Ha valaki tartós párkapcsolatban él, akkor tudja, hogy bizony egy idő után a felek elengedik a fókuszt a párkapcsolatról, és a saját kényelmükre, önmagukra kezdenek el figyelni. Felfedezik a hiányt, amely az egység megteremtése mellett alakult ki. Például, az elhanyagolt barátok, a szűkült szociális élettér, vagy az elmaradozó hobbi.

Ami addig kényelmes volt, az teherré válik: „Évek óta te szervezed a nyaralást, nekem beleszólásom sincs!” vagy „Mosok, főzök, takarítok, te meg csak filmezel!”

Ilyenkor általában elnyomva érzik magukat a felek, és egy kicsit mindenki vissza akarja kapni magát, talán a régi életét is, vagy legalábbis egy darabkáját.

Azonban nem olyan könnyű visszailleszteni az egyéni programokat, megvalósítandó célokat, hiszen ez konfliktushelyzetet is szülhet a felek között. „Amit eddig együtt csináltunk, arra most miért nincs igényed?” – kérdezhetik egymástól. Elég jó alapokra felépített kapcsolat kell ahhoz, hogy ezekből ne legyen probléma, illetve kellő önismerettel rendelkező felek szükségesek hozzá, hogy ne a különléten legyen a hangsúly, hanem azon, hogy a felek ne oldódjanak fel a közösben, hanem megtalálják újra a saját határaikat, vágyaikat, miközben a közös célok ugyanúgy ott lebegnek a szemeik előtt.

Ha nem jól működtetett egy kapcsolat, akkor nem biztos, hogy meg fogják fogalmazni egymásnak a felek, hogy mi is a vágyuk, mi az új igény ebben az életszakaszban, mert félnek a társ leértékelő vagy fenyegető reakciójától, de a testbeszéd, vagy egyes szokások eltűnése, vagy épp új szokások megjelenése jelezheti, hogy ideje felrázni az ellaposodott kapcsolatot.

Az ügyfeleimtől kérdeztem, hogy melyek voltak a jelek, amelyekkel nem foglalkoztak, de később rájöttek, hogy ha ott megfogták volna a dolgot, akkor nem csúsztak volna meg ennyire a lejtőn.

1, A szexuális együttlétek számának csökkenése, a minőség hanyatlása

2, Grimaszok, fintorok, elfordulások, elhúzódások

3, Telefonozás, laptopozás a közös idő terhére

4, Növekvő túlóraszám, gyarapodó céges bulik, ahova mindig egyedül ment

5, Kommunikáció minimálisra szorítása (csak a napi rutint érintő témakörök)

A klienseim véleménye szerint sokkal könnyebb lett volna még akkor visszafordulni egymás felé, amikor ezen jelek feltűntek a kapcsolatban, de a sértettségük, a szeretetéhségük okán, vagy épp a struccpolitika miatt (ha nem veszek róla tudomást, nem kell energiát fordítanom rá) nem foglalkoztak a jelenséggel. Vagy épp fogalmuk sem volt, hogy mit is kellne tenni ilyenkor…

***

Ha szeretnéd, hogy neked is segítsek újratervezni az életed, túl jutni az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva, boldogtalan vagy, és nem találod a kiutat) , itt írd be magad a naptáramba. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Ha könyvet olvasnál a témában, kattints IDE!

Laskai Nelli

házassági tanácsadó, életöröm tréner

Hallgasd meg a podcast adásokat is!