elj_a_manak.jpgAz ember élete során számtalan ütést kap. Vannak olyanok, melyeket hozzá közel álló emberek visznek be és vannak olyan sérülések is, melyek azért fájnak, mert igaznak hisszük őket.

Talán a legfájdalmasabb pofonok azok, amiket a szeretteinktől kapunk. Egy figyelmetlenség, egy mulasztás, egy durva szó, és már meg is feneklik az életenergiánk. Képesek vagyunk hetekre, hónapokra, évekre begubózni és kizárni magunkat minden jóból, csak hogy nyalogassuk a sebeinket.

Ha valaki megbánt, akkor természetes, hogy fáj. Talán azért, mert ott, mélyen legbelül egyetértesz vele, talán mert nem tartod magad értékesnek, és fáj, ha más által bebizonyosodik. Az is lehet, hogy elvártad, hogy szeressenek, és mégsem kapod jelét az érzelemnek, nem igazolja vissza senki neked, hogy szerethető vagy. A csalódás piszokul tud fájni.

Bármivel is bántanak meg, jó, ha tudjuk, hogy minden egyes perc, mely gyűlölködéssel, haraggal vagy megvetéssel telik, az kidobott idő. És mivel nem tudjuk, hogy meddig élünk ezen a bolygón, így luxus, hogy a mosoly, a tánc, a kacagás, a szeretet kimutatása, a meditálás, a séta, egy kutyasimogatás, vagy egy jó kirándulás helyett fortyogjunk magunkban, vagy panaszkodással tárjuk ország-világ elé a haragunkat csak azért, hogy egyetértően bólogassanak nekünk.

Miért érdemes a megbocsátáson dolgozni?

Mert aki nem haragszik, az például:

  • nem mérgezi magát és a környezetét negatív dolgokkal, panaszkodással,
  • meglátja az őt körülvevő szép dolgokat,
  • hálás tud lenni, és ezzel megnöveli az életörömét,
  • örömmel van jelen a napjában, így egészségesebb, mosolygósabb,
  • kiegyensúlyozottabb, örömtelibb a párkapcsolata,
  • pozitív beállítottságával, kisugárzásával vonzza a barátokat.

Már nem kérdés, hogy miért éri meg a békés gondolatokat választani harag és szitkozódás helyett. Ám azok körében, akik mélyen vérző, fájó sebet cipelnek, azok számára sokkal fontosabb a kérdés: hogyan tudok megbocsátani?

Több fajta technika létezik, hogy elengedd a sérelmed. Bármelyiket is fogod megtalálni, mind azzal kezdődik, és akkor eredményes, ha valóban eldöntöd, hogy megbocsátasz.

1, Gondold át, hogy mi történt, amikor megbántottak. Mit mondtak, hogy mondták, és te mit éreztél közben. Ha ez megvan, fogalmazd meg, hogy mit gondoltál magadról a történés tükrében. Mennyire értékelted le, érezted tehetetlennek, kontroll vesztettnek magad? Mit gondoltál akkor a másikról? Mennyivel helyezted magad alá vagy fölé őt?

2, Írd le, hogy mi az, ami a legjobban fáj ebben az egészben.

3, Nézd új látásmóddal a történetet. Keresd meg, hogy a megbántót mi motiválta, hogy ezt meglépje. Lásd a félelmét, ami mozgatta őt. Lásd olyan embernek, aki képes másképp, szeretetteljesen is élni. Lásd magad erősnek és határozottnak, aki szeretetteljes megoldással is tud reagálni a történtekre.

4, Fogadd el, hogy amit a megbántó  tett, az az akkori legjobb tudása szerint történt. Ennyire volt képes.

5, A történésekre gondolj egy tapasztalatként, és ne fájó megalázásként.

6, Ne keress elégtételt a fájdalmadért. Engedd meg, hogy beépüljön és fejlesszen téged.

7, Mondd ki, hogy elengeded őt. Nem kötöd magadhoz tovább a haragoddal. Szabadok vagytok mindketten.

8, Listázd ki, hogy az eset mi mindenre tanított meg téged. Mi az, amiben változásra sarkall, és milyen pozitív hatása lesz annak az életedre nézve.

9, Pörgesd végig, hogy kit bántottál meg az életed során.  Hívd fel, keresd meg, írj neki, és kérj bocsánatot tőle.

10, Ha elhatároztad, hogy megbocsátasz, igyekezz a jelenben maradni. Ha múltbéli vagy még meg nem történt dolgokon agyalsz, akkor keress három körülményt, tapasztalást a jelenben, ami emlékeztetni fog arra, hogy már nem kell terheket cipelned. A jelenben képes vagy boldogan, tehermentesen élni.

A megbocsátás nem szól arról, hogy egyetértesz a másik tettével. Nem szól arról, hogy bármit megtehetnek veled. Nem szól arról, hogy elnézed a másik viselkedését. Nem azért teszed, hogy ő jobban érezze magát a bőrében.

Arról szól, hogy felszabadítod magad a saját boldogságod érdekében.  Eldöntöd, hogy egészségesebb, mosolygósabb, békésebb mindennapokat választasz magadnak. Átveszed a kontrollt az életed, a gondolataid felett. A történések megteremtőjévé válsz az áldozat helyett.

Szerintem ez már önmagában is elég jó indok, hogy a megbocsátást válaszd.  Ezen kívül nem elhanyagolható tény, hogy mindezzel jobbá teszed a világot. Magadban és magad körül.

Ugye, megéri?

Ma vagy hátralévő életedben a legfiatalabb! Kezdj el élni!
Segítő könyvek, módszerek, technikák a blogon.

Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner
a Boldognak lenni könyvek szerzője

Hallgasd meg a podcast adásokat is!