Barion Pixel
Skype

nellilaskai

E-mail

info@boldognaklenni.hu

tandem-744565_1280.jpgNéha nehéz az együttélés. Van, hogy a felek oly sok sérelmet cipelnek a batyujukban, hogy a látásmódjukat elhomályosítja a fájdalom, a sértődés, a kritizálás. Az összetartozás öröme alábbhagy, viszont erősödik a hiányok megélése.

Miért nem vagyok boldog? Teszi fel magának a kérdést az ember, és hajlamos válaszként a párja viselkedését megnevezni.

“Ő egy lusta ember, emiatt nekem sokkal több feladatom van.
Sosem mondja, hogy szeret, ezért állandó bizonytalanságban élek.”

Ismerősek lehetnek ezek a kijelentések, ám ha alaposabban megvizsgáljuk őket, akkor látszik, hogy valaki mást, konkrétan a párunkat nevezzük meg a problémánk forrásának. Ez azért okoz gondot, mert olyan, mintha azt mondanánk, hogy ez a helyzet, mások döntenek felettem, én nem tehetek semmit az ügy javításáért. És ez nem igaz. Mindig van döntési lehetősége az embernek. Ha nem változtat, az is egy döntés.

Dolgok, amik pozitív irányba viszik a párkapcsolatot:

  1. A szeretet olyan módon történő kifejezése, amiből a társ valóban szeretve érzi magát. Ha a párunknak sokat jelent a testi érintés, akkor azon a módon fejezzük ki számára a szeretetünket. Ha a minőségi időtöltés, akkor alakítsunk ki olyan napirendet, amiben szerepel az egymásra figyelés, a közös időtöltés.
  2. Ismerjük be, ha tévedtünk, és kérjünk bocsánatot, ha szükséges. Őszintén, a párunknak célozva, úgy, hogy valóban súlya legyen.
  3. Dicsérjük meg a társunkat, ha önmagához képest változtatott azon, ami probléma volt az életében. Ne magunkhoz mérjük a megoldásait. Nem vagyunk egyformák, a megoldó készletünk sem egyforma.
  4. Mutassuk ki az örömünket, hogy együtt lehetünk. Ha nem is abban a formában történik minden, ahogy mi elképzeljük, de már annak is lehet örülni, hogy együtt vagyunk azzal az emberrel, akit szeretünk, és akivel együtt akarunk élni.
  5. Érdeklődjünk a családja, a munkahelyi kihívása, a hobbija iránt. Beszélgessünk azokról a témákról is, amik bennünket nem kötnek le, de számára fontosak. Nem a beszélgetés tárgyáért kell lelkesedni, hanem a beszélgetésért magáért.

 

A jól működő párkapcsolatok titka, hogy működtetve vannak. Jól vannak működtetve. Odafigyeléssel, megértéssel, szeretettel, türelemmel, elfogadással.

Ha úgy érzed, hogy a párkapcsolatod rossz irányba halad, kezdő lépésként tedd fel magadnak a kérdést: vajon én mit teszek a mindennapokban a kapcsolat működtetéséért? Mi az, amit azért teszek, mert azzal a páromnak örömet okozok? Milyen az életvezetésem: fel tud nézni rám a párom?

Párkapcsolat- javító, életkedv – növelő írásokért kattints a blogra.

Köszönöm, hogy velem voltál. Ha úgy érzed, van ismerősöd, akinek hasznos ez a cikk, küldd el neki, vagy oszd meg a közösségi oldalon.
Legyen örömteli napod!

Laskai Nelli

házassági tanácsadó, életöröm tréner
A Boldognak Lenni (párkapcsolat-javító, önbizalom-erősítő) Könyvek szerzője

 

Ajánlott cikkek