Sok mindent teszünk annak érdekében, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, ám gyakran ez mégsem sikerül. Csak egyre kuszább minden, egyre távolabb kerülünk attól, amit valóban meg szeretnénk élni, és egyre jobban süppedünk bele a kényelmes, ám nem vágyott életünkbe. A mélység folyamatosan változik, de van az a pont, amikor már a vágyakozásunk is elapad, hiszen elveszítjük a hitünket abban, hogy élhetünk másképp, lehet sikeres és boldog az életutunk. Pedig lehet. Mindenkié az lehetne.

A klienseim mind a szeretetet szeretnék megélni. Arra vágynak, hogy az otthonukban, ahol önmaguk lehetnek, ahol nem kell megfeszülten lesni, hogy milyennek kell lenni, ott legyen mellettük valaki, aki szeretettel fordul feléjük a legmélyebb pontjaikon, a legnehezebb feladataik közepette. A feltétel nélküli szeretetre vágynak. Másoktól és önmaguktól is. És minél jobban szükségük van a szeretet és elismerés megélésére, annál nagyobb zűrt okoznak, hogy megkapják azt.

Mi az, amivel elvágjuk magunkat a fejlődéstől, a boldog életút megélésétől?

1, Aggodalom. A mai kor embere igen sok minden miatt aggódik. A Berkeley Egyetem boldogságot kutató professzorai megállapították, hogy a legtöbb esetben nincs jelen az aggódás tárgya. A múltbéli dolgokon rágódunk, és mivel érzelmileg könnyen azonosulunk egy régi esemény által kiváltott érzelemmel, így behozzuk azt a jelenbe. Ugyanez a folyamat játszódik le akkor is, amikor egy jövőbeli esemény bekövetkezte miatt aggódunk. Nincs a jelenben, ma nem a valóságunk, mégis megmérgezi a napunkat, a hangulatunkat.

2, Csak a látottakra hagyatkozunk. Amit már ismerünk, az a biztos. Ritkán merünk elrugaszkodni, és az újdonságot választani a már ismert, noha nem kielégítő folyamat helyett. Gyakran csak azt hisszük el, amit már más végigjárt, és nem merjük újraszínezni, újragondolni az életünket, és nem hisszük, hogy lehet másképp, mint eddig volt.

3, Leértékeljük magunkat. Hajlamosak vagyunk jobban hinni másoknak, mint önmagunknak. Ha azt mondják a tanárok, a partnerek, hogy kevesek vagyunk, vagy megítélnek bennünket, mert nem vagyunk olyanok, amilyennek látni akarnak bennünket, képesek vagyunk elhinni nekik, és nem pedig kiállni magunkért. Talán megsértődünk, talán elkeseredünk, de hagyjuk, hogy mások ítélete kételyt ébresszen bennünk. (A magabiztosság, a bátorság erősítésére elméleti és gyakorlati segítséget ITT találsz.)

4, Nem használjuk a megérzéseinket. Mindenkiben ott egy belső hang, ami vezetni akar. A lélek hangja, az összekapcsolódás, a felsőbb én, mindegy, hogy minek nevezzük, a lényeg, hogy van valami, ami segít bennünket, ha odafigyelünk rá, és segít beteljesíteni mindazt, amit elterveztünk az életünket illetően. Ehhez viszont bíznunk kell a jó sorsunkban, minél többször megtalálni a kapcsolódást.

5, Az igazságunk elismertetését akarjuk. Biztosan számodra is ismerős a szituáció, hogy valakivel egészen addig veszekszel, amíg el nem ismeri az igazadat. Gyakran még akkor is megy a játszma, amikor már a saját boldogság reménye is tovaszállt. A lényeg, hogy úgy kommunikáljunk másokkal, hogy mi kerüljünk ki győztesen. Még akkor is, ha a mi életünkre igazán semmilyen előnnyel nem jár, ha az igazunkat igazoltatjuk. Mégis játszmázunk, mégis el akarjuk ismertetni a fontosságunkat, hasznosságunkat másokkal.

Soha nem késő változtatni, és elengedni azokat a szokásokat, melyek nem visznek előre bennünket, és helyettük olyan szokásokat bevezetni, amelyek elvezetnek a boldog életútra. Az biztos, hogy mindenki szeretve akar lenni. Érezni akarja azt a biztonságot, ahol bárki lehet, bármi lehet, de szeretve, elismerve van. Békében és biztonságban. Ez nem csak álom, ez elérhető dolog, de tenni kell érte. Először is önmagunkat kell megtanulni újra szeretni, becsülni, értékelni, mert minden más csak ez után tud beáramolni az életünkbe.

 

Keresd a segítő megoldásokat magadnak, vagy ajándékozd a pozitív változást másnak:

Bejelentkezés tanácsadásra –>

Összhangban Lenni – Segítő könyv hűtlenség utáni kapcsolat-javításra, életöröm növeléséhez , mindfulness technikák, feladatlapok— >

Boldognak Lenni – Segítő könyv önbizalom növeléséhez, a párkapcsolatok megértéséhez, gyakorlatok, megoldások a helyes kommunikációhoz, konfliktuskezeléshez — >

Építed vagy rombolsz? – Segítő könyv, hogy meglássuk, mi okozza az elakadást az életünkben, miért csúsznak félre a dolgaink, és mit kell tenni, hogy változtassunk. Bátorságot erősítő gyakorlatok, technikák megbocsátáshoz, magabiztossághoz, azonnal használható motivációs tippek –>

Hallgasd meg a podcast adásokat is!