pants-1255852_1280.jpgHallottál már a szeretetnyelvekről?
Gary Chapman házassági tanácsadó öt kategóriát nevezett meg, hogy miként tudjuk kifejezni párunk felé a szeretetünket. Ösztönösen általában úgy mutatjuk ki valaki felé a szeretetünket, amilyen módon mi szeretve érezzük magunkat. Ha valaki számára fontos a dicséret, akkor ő biztosan gyakran fogja megdicsérni a párját.

Ha valaki úgy érzi, hogy nem kap szeretetet

A legtöbb kapcsolatban előbb-utóbb valamelyik fél nem érzi szeretve magát. Ha szókimondóbb típus, akkor gyorsan és hangosan szóvá teszi ezt a társának, aki erre reagálhat veszekedéssel, de örülhet is neki, hiszen egy esélyt kap arra, hogy a szeretetének célzott kifejezésével megerősítse kettejük kapcsolatát. Általában, ha az egyik fél nem érzi szeretve magát, akkor nagy valószínűséggel a másik fél is érez némi űrt e téren.

Amikor jól működtetett párkapcsolatról beszélünk, akkor mindkét fél érthetően mutatja ki a szeretetét. A probléma akkor kezdődik, amikor valami oknál fogva ez a gesztus elmarad, vagy nem úgy jelenik meg, hogy jelentését a másik ember valóban meg is élje.

Ha ezek a gesztusok elmaradnak, és a felek nem érzik szeretve magukat, akkor – mint a napraforgó a napfényért- elkezdenek arra fele fordulni, amerről bármilyen apró módon, de érzékelhető a szeretet jele.  Ez sérülékennyé teszi a kapcsolatot. Hiszen, ahol az út megnyílik, ahol rés van a kapcsolatban, ott könnyen összetalálkozik két szeretetre éhes ember, akik felébresztik egymásban a fontosság érzését. Ez után már csak az egyének felelősségvállalásán, a társuk felé történő elköteleződés erején, mértékén múlik, hogy lesz-e belőle viszony, vagy nem.

Az öt szeretetnyelv:

1, Közös, minőségi időtöltés

2, Ajándékozás

3, Szívességek

4, Testi érintés

5, Elismerő szavak

Neked mi a szeretetnyelved?

Te miből érzed szeretve magad? Ha öleléssel szoktuk tudtára adni a társunknak, hogy szeretjük, és vágyunk arra, hogy viszonozza, akkor a testi érintés dominál leginkább.

Természetesen nem csak egy féle szeretetnyelvet tudhatunk magunkénak, hanem többet is, de az a lényeg, hogy vannak olyan gesztusok, melyekből egyáltalán nem érezzük szeretve magunkat. Így hiába is tesz meg mindent értünk ebben a formában a társunk, nem fogjuk érzékelni a szeretetet, és továbbra is hiányként fogjuk elkönyvelni.

A jelek, amiből arra következtethetünk, hogy szeret a társunk

Noha nem lehet mindent felsorolni, ami a valódi szerelem jele, de van néhány dolog, ami arra enged következtetni, hogy fontosnak tart téged a szíved választottja.

1, Vágyakozva, érdeklődve figyel téged

2, Elismeri az eredményeidet, támogatja a törekvéseidet

3, Kikéri a véleményedet és figyelembe veszi a kapcsolatotokat érintő döntések meghozatalában

4, Érdekli, hogy miből érzed szeretve magad, és azon a csatornán közvetít feléd

5, Szereti, ha vele vagy, bevon a barátaival történő közös beszélgetésekbe, a szabadidő eltöltésébe

6, Részt vállal a házimunkában, a gyermekek körüli teendőkben, örömmel van jelen a családban

7,  Figyelemmel tartja veled a kapcsolatot akkor is, ha elutazik, ha kiküldetésben van

Egy kapcsolatban mindkét félnek oda kell figyelni, hogy minden nap tegyenek valamit a másikért, kifejezve a párkapcsolatuk felé történő elköteleződésüket.  Amelyik napon nem gondolnak szeretettel egymásra, azon a napon nem működtették jól a kapcsolatukat.

 

Ha segítség kell hozzá, a blogon megtalálod.

 Laskai Nelli

házassági tanácsadó, életöröm tréner
A Boldognak Lenni (párkapcsolat-javító, önbizalom-erősítő) Könyvek szerzője

 


Hallgasd meg a podcast adásokat is!