A tartós kapcsolatokban gyakran gördül akadály a párok elé. Ami addig könnyen ment, azért keményen meg kell dolgozni, vagy eldönteni, hogy a könnyű „haszonszerzés” céljából külön utakon mennek tovább.

Milyen alternatívák szoktak megjelenni a kapcsolatukban megrekedt pároknál?

Bejön egy harmadik – munkamánia, szenvedélybetegség vagy akár egy másik személy képében – és máris lesz egy „menekülőút” a tisztánlátás, a problémák megoldása, a feladatok elvégzése elől. Akkor lesz valami, ami szelepet nyit a már akár évek óta húzódó, de eleddig elkendőzött tünetek által okozott feszültségnek, és egy kicsit könnyebbnek tűnik az élet.  Az új felállásban a párkapcsolatból lényegében kivonódó fél fellélegzik, energiát szerez magának, miközben talán újabb, esetleg nem várt nehézségek ütik fel a fejüket. Hiszen, attól, hogy kivonódik valaki egy kapcsolatból, még nem jelenti azt, hogy nem lesznek megoldandó feladatai, tisztázásra váró érzései, csorbult önértékelése, összezavarodott, elmosódott jövőképe, ami szorongással, pánikkal tölti el – ha épp nincs a szeretői viszony védettnek hitt buborékjában.

Az ügyfeleim sokszor akkor jönnek, ha valakinél egy új személy jelent meg, ha beengedett valaki egy új érzést, világot, embert magának. A hűtlenség fájdalommal (is) jár. A hiedelemmel ellentétben nem csak a megcsalt fél szenved tőle, hanem a hűtlen is, hiszen alapvetően mindenki jó és szerethető akar lenni. Éppen ez is az indító oka annak, hogy az adott ideig tartó vergődésben meghoz valaki egy döntést, hogy a kimondott vagy kimondatlan megállapodást egyoldalúan és titokban felbontja.

Amikor a hosszabb vagy rövidebb ideig tartó, szerelemre vagy szexre épülő viszony bűntudatot okoz, akkor a hűtlen fél döntést hozhat, hogy visszatér a párkapcsolatába, és újraépíti azt azokkal az információkkal a birtokában, melyeket megszerzett a viszony kapcsán önmagáról, a vágyairól, a párkapcsolatban fontos élmények azonosításáról, a párjának fontosságáról, a jövőkép meglátásából.

Ha úgy dönt – és most csak arról írok ebben a bejegyzésben -, hogy a párkapcsolatát fogja választani a vágyott jövőkép elérése érdekében, akkor érdemes számolni azzal, hogy eleinte csak az ész fog szeretni… Nem az „így érzem”, hanem az „így gondolom helyesnek” döntés fog megszületni, és türelmesnek kell lenni, hogy a szív kövesse ezt a döntést. Engedni kell, hogy pozitív hatással lehessen a megcsalt fél, tudatosan kell fókuszálni a megoldásra, a közös jóban való részvételben, annak kialakításában, még akkor is, ha eleinte nehéz elszakadni attól az énképtől, izgalomtól, amit a viszonyban megélt valaki.

Noha, nem tűnik romantikusnak, ha valakit az ész vezérel a szív helyett, de ha megszületett a szándék, hogy a házastársával akar élni valaki, akkor amennyiben jól és szeretve akarja érezni magát, akkor engednie kell, hogy a társa szeresse – eleinte csak annyira, és úgy, ahogyan ő szeretni tud. Majd a szándékot tettek követik, és olyan közös halmazt építenek ki a gondolataik és cselekvéseik által, melyben mindketten jól akarják érezni magukat, és a hűtlen fél az elmúlt viszonyban megélt magasságokat immár nem mércének tekinti, hanem olyan elérendő célnak, melyben a partner az lesz, akit újraválasztott magának. Nem biztos, hogy rögtön olyan magasságokat fognak megélni, ugyanolyan perzselő tüzet, és lepkét a gyomorban, mint a külső kapcsolatban, de szövetséget alkothatnak, és mély érzelmek megnyugvásában élhetik az életüket azon az úton, amely a vágyott jövőkép felé vezeti őket.

Hogy lehet ezt elfogadni azok után, hogy valaki a fellegekben érezte magát?

Úgy, hogy fest egy jövőképet, és meghatározza, hogy mit hajlandó vállalni, és elengedni, akár feladni érte. Pont úgy, mint mikor az edzőteremben izzadva, a túlterhelt izomfájdalmak mellett gondolatban ezerszer feladva is megveszi a következő havi bérletet annak reményében, hogy idővel el fogja érni a célját. És persze, mint minden más területén az életnek, fontos, hogy jól akarják érezni magukat a folyamatban, hogy az adódó nehézségek ne kiábrándultságot okozzanak, hanem el tudják a felek fogadni, hogy az életben ahol fény van, ott árnyék is vetül valamire…

Ha szeretnéd, hogy neked is segítsek túl jutni  az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva, boldogtalan vagy, és nem találod a kiutat), itt írd be magad a naptáramba. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Örömteli napot kívánok!

Ha inkább könyvet olvasnál a témában, kattints IDE!