Berni és Zoli történetében látható, hogy milyen nehézséget tud okozni egy pár életében, ha az egyik (mindkettő) fél hiányolni kezdi a szeretetet, az elismerés jelenlétét.

Berniék kapcsolata úgy indult, ahogy a mesében. Szeretettel, érdeklődve fordultak egymás felé, és minden percben együtt akartak lenni. Megosztották minden gondolatukat, együtt szórakoztak, közös baráti társaságot kovácsoltak, szépen nevelték gyermekeiket. Megvolt az izgalmas és megható lánykérés, a döntést megpecsételő házasságkötés, és elhatározták, hogy a következő évben családdá válnak. A gyermekáldás sem váratott magára, így hamarosan családként éltek tovább. Egy ideig azt gondolták, hogy mindent tudnak a másikról, ismernek minden porcikát, minden rezdülést, vágyat.

Azzal nem számoltak, amivel a kapcsolatok kezdetén szinte senki sem, hogy idővel változni fognak. Mindketten. Persze, tudják, hogy ez a menetrend, de az ezzel járó bizonytalanságról, egymás mellett elbeszélésről nincs elképzelésük. Arról sem volt, hogy milyen lesz, ha beépül közéjük az eltávolodás. Pedig megtörtént Berni és Zoli esetében is.

A hiány felüti a fejét

Bernit elbizonytalanította az anyaság, nem tudta, jól teszi-e a dolgát, vajon jó módszereket alkalmaz-e a gyermeknevelésben. Mivel tesz jót a kicsinek rövid és hosszú távon? Ezek a kérdéskörök tették ki az egész napját. Cikkeket, könyveket olvasott a témában, igyekezett a legjobb, legtökéletesebb anyukája lenni a gyermekének. De mindvégig kételkedett abban, hogy vajon jól csinálja-e a dolgát. Egy idő után annyira átengedte a teret az anyaságnak, hogy a nőisége nagyon háttérbe szorult. A férjével ritkán voltak kettesben, vagy ha igen, akkor vagy fáradtak voltak mindketten mire ágyba kerültek, vagy ott lebegett minden pillanatban, hogy felébred a kicsi, és oda a kettejük varázsa.

Berni nem volt elégedett a külsejével, Zoli pedig elfoglalt volt, hogy mindent megteremtsen a családjának. Kicsit az élete áldozatának érezte magát, elmaradtak a haveri sörözések, a bulik, a nyári fesztiválok. Munka, otthon – ez volt az ingajárat. Az állandó gyerektéma untatta, vágyta vissza azt a vad, érdeklődő, nyitott nőt, akit anno feleségül vett.

Mindkettőben erősödött a hiányérzet, noha fejben tudták, hogy mindketten a családért olyanok, amilyenek. A családi egység létrehozása és megtartása volt a közös küldetés, de a párkapcsolat ebben nem kapott helyet. Vagy csak az energia fogyott el, mire a MI táplálására került volna a sor. Egy idő után a hiányok hibáztatásokba fordultak. Aki nem érzi szeretve magát, az kétségbeesetten keresi magán kívül azt, és igyekszik kivívni a környezetétől. Gyakran nem a legszerethetőbb módon teszi, így a céltól távolodni kezd.

A hiányt feltölti valaki

Berni megismerkedett a játszótéren egy apukával, aki szintén elhanyagoltnak érezte magát a házasságában, és akinek szintén jól esett hallani, hogy mi mindenben jó és nagyszerű. Sokat beszélgettek egymás múltjáról, azokról az eredményekről, melyeket akkor valósítottak meg, amikor még nem voltak szülők. Megosztották egymással a bulik élményeit, a kirándulásokat, beszéltek filmekről, színházról, lejátszották egymásnak a kedvenc dalaikat – és érdeklődve figyelték egymás életét, örültek egymásnak. Kérdések és elismerő szavak hangoztak el. Berni élete újra pezsegni kezdett, fényt talált a sötét mókuskerékben. Csökkent az otthoni hiányérzete, hiszen minden nap szelepet engedett a benne felgyülemlett feszültségnek. Egy ideig jól is érezte magát ebben a helyzetben. Később elcsattant az első csók a játszótéren a bokrok mögött. Amit néhány másik is követett, közös kávézások, és ebédek. Gyerekkel és gyerek nélkül is.

Berni dugdosni kezdte a telefonját, nehogy Zoli elkapjon egy-egy sms váltást. Félt attól, hogy új barátja rossz alkalommal fogja keresni őt, ezért gyakran feszült volt – Zoli számára látszólag ok nélkül. Álmatlan éjszakái voltak, vagy rémálmai, hogy ki fog derülni a titka. Nem bírta a nyomást, egyre többször veszekedett a férjével, távolodni kezdtek. Mígnem egy nap – a megkönnyebbülés reményében – megosztotta a titkot a férjével.

Miért és hogyan maradtak a krízis után együtt?

Együtt maradtak, mert közös céljaik vannak, együtt akarják nevelni a gyerekeket. Ezt pedig pokolnak gondolják akkor, ha nincs összhang kettejük között, így elkezdték megismerni a saját működésüket, reakcióikat, hiányaikat, vágyaikat. A hűtlenséget igyekeztek ennek megfelelően megérteni, és feldolgozni. És ezzel egy időben a társra is koncentráltak. Kerestek valakit, aki hetente kétszer vigyáz a gyerekekre, ők pedig kettesben lehetnek. Sokat beszélgettek az új értékrendjeikről, félelmeikről, nehézségeikről, és új közös célokat tűztek ki maguk elé, amely megvalósításában vállalták, hogy vállvetve vesznek részt.

 

Keresd a segítő megoldásokat magadnak, vagy ajándékozd a pozitív változást másnak:

Bejelentkezés tanácsadásra –>

Párkapcsolat, boldogság javító gyakorlatok, mindfulness technikák, szerepeink közötti összhang megteremtése a mindennapokban:

Összhangban Lenni – Segítő könyv hűtlenség utáni kapcsolatjavításra, életöröm növeléséhez , mindfulness technikák, feladatlapok— >

 

 

Mi a párkapcsolat alapja? Hogyan kell helyesen működtetni? Hogy beszélgessünk, hogy értsük egymást? Hogyan ismerjem meg önmagam?

Boldognak Lenni – Segítő könyv önbizalom növeléséhez, a párkapcsolatok megértéséhez, gyakorlatok, megoldások a helyes kommunikációhoz, konfliktuskezeléshez — >

 

 

Új szokások bevezetéséhez, magabiztosság növeléséhez, kiegyensúlyozott, bátor élet kialakításához:

Építed vagy rombolsz? – Segítő könyv, hogy meglássuk, mi okozza az elakadást az életünkben, miért csúsznak félre a dolgaink, és mit kell tenni, hogy változtassunk. Bátorságot erősítő gyakorlatok, technikák megbocsátáshoz, magabiztossághoz, azonnal használható motivációs tippek –>

 

Regény egy nőről, aki betegsége kapcsán ismeri meg önmagát, a sorsát, az életcélját, és találja meg a boldog életút jelentését:

Egy angyal hangját hallottam – Segítő könyv regénybe burkolva. Izgalmas, bensőséges, érdekfeszítő és elgondolkodtató –>

Szeretném bemutatni az új könyvemet. Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak. Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!