Barion Pixel
Skype

nellilaskai

E-mail

info@boldognaklenni.hu

A szex és a szerelem nem miden esetben tartoznak össze. (Létező dolog az is, hogy valaki szerelmes lesz, ám szexuális vonzalmat érez egy másik ember iránt, illetve párkapcsolati közösséget egy harmadik emberrel tart fenn.)

Gabi küldte a kérdést, hogy vajon válhat-e párkapcsolattá egy szexkapcsolat, ha már hónapok teltek el, de a férfi még mindig csak az együttlétekben partner.

„Petivel már hónapok óta összejárunk, hetente többször is, de a szexen kívül nem nagyon fordít időt arra, hogy párkapcsolat alakulhasson ki. Ha kérem, hogy jöjjön el valahova velem, akkor arra sosem ér rá, ő viszont nem hív magával sehova. Azt mondja, nem áll készen egy párkapcsolatra. Én meg titkon abban reménykedem, hogy ha jól teljesítettem az ágyban, akkor majd az érzelmeit is megengedi felém. Szeretem őt, így türelmesen kivárom, ha ebből még lehet egy szeretetteljes párkapcsolat.”

Csak szexet akar, párkapcsolatot nem

Ha olyan kapcsolat alakul ki a választottad és közted, amelyben ő leginkább csak szexuálisan szeretne kapcsolódni veled, akkor kicsi az esély arra, hogy ebből valami komolyabb párkapcsolat fog kialakulni. Nem lehetetlen, de igen ritka. Pláne, ha az adott személy kimondja neked, hogy ne is számíts többre.

Ennek többek között az is lehet az oka, hogy

  • tényleg nem akar párkapcsolati keretek között működni,
  • párkapcsolatban él,
  • a szexfüggőségét akarja kiélni,
  • önbizalmát szeretné növelni, és ezért csak erre a funkcióra keres partnert.

Ha hónapok alatt nem alakult ki egy egyre mélyülő és több területre terjedő kölcsönös érdeklődésen alapuló kapcsolat, akkor valószínű, hogy már nem is lesz.

Meg lehet változtatni valakit?

Azt tapasztalom, hogy a nők gyakrabban csúsznak bele abba a helyzetbe, hogy amikor szexuálisan vonzónak tartja őket valaki, akkor azt feltételezik, hogy párkapcsolati érzelmek is megjelennek a férfiban. Ez egyáltalán nem törvényszerű. Vannak, akik úgy működnek, hogy amennyiben a hölgy igent mond az együttlétre, és az jó élmény mindkettejük számára, akkor ezen a szinten tartják fenn a kapcsolódást. Ebbe nem tesznek többet, ez a kapcsolódás a szexuális örömök dobozába kerül bele. Ha mindkét félnek ez így elfogadható, akkor egy ideig menni fog így, azonban általában előbb-utóbb valaki többet szeretne. Jellemzően az a fél, aki olyan elképzeléssel megy bele a kapcsolódásba, hogy idővel biztosan változni fog a másik fél érzése, gondolata a közösségüket illetően.

Ilyenkor szinte borítékolható a csalódás, holott, ha a férfi azt mondja, hogy az érdeklődése pusztán szexuális vonalon mozog, és erre bizonyíték az is, hogy nem érdeklődik a nő iránt, nem akarja a hálószobán kívül is alaposan megismerni, nem kezdeményezi a közös házon kívüli programokat, akkor ezt ő tényleg komolyan is gondolja. Kár az energiát beletolni a férfi megváltoztatásába, mert nem fog sikerülni. Ha tényleg meg szeretné osztani az élete mozzanatait a nővel, akkor meg fogja osztani minden nyomás nélkül.

Egy ilyen egyoldalú érzelmi kapcsolat során a sérült fél azt szokta gondolni, hogy vele van baj, szeretné bebizonyítani a másik félnek, hogy ő szerethető és kialakul egy se veled – se nélküled kapcsolat. Pedig ilyen esetben nem arról van szó, hogy az érzelmeket kereső fél hibás lenne.

Szex érzelmek nélkül

Arról van szó, hogy míg kizárólagosságot, érzelmeket és szexet kér a partnertől, nála csak a szexualitás kapcsoló érhető el. Ha ez kevés, érdemes lezárni az egyre több csalódást okozó affért, és olyan partnert keresni, akivel ugyanolyan területeken szeretnének egy közösséget alkotni.

Gabi kérdésére válaszolva, elméletileg lehetne egy szexkapcsolatból párkapcsolat, azonban gyakorlatilag ez ritkán szokott megtörténni, főleg akkor, ha a férfi a kapcsolódásának fókuszát ki is mondja, és a tetteivel is erre utal.

Borítókép

Ajánlott cikkek