Barion Pixel
Skype

nellilaskai

E-mail

info@boldognaklenni.hu

A legtöbben önmagukat sorolják hátra a napi teendők közepette. Érzik, hogy pihenésre van szükségük, észreveszik, hogy ingerlékenyebbek a megszokottnál, de mégis először a családot vagy a munkát helyezik előtérbe, minek következtében egyre kimerültebbnek érzik magukat. Nem írják felül az automatikusan futó működésüket, ami még gyermekkorban, vagy előző kapcsolatokban alakult ki bennük, pedig már nem szolgálják őket. Ebből hatalmas probléma adódhat, mind testi, mind lelki értelemben.

Petra esetében egy közlekedési helyzet mutatta meg kristálytisztán, hogy most már lassítania kell (szó szerint és átvitt értelemben is), törődnie kell a saját mentális állapotával.

Egyik nap a megszokott útvonalán haladt haza a munkahelyéről, amikor egy szabálytalanul közlekedő autós bevágott elé. Régebben ilyenkor kissé bosszankodva lépett a fékre, azonban most azt érezte, hogy szíve szerint belehajtana az autóba. Nem volt benne a szokásos félelem, sokkal inkább egy kontrollálhatatlannak tűnő düh, robbanás vezérelte. Szerencsére mégis képes volt zabolázni az indulatát és lelassított, majd a következő pillanatban elfogta egyfajta pánik. Nehezen kapott levegőt, a szíve ezerrel kalapált. Lehúzódott a következő lehetőségnél és próbálta megnyugtatni magát. Örült, hogy nem lett baleset.

Azon az estén nehezen aludt el, még a szokásosnál is nehezebben, hajnalig forgolódott az ágyában. Azt mondta a férjének, hogy most úgy érzi, elért arra a pontra, amikor már nem bírja el a belső feszültséget, ami benne van. Eddig elnyomta, nem vett tudomást dolgokról, de most már nem bírja elfojtani, fél, hogy képtelen lesz úrra lenni a feszítő érzésen. Másnap nem volt ereje bemenni dolgozni, elöntötték az addig szőnyeg alá sepert érzései és mélypontra került. Néhány nap múlva erőt vett magán és nekikezdett rendbe tenni az életét. Noha egyik problémája sem volt megoldhatatlan, de az egyszerű megoldás is kihívásnak tűnt. Leginkább a saját, belső engedélyének hiánya akadályozta, hogy úgy éljen, ami számára komfortot ad (nem tehetem meg ezt-azt, mit fognak szólni mások, nem lehetek önmagam…).

Visszagondolt az intő jelekre, amelyekre, ha figyelt volna hamarabb, akkor az összeomlást talán elkerülhette volna.

Az első jel: ingerlékenység, türelmetlenség

A beosztottjait sokáig jól kezelte, megoldott helyettük dolgokat, ha nekik valami nem ment. Inkább megteszem gyorsan, mint sokáig magyarázzam – vallotta. Azonban valahányszor segített, belül feszültséget érzett, igazságtalanságot és azt, hogy nélküle ez a cég nem tud működni. Egyre több feladatba folyt bele, mígnem már reggel nehezen indult meg az addig imádott munkahelyére. Esténként végigpörgette az aznap történteket és újra és újra felbosszantotta magát, amiért mindenre neki kell figyelni és mindent neki kell megoldani.

A második jel: azt érezte, mindenki csak akar tőle valamit, de neki nem segít senki

Noha több családtagja is felajánlotta segítségét, de mind olyan dolgokban, amiben Petra nem igényelt segítséget. Ilyen volt a főzés, takarítás, ügyintézés. Petrának nem szívességekre volt szüksége, így a felajánlott segítségeket visszautasította, miközben azon bosszankodott, hogy egyedül maradt a hiányérzetével. Naponta fogalmazta meg a kérdést: miért kell nekem adnom mindenkinek, miközben nem segít nekem senki?

A lelki mélyrepülés jelei

Petra ezt a két fő jelet említette, amire figyelnie kellett volna, de ott volt még a feltöltődés mellőzése, a nevetések elmaradása, a magány, a meg nem értettség érzése, az elszigeteltség. Bár többen is körülvették, de mindig azt érezte, egyedül van mindenre. A sok bevállalt feladat, a lelki leterheltség miatt elmaradtak az edzései, a színház, a mozi, a barátokkal találkozás, mert mindig fáradtnak érezte magát, és pihenésre vágyott.

Miért akarok mindenkinek szívességet tenni?

Egy beszélgetés során feltárta, hogy mindig jó gyermek volt. Édesanyját nem akarta terhelni, ezért mindenkinek meg akart felelni: tanároknak, családtagoknak, barátoknak. Annyira beleivódott az, hogy csak akkor értékes és szerethető, ha mindent megtesz másokért, hogy felnőttként sem tudott ettől megszabadulni. Gyermekkorában sokat volt egyedül, édesanyja több műszakban dolgozott a megélhetésért. Mindig csak magamra számíthattam – mondta. Ha elmondtam volna otthon az igényeimet, ha jeleztem volna, ha valami sok, akkor azzal terheltem volna édesanyámat. Így is megvolt a maga baja.

Nem helyezhetek mindig másokat magam elé

Sajnos a megnövekedett munkamennyiség, a felelős beosztás már nem tette lehetővé, hogy az eddigi berögződései szerint vigye tovább az életét. Valamin változtatni akart.

Szerette volna visszafogni, hogy mások helyett oldjon meg feladatokat, és szerette volna kimondani azt is, amire neki szüksége van. A belső engedélyek szépen lassan megérkeztek hozzá és már nem csak beszélt a változás vágyáról, hanem elkezdett másként működni, mint eddig.

Most már több ideje maradt önmagára, hiszen a határhúzással, a mások feladataitól való távolmaradással felszabadult minden nap néhány óra és megtakarított energia is, amit magára fordíthatott. Energikusabb és nyugodtabb lett.

Az életmódváltásában az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy csak akkor avatkozzon bele munkahelyi feladatok megoldásába, ha munkatársai megkérik őt, és hogy úgy tudjon kommunikálni a családtagjaival, hogy abban megjelenjen az ő igénye anélkül, hogy megsértse a szeretteit. Nehezére esett, szokatlan volt számára a saját komfortérzetét előre engedni.

De hasznos volt a változtatás. Viszonylag gyorsan, egy-két hét alatt megérkezett a nyugalom az életébe. Azt mondta, megérte átállítani az automatikusan induló programjait, engedni a hiedelmeiből és immáron olyan rendszerben élni, ami számára is megfelelő.

Ha te is hasonló élethelyzetben vagy, mint Petra, érdemes mihamarabb változtatni a kialakult szokásokon, hogy felszabadultabban, jobb életminőségben teljenek a napjaid.

Ha szeretnél javítani a hangulatodon és segítő könyvet olvasnál hozzá, akkor kattints ide az ÉLETKALAUZ című könyvért!

Ha szeretnél javítani a hangulatodon, visszaszerezni az életkedvedet, stresszoldó technikákat tanulni, és személyre szabott, gyors haladásra vágysz, kattints ide és olvasd el a tanácsadás részleteit.

Kattints a képre a részletekért! 🙂

Ajánlott cikkek