A 2020-as év nem hozta el maradéktalanul mindenki számára azt, amire vágyott. Sőt, igazából a járványhelyzet plusz szorongást okoz az embereknek. Váratlanul jött, nincs teljes kontrollunk a történések felett. Nagyban mutatja meg azt, amit kicsiben egyébként is megélünk. Sok mindent nem tudunk befolyásolni azon impulzusok közül, amelyek bennünket érnek. Egy szeretett ember elvesztése, egy elbocsátás, egy betegség olyan helyzetbe tud sodorni bennünket, amikor csak állunk magányosan, és azt érezzük, hogy ez nincs rendjén. Talán dühösek is vagyunk, hogy miért velünk történnek ezek a dolgok, talán csak magunkba roskadunk emiatt.

Ha te is most nehezebb élethelyzetben vagy, és jó lenne, ha a nyomasztó érzéseidből egy kicsit levegőhöz jutnál, akkor olvass tovább, most jönnek a kedvemelő gyakorlatok.

Mit tehetsz azért, hogy boldogabb, jobb hangulatba kerülj?

1, Meditálj. Számomra ez a leghatékonyabb módszer, amivel a belső békét elő tudom hívni. A meditáció során megnyugszanak a sejtjeid, képes vagy elengedni a nyomasztó gondolatokat, melyek a múlthoz vagy a jövőhöz kötnek.

2, Irányítsd a figyelmed a jelenre. A legtöbbször azért érezzük rosszul magunkat, mert engedjük a gondolatainkat barangolni a múltban vagy a jövőben. A múltbéli dolgokon már nem tudunk változtatni, és a mi lett volna, ha…kezdetű gondolatmenetek pedig eléggé gyötrik a lelket. A jövőbeli események megjósolása pedig szorongató érzéssel járhat, tehát a legjobb, ha tudatosan irányítod a gondolataidat a jelen dolgaira. Például úgy, hogy amikor rajta kapod magad, hogy a múlton merengsz, vagy a jövőre vonatkozó félelmeidet dédelgeted, akkor keress azonnal 3 jó dolgot, ami a jelenben megvan. Ezt a gyakorlatot minél többször végezd el egy nap, hogy átállítsd az elmédet a pozitívabb gondolkodásra.

3, Menj társaságba! Ha nincs baráti köröd, akkor önkénteskedj. Nézd meg, hogy mi az a használati cikk, ruha, ami még másnak jól jöhet, keress olyan szervezetet, akik befogadják és jó helyre fogják tovább adni. Szervezz egy közös sétát másokkal, akár meg is hirdetheted a Facebookon eseményként. Biztos vagyok benne, hogy mások is szenvednek attól, hogy nincs erős baráti hálójuk.

4, Foglalkozz a testeddel! Minden napra szervezz be magadnak valami testmozgást. Lehet 10 perces mozgás is a szobában, vagy a kanapén. Mozgasd át a testedet, a végtagjaidat. Figyelj oda, hogy mit eszel, mit iszol. Mi az, ami lefárasztja a testedet, mi az, ami energiát ad.

5, Minden napra tűzz ki valami pozitív célt. Nem kell a mélypontodon megváltani a világot, csak olyan kis pozitív lépéseket tűzz ki célul, ami megugorható. Akár minden órának lehetne valami tematikája. Ebben az órában a mozgás, a következőben a kapcsolódás másokhoz, a harmadikban a pihenés, a meditáció vagy a takarítás…bármi.

Amitől ez működik:

A kiegyensúlyozott életre való törekvés már jó irány, ugyanis mindaz, ahogyan most a jelenben érzed magad, befolyásolja a holnapodat. Ha ma törekszel arra, hogy jobban érezd magad, egyszer csak azt veszed észre, hogy már több jó pillanatod van, mint rossz. A tervezett reggeli-esti rituálék keretet adnak a napodnak, növelik a biztonság és a kontrollérzésedet. Az elménk azt veszi alapnak, amit sugallunk neki. Ha azt szajkózod, hogy szerencsétlen vagy, ennek az igazságát fogja láttatni veled. Ha azt erősíted, hogy elbírsz a feladatokkal, és sok jó dolog miatt – ahhoz képest – szerencsés vagy, akkor ezekre fogsz fókuszálni.

Minden jót kívánok Neked!

****

Ha nem igazán érzed jól magad a bőrödben, és szeretnéd, hogy segítsek a probléma feltárásában és annak kezelésében, túl jutni az elakadáson, a krízisen, itt írd be magad a Skype tanácsadásra. Szívesen segítek, hogy megismerd az erőforrásaidat és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner

Hallgasd meg a podcast adásokat is!