Amikor a házaspárok arról beszélnek, hogy azért rossz a párkapcsolatuk, mert nincs kielégítő szexuális életük, akkor az számomra mindig gyanús. A megkérdezett párok elmondása szerint a szexualitás, az intimitás elmaradása egy folyamat volt, amelyet leginkább a kapcsolatból való kifordulás jellemzett. Nem beszélgettek, nem teremtettek intim környezetet, pedig az egyik fél nagyon vágyott rá, és valaki – vagy mindketten – mellőzve érezték magukat a kapcsolatban.
Abban mindannyian megegyeztek, hogy valami hiányzott a mindennapokból, amit nem tudtak rendezni. Vagy azért, mert nem merték szóba hozni, vagy azért, mert bár ezerszer átbeszélték, a mindennapi tettek nem támogatták ezt.
„Megbántott és nem tudtam neki megbocsátani. Nem akartam, hogy hozzám érjen.”
„Valahányszor megsimogattam, egy kép villant fel, hogy pár éve valaki másnak is megengedte ezt.”„Nem törődik a vágyaimmal, nem tesz boldoggá, akkor minek feküdjek le vele?”
„Az idők folyamán elhagyta magát. Csak a gyerekek éltetik, minden alárendel a szülőségnek. Intimitás, mint olyan már nem létezik. Nincs tere a dolognak.”„Annyi visszautasítást kaptam, hogy nem megyek házhoz a pofonért. Pedig vágyom egy jó kis szexre.”
Az egymástól elfordulás észrevétlenül zajlott közöttük. Nem volt nagy dráma, nagy kiborulás, óriási jelek. Csak apró, finom változások, melyek az előző naphoz képest eltávolította egymástól a két embert.
Például:
- elmaradt üdvözlések,
- kevesebb csók, érintés,
- jeles napok felszínes ünneplése, vagy sehogy sem,
- saját és közös extra célok hiánya,
- a másik fél lenézése, leértékelése,
- értő figyelem elmaradása, inkább csak: „ja,ja,ja”, bólogatás,
- beszélgetés ellaposodása,
- érdeklődés hiánya a másik munkája, tervei iránt,
- a házastárs családjától való elfordulás,
- egyre több egyéni szórakozás, kevesebb közös kikapcsolódás,
- dicséret hiánya,
- szeretetnyelv mellőzése,
- előzékenység elmaradása,
- segítőkészség csökkenése.
Az elfordulás folyamata bármikor visszafordítható, amikor a két fél úgy érzi, hogy akar tenni a kapcsolatukért, szeretnének tenni a másik boldogságáért, és vállalják is azt, hogy a romboló hozzáállás helyett egy építő, segítő, támogató hozzáállást választanak. (Elméletet a Boldognak lenni, gyakorlatokat az Összhangban lenni című könyvemben írtam hozzá)
A felek, ahogyan kis lépésekkel haladtak el egymástól, úgy kis lépésekkel vissza is tudnak találni ahhoz a közösséghez, amit ketten annak idején szerelemből, bizalomból és elkötelezettségből megteremtettek.
Elkezdenek felelősséget vállalni a saját részvételükért, tetteikért. Meg akarják ismerni a saját, és a társuk jelen élethelyzetét, gondolkodását, félelmeit. Meghagyják a társuk szabadságát, de ott vannak mellette, hogy támogató jelenlétet biztosítsanak számára. Beemelik a napi programba az összetartozást erősítő rituálékat: köszöntés, érintés, megnevettetés, szívességek…
Úgy tapasztalom, hogy nem akkor van vége egy kapcsolatnak, ha a felek észlelték az eltávolodást, hanem akkor, ha már nem akarnak tenni semmit sem azért, hogy újra egy közösséget alkossanak.
