A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy azért nem húz határt, nem mond nemet, mert akkor azt érzi, hogy a másik nem fogja szeretni vagy haragudni fog rá, és ezt nem szereti érezni. A biztonságot számára az adja, ha szeretik, elfogadják a kapcsolataikban.
Csakhogy mindemellett ez az alárendelt, szenvedő helyzet kimeríti, kiég, érzelmi egyensúlytalanságban van, és ez hosszabb távon rossz lelki állapotot idéz elő nála. Beszűkül, lecsökken még jobban a biztonságos zónája.
Úgy érzi, hogy mindig neki kell alkalmazkodnia, eldobható, figyelmen kívül hagyható személy. Valójában ő egy értékes ember, jószándékú, olyan, akivel szívesen dolgozol együtt és szívesen barátkozol is. Megbízható, számítani lehet rá. Mégsem értékelik őt igazán.
Az, aki lábujjhegyen él, arra tanítja a környezetében élőket, hogy neki minden megfelel úgy, ahogy éppen alakul, amit a környezet ki is fog használni. És lehet, hogy tényleg ott és akkor úgy is érzi, hogy neki mindegy, de azért egy idő után lassan halmozódó feszültség valami tárgyat (személyt, helyzetet) fog keresni magának a feszültség okaként, ami valójában nem is az igazi oka a problémájának. Ebből következik, hogy a megcímkézett dolog megváltoztatása mégsem fogja elhozni a várt egyensúlyt.
Munkahelyet, párkapcsolatot vált, de valójában az új munkakörnyezet, az új kapcsolat is hoz hasonlóan alárendelt helyzeteket, mert senki nem lát bele a fejünkbe, nem tudja, nekünk mi az, amivel még tényleg jól megvagyunk, és mi az a határ, amin túlhaladva már rosszul érezzük magunkat. Az érzéseinkről nem tudnak, és nincs esélyük változtatni a viselkedésükön sem. Ez viszont megmérgezi a két ember kapcsolatát, hiszen az egyik lesz az, aki alárendeltnek érzi magát, a másik meg a tettes, aki előidézi ezt a rossz érzést. Továbbá, nem erősödik meg a határhúzó készség sem, így egyre több ilyen szituációban fogja találni magát az adott személy, amitől szomorú, kedvetlen, motiválatlan, beszűkült lesz.
Határhúzás technikák
A határ meg nem húzása is egy tanult folyamat. És ez – bár szomorú, hogy kialakulhatott ez a gát bennünk -, de abban a tekintetben jó hír, hogy változtathatunk rajta.
Minél kevesebbszer fognak átgázolni rajtunk, annál jobban fogjuk érezni magunkat. Megéljük a saját magunkhoz kötött biztonságérzetünket. Ehhez nem elég várni, hogy a másik vegye észre, hogy miben vagyunk, vagy a másiknak éreznie kellene, hogy mi a sok számunkra, mert ez passzív várakozás, miközben csokorba szedjük a sérüléseinket.
Szabad és szükséges kimondani, hogy meddig komfortos nekünk egy adott helyzet, és mikortól teher. Ezt viszont megelőzi, hogy megtanuljuk, megengedjük felismerni önmagunk számára is, hogy mi esik jól nekünk és mi nem. Felmerül a kérdés, hogy mikor érezzük magunkat biztonságban, mennyire becsüljük magunkat, az időnket, a leterheltségünket. Hova gondoljuk a helyünket a világunkban.
Néha nem könnyű eljutni ehhez a biztonságos állapothoz, de tanulható és megéri időt és energiát fordítani rá. Ha egyéni tanácsadásra jönnél, ITT tudsz róla olvasni. Ha e-book érdekel, azokat ITT találod.
Kívánom, hogy mihamarabb olyan életet élj, amiben jól is érzed magad.
Laskai Nelli
házassági tanácsadó


