A párkapcsolat indulásakor minden annyira idilli általában, hogy nem is gondolunk arra, hogy valaha ennek a csodás szakasznak vége lesz, és helyébe gyűlölködés, utálat, játszmák kerülnek. De ahogyan az idő telik, egyre több sérelem kerül a batyuba, változik a felek értékrendje, önértékelése, és az időtartam természete miatt bele kerül egy-két nehezebb élethelyzet, amelyeket úgy lenne jó megoldani, hogy az összetartozás, egymás tisztelete és szeretete megmaradjon.
Ha nincs minta előttünk, ha nincs önállóan gyűjtött megoldó készletünk, akkor bizony a konfliktusok, a nézőpontok különbözőségének el nem fogadásával, a szeretetnyelvek mellőzésével megrekedhet a kapcsolat, és hiány alakul ki. Nem érzik szeretve magukat a felek, és befészkeli magát a kétely, hogy vajon a megfelelő emberrel vannak-e kapcsolatban, vagy valaki mással könnyebb lenne-e az élet.
Ha ezen a vonalon nem tudnak továbbjutni, és nem találnak vissza önmagukhoz és egymáshoz a felek, akkor – ha van bátorságuk és hitük egy új érkezéséhez – elválnak, és külön folytatják tovább az életüket.
Az alábbiakban Rilla történetét olvashatjuk, megosztotta velem, velünk, hogy mi az, amit a válásából tanult, és talán mások számára segítségre lehet.
„Miklóssal tizenegy évet éltünk együtt, ebből kilencet házasságban, két gyermekünk van. Amikor összeházasodtunk, azt hittem, enyém a világ, ezzel a férfival megütöttem a főnyereményt. Ambiciózus volt, kedveskedett, nagyokat kirándultunk. Kitaláltuk, hogy összeházasodunk, hiszen minden jel arra mutatott, hogy mi ketten egymásnak vagyunk teremtve. Az esküvő mesés volt, nem sokkal később be is kopogott hozzánk a gólya. Boldogan vártuk, hogy család legyünk. A kisfiunk születése könnyű eset volt, minden a legnagyobb rendben zajlott. Az első hónapok nehézsége rányomta a kapcsolatra a bélyegét, a sok ébren töltött éjszaka, a hormonváltozások, az új, szokatlan szülői szerepben tévelygésben eltávolodtunk egymástól. De nem adtuk fel. Mikor a fiunk aludt, igyekeztünk minőségben eltölteni a szabad időnket, filmet néztünk, összebújtunk. A régi érzéseket, a nyugalmat, a pezsgést nem sikerült visszahozni, de egész jól szintre hoztuk a kapcsolatunkat.
Úgy gondoltuk, hogy egy kistesó projekt még közelebb fog hozni bennünket, hiszen amúgy sem terveztünk túl nagy korkülönbséget a gyermekek között. Gyorsan sikerrel jártunk, így a két fiú között csak pár év különbség van. Viszont a második terhesség nyűglődése, a két gyerekkel történő próbatételek, küzdések, kialvatlanság, még kevesebb közös idő már sokkal jobban eltávolított bennünket egymástól, mint az első baba utáni időszakban. Ma már tudom, hogy nem a gyerekek érkezése volt a gond, hanem az, hogy fogalmunk sem volt arról, miként maradhatunk meg önmagunknak a szülői szerepben. Játszmázni kezdtünk, egyre többet piszkáltuk egymást, és aki csak tehette, egyedül szervezett programot magának. Mígnem, ahogy az lenni szokott a sztorikban, megismerkedtem valakivel. Vele annyival nyugodtabb voltam, hogy elvágyódtam otthonról. A férjemmel csak a gyerekek ügyeiről beszéltünk már, nem értünk egymáshoz. Neki is lett valakije. Nem volt erőnk küzdeni egymásért. Elváltunk.
Amikor lezajlott a tárgyalás, és minden végére pontot tettünk, elmentünk egy „búcsúvacsorára”. Beszélgettünk a múltról, arról, hogy mi hiányzott a kapcsolatunkból, ami miatt ide jutottunk. Hiányzott a csapatban gondolkodás, a szeretet kimutatása a másik felé, a hit, hogy a nehéz idők után egymásra találhatunk, és nem adtuk meg egymásnak a támaszt, amikor arra szükség volt, mert annyira el voltunk foglalva a saját nyomorunkkal, hogy eszünkbe sem jutott megmozdulni a társunkért. És oly sok ideje tartott már ez, hogy belefásultunk, megszoktuk, ez lett a normális létezési forma. Egészen addig, míg valaki mással meg nem éltük újra a bizsergést, az életet.
A válásom megmutatta nekem, hogy milyen, ha nem küzdök valamiért, ha nem működtetem azt. Ha nem kezdeményezek, hanem csak várok, elvárok. Megtanultam a leckét, és remélem, hogy a mostani kapcsolatomban már nem fogom elkövetni ezt a hibát, ha távolodni kezdünk.
Talán, ha hamarabb ráeszmélek, talán ha nem jön be a másik személy a képbe, ha a kettőnkbe vetett hitbe fektettük volna az energiánkat a háborgás és az elvárás helyett, akkor most is együtt lenne a család. Apa, anya, gyerekek… Hiszen szeretjük egymást a mai napig. De ezt a szeretetet elhomályosította a sebeink nyalogatása akkor, és nem éltük meg, nem fejlesztettük, nem építettünk rá.
Ma már másképp csinálnám, de a múltba vissza nem tudok menni. Így csak az az esélyem marad, hogy a jelenlegi kapcsolatomban másképp tegyek majd. Remélem sikerülni fog.”
Segítség a párkapcsolat működésének megértéséhez —->
Segítség önmagunk működésének megértéséhez —->
Az önbizalmadért
Ezt az e-bookot azért írtam, mert tudom, milyen érzés elveszve lenni, és azt is tudom, hogy van kiút. Ha én képes voltam újra hinni magamban, akkor te is képes vagy rá. Az önbizalom nem egy elérhetetlen cél, hanem egy folyamat, amelyet te is elindíthatsz, akár már ma.
Ez a könyv segít, hogy te is megtapasztald azt a felszabadító érzést, amikor már nem csak éled az életedet, hanem igazán élvezed is.
Pároknak
Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak.
Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!