…akkor ideje van változtatni a kapcsolat működtetésén.

Az, hogy ki, hogy kommunikál, egyrészt tanult dolog, másrészt nagyban befolyásolja az, hogy éppen milyen érzelmi állapotban van az adott személy. Egészen másként kommunikálunk, mind a testbeszédünkkel, mind verbálisan, ha nyugodtak, lelkesek vagy dühösek vagyunk. Az is nagyon beszédes, ha nem tudunk oldottan, biztonságos térben beszélni a társammal.

A párok azt szokták mondani nekem, hogy amiatt rossz a kettejük közötti kommunikáció, mert

  • mindketten az igazukat akarják elismertetni
  • nem merik pontosan azt mondani, amit gondolnak
  • nem tudják pontosan megfogalmazni, hogy mit szeretnének
  • erős bennük a mártír viselkedés
  • leértékeli őket a társuk
  • nem mernek kiállni magukért
  • nincsenek tisztában azzal, hogy szabad-e nekik megnyilvánulni
  • ha kritika éri őket, azonnal lefagynak
  • nem reagálnak semmit a társuk mondataira
  • vádaskodnak
  • nincs közös téma
  • stb.

A párok között mindig adódik közös téma. Úgy értem, akkor is lehet szépen, szeretetteljesen kommunikálni a társunkkal, ha éppen nem érdekel bennünket az a téma, amit mesél nekünk. Sok esetben nem az számít, hogy egyformán lelkesedünk-e a társunk története iránt, hanem hogy képesek vagyunk-e meglátni azt, hogy miért mondja nekünk és mit vár ettől a beszélgetéstől. Szükséges, hogy megmutassuk, hogy figyelünk rá, fontos nekünk az, amit ő él át.

Mit lehet tenni, ha a párkapcsolatban rossz a kommunikáció?

Lehet ott kezdeni, hogy felkutatják, mi miatt nem akarnak egymással beszélgetni a felek. Ha elindul a pár a kommunikációjuk javítása útján, akkor sok izgalmas kérdésen fogják átrágni magukat.

Milyen volt a kapcsolat elején a kommunikációs területük? Mi miatt csendesedik el az egyik fél? Van-e biztonságos tér kettejük között? Lehetséges-e retorzió nélkül előállniuk a gondolataikkal, érzéseikkel? Ha nem az egymás felé fordulással van a baj, akkor talán az időponttal? A stílussal? Túl elárasztó az egyik fél és túl hallgatag a másik? Milyen sérelmek húzódnak meg a kommunikációs megnyilvánulás mögött?

Ki hogyan szeret beszélni, mi szükséges ahhoz, hogy megnyíljon a társa előtt és milyen célból teszi azt? Meg tudja-e fogalmazni, hogy mit vár a társától: támogatást, véleményt, vagy csak egy jó hallgatóságot a kipörgetéshez? A hallgató fél tud-e értő figyelemmel jelen lenni? Képes-e a beszélő fél igényét kiszűrni és arra pozitívan reagálni? Érdeklődnek-e még egymás iránt? Mitől válik teherré a beszélgetés?

Ha a ti kapcsolatotokban is problémás terület a kommunikáció, akkor javaslom, hogy fussátok át a fenti kérdéscunamit, és keressétek meg a válaszaitokat, amelyek nyomán javítani tudtok a kapcsolaton.

Ez a könyvem a párkapcsolati kommunikációt segíti példákon és kérdéssoron keresztül. Ha szeretnél egy ilyen segítséget, akkor kattints IDE!

Ha nem igazán érzed magad közel a társadhoz, és szeretnéd, hogy segítsek a probléma feltárásában és annak kezelésében, túl jutni az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva), itt írd be magad a Skype tanácsadásra. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében. Ha párban jöttök, lehetőségetek nyílik könnyíteni a sérelmeiteken, megtanulni a helyes kommunikáció elemeit, megismerni és használni egymás szeretetnyelvét ahhoz, hogy jól tudjátok egymást szeretni a mindennapokban. Ezek a változások egy békésebb, stabilabb, élhetőbb, szexuálisan aktív párkapcsolathoz vezethetnek.

                                                       *****

Te elvégezted már a Helló, Élet! tanfolyamok egyikét? Kattints a képre!

*