Igen gyakori, hogy a tanácsadás során elhangzik egyik vagy mindkét fél szájából, hogy mindent megtesz a társáért, de ő mégsem érzi jól magát. Mi lehet az oka? Nos, sokszor az az oka, hogy olyan cselekvésbe tolják az energiát, ami nem azzal az üzenettel ér célba, amilyen szándékkal elindították azt.

Marcsi és Gábor már tizenéve házasok, két szép fiút nevelnek. Úgy indulunk a beszélgetésnek, hogy szeretik egymást, viszont van egy-két része a kapcsolatuknak, ami nem igazán gördül, és ebben javulást szeretnének elérni. Sorolják a sérelmeiket, az ítéleteiket (a társról), és amit mesélnek, az alapján valóban úgy tűnik, hogy figyelnek egymásra, de az érzéseik erre mégis rácáfolnak.

A párok beszámolói alapján kigyűjtöttem, hogy melyek azok az esetek, amikor csak úgy tűnik, hogy tesznek a kapcsolatukért, amikor csak látszólag figyelnek egymásra, de a valóságban egyáltalán nem töltik be a keletkezett űrt, így továbbra sem érzik szeretve magukat.

1, „Figyelek rád, beszélgessünk nyugodtan!” (Csak testben vagyok ott, leteszem a telefont, kikapcsolom a tévét, de nem érdekelnek a társam témához kapcsolódó érzései, félelmei, élményei. Néha hümmögök, vagy bólogatok, de nem vagyok építő támogatással jelen.)

2, „Minden alkalommal lefekszem vele, amikor csak igényli.” (A valóságban a szexuális kapcsolódásunkról azt gondolom, hogy egy a házassági kötelezettségek közül. Sokkal inkább vágyom csak összebújásra, vagy izgalmas előjátékra, mintsem a szexuális érintkezésre, de nem akarom, hogy ezért megharagudjon rám.)

3, „Mindenhova elkísérem.” (Elkísérem, de csak megjátszom, hogy jól érzem magam, nehogy mással akarjon majd menni.)

4, „Mindig megdicsérem az alakját, elismerem a munkáját.” (Látom, hogy szép izmos még a gyerekek után is, szerintem nagyon ügyes a karrierépítésben, és ezt el is szoktam mondani neki. Az is igaz, hogy haragszom rá néhány dologért, de ezt sosem mondanám meg neki.)

5, „Engedem, hogy ő szervezze meg a programjainkat, ő rendezze be a házunkat, mindent ráhagyok.” (Igazából belefáradtam abba, hogy mindig lepattintson, valahányszor kitalálok valamit. Akkor legyen úgy, ahogy szeretné, engem már nem érdekel ez az egész. )

 

Azt hiszem, ezeket olvasva nem szorul magyarázatra, hogy miért fut zátonyra sok kapcsolat. Maximum annyiban, hogy mindez elkerülhető, ha a felek vállalják őszintén magukat, az érzéseiket, és megtanulják kezelni az eltérő nézőpontjaikat. Ehhez kelleni fog az elköteleződés egymás irányába, a kapcsolat céljának tisztázása, a helyes kommunikáció, a szeretet, a tisztelet.  Hiába mutatja valaki, hogy jelen van a társa mellett, ha ennek semmi pozitív energia jelenléte nincs, és nem hat építően a kapcsolódásra. Noha a társ nem ismeri a mélyben bújtatott igazságot, de azt érezni fogja, hogy valami nincs rendben. 

 

Ha valaki nem boldogul egyedül a megoldás megtalálásában, majd kivitelezésében, kérjen bátran külső segítséget. Manapság – a boldogabb élet hajszolásakor – ez annyira gyakori elakadás, hogy nem szégyenkezni kell miatta, hanem megtalálni azt az irányt, amivel a párkapcsolatot tudják építeni.

Ha szeretnéd, hogy neked is segítsek túl jutni ezen a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva), itt írasd be magad a naptáramba. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Örömteli napot kívánok!

 

Információ a tanácsadásról –>

Szeretnék könyvet olvasni önbizalom-növelésről, párkapcsolat-javításról —>

Védem a környezetet! E-bookot szeretnék gyorsan, és kedvező áron (telefonra/számítógépre/táblagépre/e-olvasóra) –>

 

Szeretném bemutatni az új könyvemet. Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak. Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!