5 fékező tényező, ami gátol a céljaid megvalósításában

celtervezes2015.JPGEbben az írásban a céljaink tervezésének bűvös 6 pontjáról olvashattunk. Ezen írás pedig összeszed néhány igen erős fékező tényezőt, amivel kezdeni kell valamit, hogy valóban megéljük azt, amit eltervezünk magunknak.

Ha felismersz néhányat közülük, ami a te életedben is jelen van, ne késlekedj, kezdj el megválni tőle, kezdd el az elméd tisztítását, hiszen ezek a félelmek lehet, hogy nem is nem rólad szólnak, hanem sokkal inkább a másoknak történő megfelelési kényszerről. De az is lehet, hogy nem is a te félelmeid, csak átvetted ezt az önkorlátozó szokást valakitől.  Le velük!

Amik gátolhatnak a céljaid megvalósításában:

1, Amit rólad, neked mondanak. Amit általában a környezeted szajkóz, ha mesélsz a terveidről: nem vagy rá képes, nem érdemled meg, nem való neked. Amit gyermekkorodban neked mondtak – félelmeik miatt a felnőttek – az mind beült a tudatalattidba és valahányszor szárnyalni kezdenél, könyörtelenül előugrik, hogy eltántorítson.

2, Mások sztorija. Azoknak az ismerőseidnek a története, akik körül vesznek téged, akik a leghangosabban kárálnak a világ ellen. Ők azok, akik elültetik a fejedben a bogarat, hogy a világ rossz, és te sem viheted semmire, mint ahogyan ők sem jutottak előre. Pedig mindent megtettek.  A világban számos sikeres ember él, és az ő inspiráló példájuk lebegjen a szemed előtt.  Mindenki kaphat a jóból. Bárki megdolgozhat a sikeréért.

3, Bűntudat. Ha valami múltbéli téves döntés miatt bűntudat gyötör, akkor nem érzed azt, hogy igazán megérdemled a jót, hogy megérdemelsz egy működő párkapcsolatot, álmaid állását, vagy hogy boldog, jókedvű legyél a mindennapokban. A lelkiismeret furdalás óriási károkat tud okozni. Testben és lélekben egyaránt.

4, Kishitűség.  Ha azt hiszed, hogy minden sikeres ember kiváltságos adottságokkal, vagy lehetőségekkel született, akkor tévedsz. Ha mindenkit magad fölé helyezel, akkor állandó kisebbrendűségi érzésben fogsz élni. Ez szintén gátat szab a kreativitásodnak. Több vagy, mint amit te gondolsz magadról, vannak még rejtett képességeid, amiket nem hoztál felszínre!

5, Félelem.  Ha félsz az elutasítástól, a lehetséges kudarctól, a sikertelenségtől, mások megrovó szavaitól, akkor jó, ha máris elhatárolódsz attól, hogy örökösen az motiváljon, hogy másoknak megfelelj. Önálló ember vagy.  Tedd, amit szeretnél, és majd az élet bizonyít.

Állj meg egy pillanatra! Nézd meg a terveidet! Méltó vagy hozzájuk! Lehetséges, hogy a megvalósításukhoz pont akkora feladatokat fogsz kapni, mint amekkorák az álmaid, de neked is sikerülhet! Legyél kitartó, őszinte és szeretetteljes, legyen hited a benned található jóban és akkor minden rendben lesz.

Megérdemled te is, hogy boldog legyél.

A megbocsátáshoz, a félelmek megértéséhez és elengedéséhez gyakorlati módszereket gyűjtöttem össze a Boldognak lenni c. könyvemben. Ismered?

boldognaklenni_ajandek.jpgSzeretnél egy olyan motiváló könyvet, ami segít, hogy 2015 a Te éved legyen? Lepd meg magad (vagy egy barátodat) a Boldognak lenni című könyvvel! <=== Kattints a linkre és olvass bele!

Amit tartalmaz: önbizalom erősítése, párkapcsolat javítása, célkitűzés, álomállás felfedezése, pozitív kommunikáció elsajátítása.