Több párkapcsolatban jelent problémát a helyes kommunikáció hiánya. A hibás kommunikáció nem azonos az elakadt kommunikációval. Ilyenkor a felek beszélgetnek, beszélnek egymáshoz, azonban nem a várt hatást éri el a párbeszéd. Vagy sértődés, vagy veszekedés a vége. Sérüléseket szereznek, pedig ezek kivédhetőek lettek volna.

A rosszul elsült mondatok távolságot szülnek a felek között. Mire figyeljünk oda?

1, vádaskodás

Ez egy igen gyakori formula. A beszélgetést kezdeményező fél vádaskodva adja elő a monológját. Azok az uralkodó szavak, hogy Te, Mindig, Soha…az üzenet mögött meghúzódik mélyen a beszélő igénye (több figyelmet, szeretetet, gondoskodást igényel), de a felszínen a másikat hibáztató üzenetként íródik be. A személyes támadásra viszont a legtöbb ember visszatámad. A veszekedés és az utálkozás borítékolható.

2, bántó viccelődés

Ismerős lehet az a párbeszéd, amikor az egyik fél „ugratja” a másikat, azonban ez rosszul sül el. Vagy sértő, leértékelő a megjegyzés, vagy mások előtt csinál hülyét belőle a partner. Ilyen esetben gyakran mondja – a feszült helyzetet oldandó – a bántó fél, hogy csak viccelt, azonban ez nem szokta gyógyítani a szerzett sebet. Bizalmatlanságot szül a következő időszakra.

3, kritizálás, negatív mondatok

A negatív hozzáállás sokat ront az ember életén. A kommunikációnkban a belső világunk elevenedik meg. Azt és úgy tudjuk mondani, ami bennünk van. Ha békétlenek vagyunk, képtelenség tisztán és szeretetteljesen beszélgetni. Előbb-utóbb megjelenik a mondandónkban vagy a stílusunkban a kritika vagy a negatív, káráló mondatok. Ha ez gyakran zajlik a két fél között, akkor előbb-utóbb meg fog szakadni a kommunikáció, mert igazából senki sem szereti a kritikát és a fenyegető jövőképet hallani.

A helyes kommunikáció, az igény pontos megfogalmazása, az értő figyelem tanulható. Érdemes energiát fektetni bele, mert akár kapcsolatot is ment, de az biztos, hogy békésebbé, érthetőbbé és élhetőbb teszi a párkapcsolatot.

*****

Ha nem igazán érzed magad közel a társadhoz, és szeretnéd, hogy segítsek a probléma feltárásában és annak kezelésében, túl jutni az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva), itt írd be magad a Skype tanácsadásra. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében. Ha párban jöttök, lehetőségetek nyílik könnyíteni a sérelmeiteken, megtanulni a helyes kommunikáció elemeit, megismerni és használni egymás szeretetnyelvét ahhoz, hogy jól tudjátok egymást szeretni a mindennapokban. Ezek a változások egy békésebb, stabilabb, élhetőbb, szexuálisan aktív párkapcsolathoz vezethetnek.

Laskai Nelli
házassági tanácsadó

Képek: pexels.com