A legtöbb régóta tartó házasságban előbb-utóbb elkezd csökkenni a szexuális együttlétek száma, vagy minősége. Gyakran a gyerekszületések után indul meg a távolodás, mert egyre kevesebb időt tudnak a szülők kettesben tölteni, és más területre fókuszálnak az új teendők mellett. És mire ennek érzékelhető eredménye lesz, már nem mindig találják a visszautat egymáshoz.

A folyamat nem könnyű, de egyszerű alapokon áll. Elsősorban az elköteleződés lesz a segítségünkre, a hitünk a kapcsolatunkban, majd az az energia, amit beleteszünk ebbe a munkába. Vannak esetek, amikor valójában már nem akar a két fél egymással együtt élni, és csak azért maradnak együtt a felek, mert nem merik meghozni a döntést, hogy inkább külön folytassák az útjukat tovább.

De ha megvan az elköteleződés, hogy bármilyen nehéz is most az élethelyzet, mégis egymással akarnak élni, és szeretnék a mindennapokat jó élményekkel megtölteni, akkor elég jó eséllyel vágnak neki a javító munkának.

A párok, akikkel együtt dolgozom, általában felteszik a nagy kérdés, hogy vajon megéri-e megjavítani egy kapcsolatot, és tényleg van-e esély arra, hogy újra közel kerüljenek egymáshoz. Több mindenen múlik a folyamat sikeressége, de ha megvan bennük az elfogadás, a tisztelet, és a békére törekvő szeretet, akkor sikerülni fog az együttélés.

Tippek a közeledéshez, a kapcsolat felfrissítéséhez:

1, Döntsd el, hogy a társad az, akivel élni szeretnél. Vannak nehezen tolerálható megnyilvánulásai, de a nélküle való élet helyett inkább a vele való, megjavított kapcsolatra voksolsz.

2,  Ismerjétek meg egymás szeretetnyelvét, és minden nap tegyetek olyat, amiből a másik szeretve érzi magát. A blogomon találtok több írást is, ami segít ebben.

3, Ne várjatok a közös idő előteremtődésére, sem arra, hogy majd a másik kitalál valamit a közeledéshez, hanem mindkét félnek kezdeményező félnek kell lennie a változáshoz. Találj ki valami olyan közös időtöltést, ami feltölt benneteket, amelyben nem kell a másikról gondoskodnia egyikőtöknek sem, hanem önmaga lehet, szabadon.

4, Igyekezz úgy viselkedni a társaddal, mint ahogyan egy új kapcsolatban viselkednél, egy új szerelem esetén. Milyen lennél? Előzékeny? Szeretetteljes? Cirógató? Kedves? Megbocsátó? Érdeklődő?

5, Dolgozd fel a sérelmeidet. A hosszú idő alatt biztosan gyűjtöttetek már sérelmeket, melyek nagyon fájnak a mai napig. Azonban, ha a társaddal akarsz élni, és szeretnéd, akarod, hogy jól működjenek a dolgaitok, akkor az elfogadás segíteni fog. Elfogadni, hogy a társadnak vannak kevésbé szerethető dolgai, és hinni abban, hogy bizony, tud javulni a helyzet.

+1 jó tanács: talán mondani sem kell, de csak akkor fog tudni az intimitás, a szenvedély visszatérni a házasságba, ha semmilyen külső kapcsolatot nem tartanak fenn a felek. Ugyanis, ha a hiányt egy harmadik fél orvosolja, akkor az nem oldódik meg a kapcsolaton belül.

Gyakran nem azért válnak el a felek, mert nem szeretik egymást, vagy nem illenek össze, hanem azért, mert nem dolgoznak a kapcsolatért, nincsenek tisztában a saját és a társuk működésével, nem korrekt módon értelmezik a történteket. De ha a szándék megvan, a kapcsolatba jó eséllyel vissza fog költözni a szenvedély, és az intimitás.

Segítség a munkához:

—> érdekel a tanácsadás

—> inkább könyvet olvasnék a témában

A BLOG ELKÖLTÖZÖTT!

Új, modernebb, izgalmasabb helyre költözött a honlap.

Szeretnél díjmentesen 5 napig gyakorlatokat kapni, amelyekkel javul az önbizalmad, a párkapcsolatod, a kommunikációd, a motivációd és a feltöltődésed? Iratkozz fel és máris küldjük neked.
UI: Ja, és ajándékokkal is meglepünk az új helyünkön! 🙂
Amennyiben szeretnél megoldást találni a problémádra vagy dilemmádra, és érdekelnek a friss, azonnal alkalmazható párkapcsolat-javító, önbizalom-növelő, kommunikációt segítő gyakorlatok, kattints IDE és tarts velünk az új helyen is!