A jól működtetett párkapcsolatban élő emberek boldogabbak, egészségesebbek, elégedettebb életet élnek, mint a magányos emberek. De csak a jól működtetett kapcsolatban élők, mert azok, akik rágódnak, szenvednek a kapcsolatukban, korántsem ilyen teszteredményeket mutatnak. Ebből azt érdemes leszűrni, hogy ha már választunk magunk mellé valakit, és nem akarunk kilépni a feladatok nehézségét megélve a házasságból, akkor érdemes megtanulni jól megoldani a mindennapokat.

Hogyan lehet konfliktusmentes kapcsolatban élni?

Szerintem nem az a lényeg, hogy ne legyen nézetkülönbség, hanem az, hogy mindkét félben legyen egy megoldásra törekvő, javító szándék, és meglegyen bennük kölcsönösen az elfogadás, hogy nem kell mindenben egyetérteni.

Mi az, ami segíti az együttélést?

Például az, ha olyan problémákkal találkoznak a párok, ami a másik személyiségéből fakad, és egy varázsütésre nem másítható meg, akkor nem lovagolnak a problémán, nem  vágják a másik fejéhez, hanem elfogadják, hogy ez egy olyan feladat, ami nem lesz feloldható egyhamar, de nem csak az összeütközés az egyetlen reakció rá.

Amikor társat választunk, el kell fogadjuk, hogy lesz neki is egy olyan batyuja, amit már hoz a kapcsolatba magával. Lesznek olyan megnyilvánulásai, amikkel soha az együttélésünk során nem fogunk tudni azonosulni, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudunk békében, szeretetben együtt élni.

Összeszedtem pár pontban, hogy mit tesznek azok a párok, akik javító szándékkal vannak benne egy nézeteltérésben:

  • megoldani akarják a kialakult helyzetet, és nem nyertest kihirdetni
  • képesek elfogadni a másik véleményét anélkül, hogy személyes sértésnek vennék azt
  • kompromisszumkészek
  • a humort és/ vagy a szeretetet hívják segítségül a patt-helyzet feldolgozására

Kati és Zoli számára a rend nem ugyanazzal a mértékkel van mérve. Zoli szereti, ha keres valamit, azt ott találja, ahol a helye van. Mindig ugyanott van, nem pedig attól függ a tartózkodási helye, hogy éppen ki használta utoljára. Kati viszont nem törődik ezzel, számára teljesen rendben van, hogy használat előtt akár félórát is keresgél valamit. Nem dühöng közben, nem szitkozódik, csak csendben keresgéli, hogy hova is tehette utoljára. Zoli ezt látva teljesen kiborul, de leginkább akkor, ha épp ő az, aki keresésre szorul. Úgy tűnik, hogy a kapcsolatukban ez a kétféle gondolkodásmód és viselkedés gyújtópont marad örökre. De legalábbis addig, amíg mindketten nem közelítenek az optimálisan kialakítható megoldás felé.

Ami gátolja, hogy ez megtörténjen:

  • Kati hallani sem akar arról, hogy minden alkalommal rávegye magát a tárgyak helyére pakolására. De azért nem, mert ő úgy él, hogy mindent az utolsó pillanatban végez el, ezért idő szűkében van. Az esetek többségénél számára nem fér bele, hogy a helyére tegyen dolgokat, mert akkor elkésik.
  • Zoli nem azt akarja látni és megérteni, hogy a fennálló okozatnak van egy oka, hanem szidja Katit, amiért ilyen.

Nincs bennük javító szándék, nem közelednek egymás felé. Kati azt kéri, hogy Zoli ne akarja megmondani neki, hogy ő hogy éljen, Zoli pedig azt akarja, hogy Kati változzon a békés együttélés érdekében.

Mindennapos konfliktusaik vannak, mert nem azon gondolkodnak, hogyan lehetne megoldani, hogy minden nap rend legyen, hanem azzal vannak elfoglalva, hogy hogyan lehetne megtörni a másik személyiségét, megváltoztattatni a berögzült programjait. A másikét.

A kialakult helyzet vagy a másik személy megváltoztatása a lényeg?

Gondolkodhatnának úgy is, hogy a  kialakult rendetlenséget tekintik megoldandó feladatnak és nem a másik megváltoztatását. Ez innentől lehetne technikai kérdés is, bízhatnák a megoldást egy takarító segítségre, vagy beiktathatnának hetente egy közös rendrakó napot is.

Azt látom, hogy a párok, akik arra figyelnek, hogy mi a szeretnivaló a másikban, mire tanítja őket a társuk, és a megakadásokat közös feladatnak tekintik, képesek arra, hogy egy-egy konfliktushelyzetben szeretettel nyissanak egymás felé. Meg tudják állni azt, hogy szidják egymást a kialakult helyzetért, és mindketten részt vállalnak az adott KÖZÖS probléma megoldásában.

A konfliktusok békés kezelése, a tiszta, őszinte, szeretetteljes kommunikáció, az igény szidalmazás nélküli elmondása és sértődés nélküli befogadása tanulható. A Boldognak Lenni könyvek segítenek ebben.

Keresd a segítő megoldásokat magadnak, vagy ajándékozd a pozitív változást másnak:

Bejelentkezés tanácsadásra –>

Párkapcsolat, boldogság javító gyakorlatok, mindfulness technikák, szerepeink közötti összhang megteremtése a mindennapokban:

Összhangban Lenni – Segítő könyv hűtlenség utáni kapcsolatjavításra, életöröm növeléséhez , mindfulness technikák, feladatlapok— >

 

 

 

Új szokások bevezetéséhez, magabiztosság növeléséhez, párkapcsolat-javításhoz, kiegyensúlyozott, bátor élet kialakításához (egyedül vagy párban):

Építed vagy rombolsz? – Segítő könyv, hogy meglássuk, mi okozza az elakadást az életünkben, miért csúsznak félre a dolgaink, és mit kell tenni, hogy változtassunk. Bátorságot erősítő gyakorlatok, technikák megbocsátáshoz, magabiztossághoz, azonnal használható motivációs tippek –>

 

Regény egy nőről, aki betegsége kapcsán ismeri meg önmagát, a sorsát, az életcélját, és találja meg a boldog életút jelentését:

Egy angyal hangját hallottam – Segítő könyv regénybe burkolva. Izgalmas, bensőséges, érdekfeszítő és elgondolkodtató –>

Hallgasd meg a podcast adásokat is!