Nem csak a környezetemben élő nők számolnak be arról, hogy nehéz nőként boldogan élni, érvényesülni, hanem számos felmérés eredménye is alátámasztja ezt. Persze, lehet viszonyítani egy rosszabb helyzetet biztosító országhoz, de ugyanúgy lehetne egy olyan társadalomhoz is, ahol a nők esélye a boldogságra, a megélhetésre, a karrierhez egyenlő a férfinak született lélek kiaknázható lehetőségeivel. Mert azt el kell ismerni, lehetőség mindenre van, vagy legalább is úgy tűnik.

Mindent lehet, csak akarni kell

Vajon eleve elrendelt dolog ez? A megkérdezett férfiismerőseim szerint ez az aránytalan részvállalás abból fakad, hogy ezek a dolgok jobban mennek a nőknek. Van érzékük a széphez, a gondoskodáshoz, az ápoláshoz. Gyengédebbek, jobban ráéreznek, hogy mi kell a másiknak. Feltételezhetően van egy ősi közösség-összetartó szuperképességük.

Mi van akkor, ha nem is eleve elrendelt, hanem ez egy anyáról-lányára, apáról-fiúra átadott elvárás?

Mire is panaszkodnak a nők?

Leginkább a túlterheltségre, a megbecsülés hiányára, a házimunka, a gyerekgondozás, az idősek ápolásának aránytalan leosztására, a párkapcsolati viselkedés hátrányos elbírálására. Csak nézzük meg, mit szól a „nép”, ha egy nő csalja meg a férjét, és mit akkor, ha egy férj a feleségét. Vagy ha egy társaságban lerészegedik egy férfi, vagy ha részeggé válik egy nő. Melyik esetet tartják kevésbé megengedhetőnek?

A párkapcsolatokban a nők gyakori boldogtalanság forrásnak jelölik meg az elismerés hiányát, a magárahagyatottság érzését. A családanyák akár szlogenként is választhatnák, hogy mindent megteszek, és nincs érte se hála, se köszönet. Azonban ez korántsem ilyen vicces. Tapasztalatom szerint a legjobban az életük közepén tartó nők szenvednek. És most értsük ez alatt a 40-50 közötti korosztályt, akiknek már kamaszok vagy kirepültek a gyerekeik, és a szüleik elérték azt a kort, hogy jobban oda kell figyelni rájuk. Plusz, tegyük hozzá, hogy már a 40-50 évet megélt női szervezet is adja a törődést igénylő jeleket. A test és a lélek is. (+ meg kell küzdeni a párkapcsolati bizonytalansággal – a fiatalabb nő szebb, mosolygósabb, hiszen kevésbé leterhelt…)

Mindemellett a családsegítő szerepkör mellé a bevételt generáló szerepet is fel kell venni, hiszen valahol lakni kell, valamit enni kell, és talán jól esne egy kis kikapcsolódás, kényelem is. A mai magyar gazdasági helyzet megkívánja a kétkeresős családmodellt. Sokszor még így is a nagyszülők igyekeznek támogatni a gyerekeiket, unokáikat.

Segítségre vagy nagyobb egyenlőséget adó látásmódra van szükség?

Nem akarok visszamenni az időben a dédszüleink, és az ő szüleik idejére. Hiszen mi most élünk, most vagyunk nők, most vannak feladataink, kötelességeink, és ránk osztott, vagy önként vállalt szerepeink.  Látásmódváltásra van szükség.

Néhány eset, ahol a nők hátránya megfigyelhető:

  • kisgyermekes anya elhelyezkedése
  • időskori ápolás feladatának elvégzése
  • a család napi rutinja a tisztaság-ellátottság vonalán
  • a kisgyermek gondozása, napi tennivalók
  • beteg hozzátartozó ellátása
  • a család egészségi állapotának figyelemmel kísérése, eü időpontok, gyógyszerfelíratás
  • vélemény kinyilvánítása, figyelembevétele a családi/üzleti döntésekkor
  • fogamzásgátlás figyelme, megoldása
  • gyerekszülés elvárás nyomása
  • párkapcsolaton belüli erőszak áldozatai
  • párkapcsolat kialakítása előre haladott korban
  • a nemi szervet, vagy csak a felsőtestet érintő vizsgálatok során is gyakran elvárják, hogy „ne szemérmeskedjen”

Ezek csak néhány menüpontok, azonban a valóságban igen fájó pontok…

Éppen úgy meg lehetne osztani az ellátandó feladatokat a családon belül, ahogyan az egy jól működő, összefogásra, elismerésre épülő cégnél is megy.  Egy vállalatnál miért evidens, hogy a jól teljesítőt elismerik, jutalmazzák? Egy cégnél miért elfogadott, hogy mindenki olyan munkakört végez, amihez van adottsága, tehetsége? Ráadásul ott simán belefér, hogy egy férfi olyan feladatokat is elvégez, amihez semmi kedve sincs, mert tudja, hogy meg kell csinálni a felfelé ívelő szakmai siker, vagy a cég működőképessége érdekében.

A felfelé ívelő családi siker miért ér kevesebbet? Ott megengedhető az aránytalan munkaleosztás, és a feladat alóli kibújás azzal, hogy ez eredendően a másik nem feladata – évszázadok óta?

Itt ragadom meg az alkalmat, hogy hozzátegyem, tisztelet a kivételnek. Tisztelet a férfiaknak, akik nem besegítenek a háztartásba, hanem feladatokat vállalnak a békés, mindenki számára könnyen viselhető mindennapokért.

Úgy vélem, a közös felelősségvállalás, a közös teherviselés fontos része a boldog, fenntartható életnek. Nem segíteni kell a nőknek, hanem partnerként tekinteni őket, és a családi élettel együtt járó feladatok megosztására törekedni, elismerni egymás érdemeit, a megtett szívességeket.

Ha egy cégnél elfogadott a „közös szekértolás”, a megbecsülés, a partnerség, akkor a (családi) életben is működtethető. Lehetne.

 

 

Hallgasd meg a podcast adásokat is!