A napokban egy barátom kérdezte, hogy mit tehetne azért, hogy jobban érezze magát a bőrében. Reggelente nincs kedve felkelni, legszívesebben csak maradna az ágyban, és sorozatokat nézne. Azonban tudja, hogy ezzel nem fogja jól teremteni a jövőjét, és jó lenne, ha valami kiütné ebből a megrekedt helyzetből.

Igaz a mondás, hogy ha te nem teremted a körülményeidet, akkor más fogja kialakítani neked azokat. Ez fakadhat abból is, hogy ha mi tartózkodunk is a döntésektől, attól még mások döntéseket fognak hozni a saját érdekük alapján, ami viszont hatással lesz ránk. Tehát, ha valaki szeretné a saját élete felett átvenni a kontrollt, akkor nincs más választása, mint teremteni azt, amit meg akar tapasztalni. Meg kell mozdulnia, rá kell vennie magát akár új szokásokra is. Először fejben kell rendet tenni, utána jöhetnek a tettek.

Ehhez hoztam most 3 gyakorlatot, amit akár este, akár reggel be lehet vetni, hogy végre abba az irányba induljon meg az életünk, amerre haladni akarunk.

1, Képzeld el, hogy milyen lenne az ideális hangulatod a nap során (aznap, vagy ha este végzed a gyakorlatot, másnap), ha boldog lennél. (Például, ha viszonzott szerelemben élnél.) Hogyan kelnél fel, milyen ruhába bújnál, hogy készülődnél dolgozni, mit tennél munka után, sportolnál-e, stb. Próbáld magad ebben az érzésvilágban tartani, és előhívni ezt a jóleső érzést a nap folyamán.

2, Írd le – ha most ugranánk az időben 3 hónapot, és egy kávé mellett ülnél a legjobb barátoddal -, akkor mit mesélnél, hogy áll az életed, milyen változások történtek az elmúlt 3 hónapban. Mire vagy büszke az elmúlt időszakban a tetteid kapcsán az egészség, a pénzügyek, a párkapcsolat, a személyiségfejlesztés, a gyereknevelés, vagy a karrier vonalán.

3, Keress 10 dolgot, amiért most hálás vagy. Ne elégedj meg 4-5 ponttal, legalább tízet találj.  Amikor felsorolod a pozitív dolgokat az életedben, azt javaslom, időzz el a hála érzésében, és irányítsd a figyelmed arra, hogy milyen szerencsés is vagy.

+1 tegyél jót a nap folyamán valakivel: segíts neki, vagy dicsérd meg. Az által, hogy ő jobbkedvű lesz, te pedig hasznos vagy, neked is növekedni fog az életöröm szinted.

*****

A jelen megélését segítik az összpontosításra koncentráló légzésgyakorlatok, az ítélkezésmentes észlelésről szóló mindfulness gyakorlatok, vagy akár a hála napló vezetése.

Ma vagyunk a hátralévő életünkben a legfiatalabbak, és ahhoz képest elég szerencsés életet élünk, úgyhogy érdemes a jelenünket is olyan gondolatokkal megtölteni, hogy ugyan tisztában vagyunk a problémáinkkal, nehéz feladatainkkal, de meg fogjuk tudni oldani azokat, és addig is hálával fogadni mindazt a jót, ami máris az életünk része.

Ha szeretnéd, hogy neked is segítsek újratervezni az életed, túl jutni az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva, boldogtalan vagy, és nem találod a kiutat) , itt írd be magad a naptáramba. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Ha könyvet olvasnál a témában, kattints IDE!

Laskai Nelli

házassági tanácsadó, életöröm tréner

Hallgasd meg a podcast adásokat is!