A belső monológunk, azaz a szöveg, amit futtatunk magunkban a nap során elárulja, hogy hányadán is állunk magunkkal, mennyire vagyunk elégedettek az életünkkel. Érdemes fókuszálnunk erre a belső párbeszédre, vagy monológra, hogy megismerjük, milyen gondolataink vannak, és ha szükséges, cseréljük a negatív csengésűt valami pozitívra.

A boldogság érzését elő tudjuk hívni a nap során több technika, gyakorlat segítségével, ezekről egy későbbi cikkben írok. Most azokat a gondolatokat szedtem össze, amelyek negatívan hatnak ránk, ezért érdemes új szokást bevezetve átírni azokat. Ha rajta kapjunk magunkat, hogy megint negatív címkéket aggatunk saját magunkra, a teljesítményünkre, a körülményeinkre, akkor gyorsan társítsunk mellé egy pozitív megállapítást is. Kezdetnek ez is jó ahhoz, hogy kicsit kimozduljunk a régi, megszokott szemléletünkből, viselkedési mintánkból.

1, Úgy kell viselkednem, hogy mindenki szeressen.

Ahogy egy mémben olvastam: „Nem szerethet mindenki, nem vagy te Nutella.” Nos, a Nutellát sem szereti mindenki. A szemléletem egyik fő pillére, hogy mindenki szabadsága addig terjed, ameddig nem sérti a másét. Tisztelettel, szeretettel átszőtt megnyilvánulással is tudunk távolságot tartani, nemet mondani.

2, A körülményeim áldozata vagyok.

Tényleg fájdalmas, ha mások nem úgy bánnak velünk, ahogy mi szeretnénk, de ettől még nem vagyunk áldozatok. Képesek vagyunk döntéseket hozni, kimozdulni az adott helyzetből.

3, Nem vagyok tökéletes.

Valószínű, hogy nem, de nem is tudunk hibátlanok lenni. Emberek vagyunk, döntéseket hozunk, néha hibázunk, néha nem látjuk át jól a helyzetet és téves következtetéseket vonunk le, amiből konfliktus támad, vagy kiigazítanak. Semmi baj, mindenki előtt és utána is járnak az úton. Vannak, akik ügyesebbek egy-egy területen, míg másoknak az nehezebben megy. Önmagunkhoz viszonyítva, ha többet tudunk, és békésebben, szeretetteljesebben élünk, mint előző nap, az már siker.

4, Engem nem szeret senki.

Ha jól megvizsgáljuk az emberi kapcsolatainkat, legyen az családi, munkatársi vagy baráti, biztosan találunk jeleket arra, hogy mások kedvelnek bennünket. Az lehet, hogy nem oly módon fejezik ki, ahogy mi igényelnénk, de nagy kérdés, hogy mi jelezzük-e azt, hogy hogyan szeretnénk kapcsolódni vagy jelen lenni a másik életében.

5, Majd akkor leszek boldog, ha…

Sokszor hisszük, hogy akkor leszünk boldogok, ha majd veszítünk a súlyunkból, ha majd több pénzünk lesz, ha … És várunk. Gyakran passzívan, és emiatt kiszolgáltatottnak érezzük magunkat.

Ha felismerjük a mérgező gondolatainkat, ha valahányszor eszünkbe jut egy olyan megállapítás, amelyben magunkat degradáljuk, vagy passzívan az önsajnálatba süllyedünk, akkor lehetőségünk van egy pozitív, előremutató állítást mellé tenni.

*****

Ha szeretnéd, hogy segítsek az újraépítésben, a probléma feltárásában és annak kezelésében, túl jutni  az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva), itt írd be magad a naptáramba. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Ha könyvet olvasnál a témában, kattints IDE!

Laskai Nelli

házassági tanácsadó

Szeretném bemutatni az új könyveimet.

Az önbizalmadért

Ezt az e-bookot azért írtam, mert tudom, milyen érzés elveszve lenni, és azt is tudom, hogy van kiút. Ha én képes voltam újra hinni magamban, akkor te is képes vagy rá. Az önbizalom nem egy elérhetetlen cél, hanem egy folyamat, amelyet te is elindíthatsz, akár már ma.

Ez a könyv segít, hogy te is megtapasztald azt a felszabadító érzést, amikor már nem csak éled az életedet, hanem igazán élvezed is.

Pároknak

Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak.

Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!