Az elakadásukban hozzám forduló pároknak gyakran javaslom, hogy nosztalgiázzanak. Vegyenek elő fényképalbumot, nézzék meg az esküvői képüket, és az életük örömpontjairól készült emlékeket. Idézzék fel, hogy mit szerettek akkor egymásban, miért voksoltak egymás mellett, milyen érzés volt szerelmesnek lenni, és hogy mit gondoltak akkor magukról, a társukról, és a világról.

Emlékszem, hogy amikor jó pár évvel ezelőtt Pécsen kirándultunk a családdal, akkor szerettünk volna szerelemlakatot tenni az ottani lakat-falra. Sokáig kerestünk boltot a közelben, mire végül megtaláltunk egy aprócska példányt, aminek a hátuljára a kulcsunkkal belevéstük a kezdőbetűinket. A vésés talán erős túlzás, de bele karcoltuk szögletes betűkkel, hogy N + D, és büszkén hozzácsatoltuk a szerelmünk jelképét a falra. (Sajnos nem találtam meg a képet, pedig tudom, hogy dokumentáltuk.)

A napokban nagyon megörültem a Szerelemlakatgyar.hu postán érkező ajándékának. A borítékot kibontva megtetszett az izgalmas vörös csomagolás.

dsc_1023.JPG

De a legszélesebb mosoly akkor ült az arcomra, amikor kivettem belőle a fekete lakatot. Czövek Róbert, az ajándék készítője elküldött egy ízléses, szépen megmunkált alumínium lakatot, melyen a férjem és az én nevem áll egy végtelen-jel társaságában. Köszönöm.

dsc_1025.JPG

A szakmámtól függetlenül azt hiszem, hogy ez egy igazán jó meglepetés lehet bárki számára – mondjuk egy évfordulóra, szülinapra, vagy csak úgy, a párkapcsolat erősítése céljából.

Nem tudom még, hogy hova tegyem ki a mi lakatunkat, mert lakatfal az akad bőven, csak sajnálom bárhol otthagyni. Jól meg kell gondolni, mert csak egyszer zárható, és többet nem nyílik ki. Noha célját akkor teljesíti be, ha lakatfalra kerül, de még az is lehet, hogy a kertkapunk egyik látványos díszévé fog válni, így a járókelők arcára is csalhatunk egy kis szeretet-mosolyt.

Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm-tréner
a Boldognak Lenni könyvek szerzője

Hallgasd meg a podcast adásokat is!