Az emberi kapcsolatok fontos része a kommunikáció. Gyakran azonban elég felszínesek ezek a kapcsolódások. A hallgató fél csak bólogat, vagy gépiesen mondogatja, hogy „aha”, de a beszélő fél ettől még nem érzi meghallgatva, meghallva magát. Ez párkapcsolatok terén egy veszélyes terület, mert a hiányérzet sérelmet generál, ami könnyen fordul játszmázásba.

Ismerős a szituáció? Beszél nekünk a társunk, a főnökünk, a barátunk, és mi csak azon kapjuk magunkat, hogy elveszítettük a fonalat, és valójában fogalmunk sincs, hogy mit is akart nekünk mondani, mi a fontos abból, ami elhangzott. Nem a beszélő fél érzéseire koncentrálunk, nem az igényét akarjuk felkutatni, hanem csak azt halljuk, amit a szavai számunkra jelentenek.

Megtanulhatjuk, hogyan tudunk jobb hallgatóvá válni.

Egészen leegyszerűsítve álljon itt 5 olyan tipp, amely segíteni tud bennünket abban, hogy a beszélő félre tudjunk koncentrálni.  

1, Kérdezz vissza. Ha kezded elveszíteni a fonalat, kérdezd meg például, hogyan érti ezt, miből érzi azt, amit mond.

2, Tart szemkontaktust. Ez egy fontos gesztus, amivel azt üzenjük, figyelünk a beszélgető társunkra. Kizárjuk a külvilágot és csak az övé vagyunk.

3, Tedd el a telefont. Ne legyen a kezed ügyében, mert óhatatlan az ember odanéz, felkapja, megnyomja, ha valami üzenet érkezik. És napjainkban, lássuk be, nagyon sűrűn jelez a telefon.

4, Légy csendben. Ne szakítsd félre, ne akarj kontrázni arra, amit mond. Csak hallgasd meg ,és figyelj rá.

5, A végén összegezd, amit hallottál, ha kéri a társad, mondd el a véleményed a hallottakról.

 

Az Összhangban lenni című könyvemben feladatlapokat találsz önmagatok feltérképezésére és gyakorlatokat a házasság, a párkapcsolat fényesítésére, javítására. Az Építed vagy rombolsz? című könyv abban segít, hogy magabiztos lehess a kapcsolatban, megtanuld felismerni a körülményeket alakító cselekvéseket, gondolatokat, szokásokat és legyen ötleted, hogyan tudsz változtatni rajta. Párkapcsolatban és egyedül. Az Egy angyal hangját hallottam című segítő könyv Karen története kapcsán ad útmutatót az élet boldog megéléséhez. 

Keresd a segítő megoldásokat magadnak, vagy ajándékozd a pozitív változást másnak:

Bejelentkezés ITT a párkapcsolat (hűtlenség, elhidegülés, kommunikációs probléma, konfliktuskezelés, megbocsátás)

vagy egyéni életvezetési tanácsadásra (kommunikáció, életcél, stresszkezelés, boldogság technika, döntési helyzet segítése, magabiztosság, önismeret) –>

Hallgasd meg a podcast adásokat is!