egeszsegeseletmod_1.jpgAz egészséges életmódba nem csak az tartozik bele, hogy kevésbé zsíros, szénhidrátban alacsony ételeket eszünk, és hetente kétszer tornázunk. A test megmozgatása, a számára előnyt hozó üzemanyag bevitele ételek és italok formájában, illetve a léleknek is kedvező pozitív gondolkodásmód összességével mondható ki, hogy valaki egészséges életet él.

Hogyan lehet ezt kivitelezni? Azok, akik egészséges életmódot alakítanak ki maguknak, az első lépésként elhatározzák, hogy mostantól másképp lesz, mint eddig volt. Felismerik, hogy milyen előnyökhöz jutnak, ha változtatnak a gondolkodásmódjukon, azzal együtt a döntéseiken, a cselekvéseiken. Elköteleződnek az új, vágyott mindennapok mellett.

A gondolataink határozzák meg a cselekedeteinket, tehát első körben azzal érdemes kezdeni, hogy mi az, ami hozzásegít az új életmód kialakításában, és a megtartásában. Az újrakezdők mind tudják, hogy nem is igazán az első lépések a legnehezebbek, hanem azok, amik utána jönnek, hiszen a kezdeti lelkesedés könnyen alábbhagy. Főleg, ha esetleg nem annyira látványos a változás.

Segítségül itt egy kérdéssor, hogy kirajzolódjon a tervünk, célunk, és egy lista azokról a szokásokról, amik támogatnak az egészséges életmód kialakításában, megélésében.

Jöjjenek a kérdések:

Miért szeretném lecserélni a szervezetem számára káros ételeket, italokat egészséges táplálékra? Magam miatt? Mások véleménye miatt?

Mi történik velem, az életemmel, ha a régi szokásaimnál maradok, és milyen változást hozhat, ha új szokásokat alakítok ki? Mit nyerek? Mit veszítek?

Milyen a vágyott életmódom? Mi az, amit megteszek és mi az, amiket kerülök? Milyen egy átlagos napom?

Milyen gátló tényezőkkel kell számolnom, amik eltávolítanak a célomtól?

Milyen segítségre számíthatok, ha elfogy a lelkesedésem?

10 dolog, ami támogat az egészséges életmód kialakításában és megtartásában:

1, Feküdj le időben, és aludd ki magad!

2, Igyál óránként-kétóránként valamennyi vizet!

3, Jógázz, meditálj, mozgasd át a tested rendszeresen!

4, Gondolkodj pozitívan, keresd a történésekben, hogy mire tudod használni a tapasztalatodat!

5, Készíts jegyzeteket a tennivalóidhoz és legyen mindig nálad, hogy jól oszd be az idődet!

6, Válassz egészséges ételeket, zöldségeket, gyümölcsöket! Kerüld a cukros üdítőket, édességeket!

7, Legyél nyitott az új dolgokra, tanulj, képezd magad!

8, Hagyj időt a feltöltődésre, pihenésre, önmagad kényeztetésére!

9, Szeretettel vezérelve hozd meg a döntéseidet!

10, Ápold a családi, baráti kapcsolataidat!

Ma vagy a hátralévő életedben a legfiatalabb! Sosem késő elkezdeni.

Laskai Nelli
életöröm tréner (UC Berkeley), házassági tanácsadó
A Boldognak lenni című gyakorlati életmódkönyv szerzője

aholtalalkozhattunk-2.jpg

Szeretném bemutatni az új könyveimet.

Ez a 48 oldalas e-book egyszerűen és érthetően mutatja be azokat a kommunikációs mintákat, amelyek miatt elbeszélnek egymás mellett az emberek, és segít lecserélni a nem működő mintákat olyan egyszerű mondatokra, melyekkel valóban érthetővé válunk, és mi is jobban értjük a partnerünket.

Amit találsz benne: páros gyakorlatok, békét hozó kifejezések, konfliktuskezelési minták, jó gyakorlatok a kritika kezelésére, rálátást arra, hogy miért megy félre az üzenet és torkollik veszekedésbe a beszélgetés.

Akkor is segítség lesz ez az e-book, ha megrekedt a kommunikáció közted és a párod között.

Érdekes, érthető és könnyen használható tartalom.

Az önbizalmadért

Ezt az e-bookot azért írtam, mert tudom, milyen érzés elveszve lenni, és azt is tudom, hogy van kiút. Ha én képes voltam újra hinni magamban, akkor te is képes vagy rá. Az önbizalom nem egy elérhetetlen cél, hanem egy folyamat, amelyet te is elindíthatsz, akár már ma.

Ez a könyv segít, hogy te is megtapasztald azt a felszabadító érzést, amikor már nem csak éled az életedet, hanem igazán élvezed is.

Pároknak

Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak.

Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!