunk hiánylistáján.

Mert nem arról szól a párkapcsolat, hogy miként és mennyiben változtassuk meg a párunkat annak érdekében, hogy mi boldogok legyünk. Mint ahogyan arról sem szól, hogy miként harcoljunk az igazunkért, hogyan érjünk el nekünk tetsző eredményt az áldozat szereppel, sem arról, hogy miként utálkozzunk közösen és panaszkodjunk egymásnak.

De mégis belecsúsznak a párok, és elvesztik szem elől a párkapcsolat valódi miértjét és jutalmát. Az első felismerés és a legfájóbb egyben, ami mutatja, hogy valami nem jól működik, az ez: Nem érzem szeretve magam.

De még ez sem jelenti feltétlenül azt, hogy a párom nem szeret. Lehet, hogy nem úgy szeret, ahogy én elvárnám, lehet, hogy nem úgy mutatja, amiből én érzem, de az is lehet, hogy csak én nem szeretem magamat, és nem engedem át az érzést, hogy a páromnak fontos vagyok, és szeret engem.

A jó (pár)kapcsolat működtetéséhez elengedhetetlen az elfogadás, a szeretet, az elköteleződés, a megértés, a türelem, a megbocsátás, az alázat, a hit, a remény.

Az alábbi tíz szokás azokra a kapcsolatokra jellemző, melyek elhanyagoltak:

  1. A felek nem mutatják ki az érzéseiket.
  2. Nem dicsérik, nem ismerik el egymás érdemeit (az önmagukhoz mért változásokban, nem másokhoz viszonyítva).
  3. Haragtartóak. Sértődősek.
  4. A megbocsátás előtt azt várják, hogy a másik kérjen bocsánatot.
  5. A másik fél kezdeményezésétől várják a saját boldogságukat.
  6. Nem tisztelik és nem kedvesek a másik családjával.
  7. Nem nyitottak egymás felé testi közelségre.
  8. Beszédeikben nem tisztelik egymást. Sem szemtől – szemben, sem társaságban.
  9. Saját sikertelenségeikért, korlátaikért, önmaguknak kiszabott szabályaikért a társukat okolják.
  10. Csak a saját nézőpontjukat, csak a saját igazukat akarják látni és elfogadtatni.

 Az élet minden területén a szeretetteljes jelenlét a legfontosabb.  A párkapcsolatokban fontos, hogy jelen legyen a rugalmasság, a játékosság, az intimitás, ami nem csak a hálószobára korlátozódik, hanem az üzenetváltásban, vagy akár a közös tévézés közben is életre hívható.

 

Párkapcsolat- javító, boldogság- növelő írásokért kattints a blogra.

Köszönöm, hogy velem voltál. Ha úgy érzed, van ismerősöd, akinek hasznos ez a cikk, küldd el neki, vagy oszd meg a közösségi oldalon.
Legyen örömteli napod!

Laskai Nelli

házassági tanácsadó, életöröm tréner
A Boldognak Lenni (párkapcsolat-javító, önbizalom-erősítő) Könyvek szerzője