A boldog házasság sok ember vágya.

Bárcsak olyan társam lenne, akivel annyira passzolunk, hogy ő a legjobb barátom, gondoskodni tud rólam, kiválóan működik vele a szex, sokat tanulhatok tőle, megbízható, de meg is tud lepni, és a kinézete is olyan, hogy soha nem fogok más embert megkívánni a következő 50 évben, csak őt!

Jól hangzik, ugye? 

A párkapcsolatokban a közeledési szakasz után eljön a távolodási időszak, amikor épp nem egymásra helyezik a felek a fókuszt, hanem saját magukra. Gyakran kíséri a távolság felismerését olyan kérdés, hogy miért is vannak együtt a felek, amikor szinte semmi közös nincs bennük.  De vajon tényleg végleges ez a távolodás és válást kíván a boldogság? Minden kapcsolat el tud romlani, meg tud rekedni, amelyet nem gondoznak, és minden kapcsolat túljut a döcögőkön, ha odafigyelnek magukra, és egymásra a felek.

Azok, akik több, mint 15-20 éve együtt élnek, meg tudják fogalmazni, hogy mi a „titok”, ami miatt együtt tudtak maradni azzal az emberrel, akivel az életük felét leélték. 

1, Mutasd ki az érdeklődésed a társad iránt.

Gyakran esnek abba a hibába a párok, hogy egy idő után már nem éreztetik a társukkal, hogy érdeklődnek iránta. Nem tesznek fel megismerő kérdéseket, azt hiszik, hogy az, amit 5-10 évvel ezelőtt megismertek a társukból, az a jelenben is áll. Pedig sokszor nem.

2, Legyen rendszeres, tervezett, kettesben töltött idő.

A tartós kapcsolatokban a spontaneitás megkopik egy kicsit, így érdemes rásegíteni tervezéssel. Akár minden pénteken mozi, étterem, kiadós séta, színház, vagy elutazni havonta egyszer egy hosszú hétvégére kettesben.

3, Intimitás a hétköznapokban.

Ez az, amit gyakran hosszú időkre elfelejtenek működtetni a párok. Noha, sokan azt gondolják, hogy ez a testkontaktust jelenti csak, pedig ide sorolható az is, hogy nyitottan állnak egymás előtt a felek, figyelnek egymásra, értékelik a közelséget. Megérintik egymás testét és lelkét egyaránt.

4, Ha valamit nehezen tudsz feldolgozni, vagy szenvedsz valami miatt, azt ne varrd a társad nyakába.

Érdemes megtanulni elkülöníteni, hogy mi az, ami az én problémám, ami azért okoz nehézséget, mert én nem tudom feldolgozni, kezelni a helyzetet. És mi az, aminek a változtatása valóban a társam feladata.

5, Úgy mutasd ki a szereteted, amiből a társad a szeretetet érzi.

Gyakran előfordul, hogy arról számolnak be a párok, hogy mindent megtesznek a másikért, ő mégsem boldog, sőt, zsörtölődő, elégedetlenkedő. Amikor egymás szeretetnyelvén közelítenek a felek, akkor megtapasztalják, hogy milyen érzés szeretve lenni, a szeretetet áramoltatni. Nem fogja a társad érezni a szeretetet abból, ha minden este van 3 fogásos vacsora az asztalon, ha az számára a legfontosabb, hogy érdeklődj iránta, beszélgess vele minden nap.

6, Lesz, aki megmozgatja a lelked, de ne mérd meg ebben a társad. 

Azok, akik hosszú évek óta együtt élnek, azok életük során akár többször is megtapasztalják, hogy milyen az, amikor olyan emberrel találkoznak, akik mellett megérzik a pillangókat a gyomorban – akár csak egy mélyreható tekintet-összefonódás által. Azonban ez nem azt jelenti, hogy a társuk már nem jó, bezzeg az új ember mennyivel jobb. Arról van szó, hogy attól, hogy aláírták a házassági szerződést, a hormonok (a szerzett sérelmek, a hiányérzet) még ugyanúgy felkelthetik a figyelmet egy másik ember iránt. A lényeg a döntés, amit az érzés után meghoznak. Ez pedig a hozzá csatolt gondolaton fog múlni. Az, hogy valaki megérinti a másik lelkét, még nem jelenti azt, hogy az, aki otthon várja, már nem való mellé.

7, Hagyd meg a társad szabadságát. 

Ne azzal akard magad mellett tartani, hogy kontrollálod, szabályokat szabsz neki, ultimátumot adsz. Engedd, hogy egy szabadon gondolkodhasson, cselekedhessen, és megtanulja vállalni a felelősséget a döntéséért, és annak következményéért.

A házasság intézménye szigorú szabályok mellett épült fel valaha. Azóta az emberek szabadsága, boldogságfogalma megváltozott. Azért, mert valamit nem tudunk értelmezni, kezelni, még nem biztos, hogy a párkapcsolatot kell eldobni.

*****

Ha szeretnéd, hogy neked is segítsek túl jutni  az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva, boldogtalan vagy, és nem találod a kiutat), itt írd be magad a naptáramba. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Örömteli napot kívánok!

 

Információ a tanácsadásról (személyes, SKYPE-os) –>

Szeretnék könyvet olvasni önbizalom-növelésről, párkapcsolat-javításról —>

Védem a környezetet! E-bookot szeretnék gyorsan, és kedvező áron (telefonra/számítógépre/táblagépre/e-olvasóra) –>

Szeretném bemutatni az új könyveimet.

Az önbizalmadért

Ezt az e-bookot azért írtam, mert tudom, milyen érzés elveszve lenni, és azt is tudom, hogy van kiút. Ha én képes voltam újra hinni magamban, akkor te is képes vagy rá. Az önbizalom nem egy elérhetetlen cél, hanem egy folyamat, amelyet te is elindíthatsz, akár már ma.

Ez a könyv segít, hogy te is megtapasztald azt a felszabadító érzést, amikor már nem csak éled az életedet, hanem igazán élvezed is.

Pároknak

Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak.

Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!