Azt tapasztalom, hogy a berögzült, automatikusan induló szokások kevés reflektorfényt kapnak egy párkapcsolatban. Mármint, a saját robotpilóta üzemmódját jellemzően kevesen firtatják akkor, amikor boldogtalannak titulálják a kapcsolatukat. (Gyakran még az sem tiszta, hogy boldogtalan-e valaki a kapcsolatában, vagy csak boldogabb szeretne lenni…)

A párkapcsolati működésünket befolyásolják az életünk traumatikus eseményei, illetve az, amit tanultunk, láttunk a környezetünkből. Azaz, ahogyan megtanultuk, mi a szeretet, az elfogadás, a szabadság, a bizalom, mennyire vagyunk szerethetőek, elfogadhatóak, hogyan tanultuk meg kezelni a stresszt, milyen eszköztárunk van a megoldások megtalálásához, hogyan kommunikálunk, mennyire tartjuk magunkat áldozatszerepben – mindez kihat a párkapcsolatunkra.

Amikor párokkal dolgozom, szinte kivétel nélkül rácsodálkoznak a felek a saját automatikus válaszreakciójukra, és főként akkor kerekedik a szemük, amikor visszagöngyölítik, hogy miért úgy tettek, ahogy: milyen gondolat, megszokott séma áll a szavaik, vagy tettük mögött. Nem egyszer hangzott már el, hogy „pont úgy viselkedek, mint anyám” vagy „apámtól is mindig ezt láttam”. A szüleinktől hozott minta megköt bennünket, de képesek vagyunk megfesteni a saját vásznunkat is, ha úgy szeretnénk.

Mitől lesz jó egy párkapcsolat?

A munkám során a legtöbbször azt a kérdést kapom, hogy mitől lesz jó egy párkapcsolat. Mi kell ahhoz, hogy két ember több évtizedig is együtt maradjon, és kielégítő kapcsolatban éljen? Több összetevős a válasz, de az mindenképp előre viszi a párkapcsolatot, ha mindkét fél hajlandó dolgozni önmagán, a működésén, azért, hogy minél jobb verzióikat ajánlják fel a társuknak.

A párkapcsolatromboló szokások

Kigyűjtöttem 7 gyakori szokást, ami rombolja a kapcsolatot. Gyakran ezen szokások meglétét nem látják a felek, mert annyira mélyről jövő programokként törnek fel a mindennapok helyzeteiben, hogy a megszokottság elfedi romboló mivoltukat.

  • Nem tartod be az ígéreteidet (a csekélynek tűnő dolgokra tett ígéret megszegése is jelentős károkat képes okozni egy idő után)
  • Romboló kommunikációt folytatsz (értő figyelem hiánya, kritizálás, vádaskodás…)
  • A társad hibáit felnagyítod, a te hibáidat bagatellizálod
  • Másokhoz méred a társad, nem összességében látod a jó és rossz oldalát együtt, hanem csak arra fókuszálsz, ami másban jó, a te párodban viszont rossz.
  • Kerülöd a párod szeretetnyelvének használatát
  • Elengeded a párkapcsolat működését segítő gesztusok napi alkalmazását
  • Folyamatosan játszol a válás gondolatával, gyakran leválasztod magad a kapcsolatról

A kapcsolatokban a közeledés és a távolodás rendszerint jelen van. A távolodás egy jelzés, hogy valami nem működik, valamelyik terület nem kap elég figyelmet kettőtök között. Ha észlelitek a távolságot, akkor nem éri meg húzni a tisztázó beszélgetés, a változás beiktatását, mert minél távolabb kerültök egymástól, annál nehezebb dolgotok lesz a közeledés folyamatában.

A változás veled kezdődik

Ha önvizsgálatot tartasz, akkor lehetőség szerint olyan ember segítségét kérd, aki őszintén vissza fog tükrözni téged. Noha nagy a kísértés, hogy a barátainknak panaszkodjunk ilyen helyzetben, azért számolnunk kell azzal, hogy elfogultságuk okán nem biztos, hogy képesek rávilágítani a vakfoltokra.

Ha a fenti listából valamelyik szokás jellemző rád, akkor tűzd ki célul annak megváltoztatását. Feltéve, ha meg akarod tartani, sőt jobbá akarod tenni a párkapcsolatodat. Az igazi főnyeremény pedig az, ha a társadat is partnerré tudod tenni a javítási folyamatban, és közösen tudjátok átnézni, hogy milyen automatikus programjaitok játszanak szerepet a távolság előidézésében.

Borítókép

Szeretném bemutatni az új könyveimet.

Az önbizalmadért

Ezt az e-bookot azért írtam, mert tudom, milyen érzés elveszve lenni, és azt is tudom, hogy van kiút. Ha én képes voltam újra hinni magamban, akkor te is képes vagy rá. Az önbizalom nem egy elérhetetlen cél, hanem egy folyamat, amelyet te is elindíthatsz, akár már ma.

Ez a könyv segít, hogy te is megtapasztald azt a felszabadító érzést, amikor már nem csak éled az életedet, hanem igazán élvezed is.

Pároknak

Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak.

Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!