Az anyák halhatatlanok, ugye?

Az anyák halhatatlanok, ugye?

Ma reggel, mikor felébredtem, egy csodálatos, kézzel készített üdvözlőlapot találtam az ágyam mellett. A lányom készítette, és egy verset is írt bele. Összegyűjtötte a közös emlékeink legjavát, és egy-egy címszóval építette be őket ebbe a lapba.

Igen, anyának lenni millió élményt jelent. Hálás vagyok, hogy megélhetem. Mint minden anyának, nekem is volt és van még most is, egy idealizált képem arról, hogy milyen egy tökéletes anya. Mit tesz, mit nem, mit mond, és mit nem. Hogyan reagál a nehézségekre, hogyan áramoltatja a szeretetet. Minden egy idealizált kép formájában égett a tudatomba. Azonban az élet ritkán törődik az idealizált képekkel.

Sorra nem értettem, hogy miért csúszik félre mindaz a törekvésem, amit a gyerekeimért teszek. Hol rontom el az anyaságot? Tettem fel magamnak a kérdést. Aztán egyszer arról beszélgettünk a gyerekeimmel, hogy milyen számukra a jó anyuka. Megdöbbentett a válaszuk, mert szinte alig volt közös pont az én általam elképzelt listámmal.

Most, hogy már megvolt a kulcs, hogy NEKIK mire van szükségük tőlem, el kellett engednem azt a képet, azt az önmagammal (vagy az én édesanyámmal) szemben támasztott elvárást, amiről csak én gondoltam, hogy az a gyermekeim számára is prioritással bír. És akkor könnyebb lett az anyaság, és kevesebb lett az önmagam megkérdőjelezése. A kapcsolatunk is jobb lett.

Az első kapcsolódás, az első szeretetszál, a kötődés, az elválás, a halhatatlanság illúziója, mind az édesanyához kötődik. Az anyáktól szeretetet, erőt, örök készenlétet, családösszetartó gondoskodást várnak. A reklámok azt sugallják, hogy egy anya nem dőlhet ki, nem tékozolhatja el a gyereknevelés idejét holmi betegségekkel, elakadásokkal. Vegyen be egy-két pirulát, és menjen azonnal dolgozni, takarítani vagy vacsorát főzni. Szóval az anya nem vonhatja ki magát az életből soha, semmilyen címszóval.

Azonban az anyák is emberek, ezt nem szabad elfelejtenünk. Nem szülő- robotok, nem sérthetetlenek. Amikor a szülőszobában életet adtak a gyermeküknek, nem kapták meg a halhatatlanságot. De megkaptak minden más szupererőt: feltétel nélküli szeretet, éber alvás, gondoskodás, önzetlenség, fájdalomtűrés, előrelátás…

Az anyák, akikkel együtt dolgozom a könnyedebb életvitel kialakításán, szeretnék, ha néha lassíthatnának, ha nem kellene állandóan fogyózniuk, lelkiismeret furdalás nélkül mehetnének szórakozni a csajokkal, és elhagyhatnák a rettegést attól, hogy a férjük kiszeret az önmagát háttérbesoroló robot-anyából, és beleszeret egy fiatalabb, energikusabb nőbe. Jó lenne, ha letehetnék a terhet, hogy tökéletes anyának kell lenniük.

Az anyák nem halhatatlanok, nem sérthetetlenek, ezért vigyázni kell rájuk. Segíteni, támogatni őket abban, hogy megélhessék mindazt a női energiát, amivel képesek útra készre nevelni a gyermekeiket, meleg kuckót alakítani a lakóhelyből. Hogy megélhessék a saját életüket, annak minden szerepét: a nőt, az anyát, a gyermeket, a munkavállalót, a bolondozóst, a félőst, a gyengét, az erőre kapót, az adót, a befogadót, a szeretetet áramoltatót, a szeretetre éhest, a lazítóst, a hajtóst, a szomorút, az örömteljest.

Minden szerepünk megéléséhez bátorságra van szükségünk. Kívánom, hogy minden anya mellett legyen legalább egy olyan barát, partner, vagy családtag, aki támogatja őt abban, hogy ne veszítse el önmagát, az életkedvét az anyaszerepben, hanem legyen bátorsága beletenni minden szerepkörének megélésébe azt a csodálatos lényt, akinek született.

Isten áldja az Édesanyákat!