Az egyik leggyakoribb feladat, amit maguknak kitűznek a klienseim, az az önbizalomnövelés és az önbecsülés megélése. Szeretnék jobban érezni magukat a bőrükben, szeretnének egyenes háttal járni, boldog párkapcsolatot működtetni, sokat nevetni.
A kérdés mindig az: hogyan legyen több önbizalmam?
Vannak, akiknek az önbizalmukon különösebben nem kell dolgozniuk, mert tisztában vannak azzal, hogy milyen tulajdonságaik vannak, és igen, mindkét oldalukat el tudják fogadni. Azt is, ami kevésbé szerethető, vagy ami „bajba” sodorja őket néha – tehát azt, ami emberi mivoltunkat jelzi. Azonban felelősséget tudnak vállalni a döntéseikért (egyáltalán, mernek dönteni) és nem a körülményeikre mutogatnak akkor sem, amikor ülnek a gödör alján, hanem mazsolázgatnak a lehetőségeikből, és amennyiben nem találnak megfelelő eszközt, akkor segítséget kérnek a fejlődéshez, a továbbjutáshoz.
A hibáztatás elkerülése
Amikor legutóbb pingpongozni voltam, és a szervát visszaadva a labda az asztalon túl pattant le a földre, akkor azt mondtam nevetve, hogy túl rövid ez az asztal… Persze, az asztal teljesen jó méretű volt az előző adogatásnál, és a következőnél is, meg úgy általában. Az asztal méretével semmi gond nincs. Én voltam az, aki nem választotta meg megfelelően az ütés erősségét, irányát és módját. Nem jól reagáltam és ebben csak ennyi van, ám ebben még fejlődhetek.
Felelősségvállalás
Sajnos sokszor tapasztalhatjuk, hogy valaki nem vállal felelősséget azért, amit tesz vagy nem tesz, hanem a környezetre fogja a rossz érzéseinek az okát. Ha a főnök nem így beszélt volna velem, vagy ha a társam nem azt tette volna, akkor nekem jobb lenne. Lehetséges. De nem járunk jól, ha bármilyen helyzetben kivonjuk a saját felelősségünket a dologból. Munkahelyet válthatok, elválhatok, kiállhatok magamért, kérhetek, meghúzhatom a határaimat stb. Mindig van mit tenni, ha mást nem is látunk megoldásként, de a saját hozzállásunkat mindig megváltoztathatjuk. És ez felszabadító tud lenni.
Új szokások
Az önbizalom növeléséhez nem elég olvasni a témában, hanem a helyzetekbe hasznos az új szokásokat beemelni. Ha úgy érezzük, hogy meghajol a hátunk, minél gyakrabban húzzuk ki magunkat, emeljük fel a fejünket – ez egyébként kihat a lelki állapotunkra is. Ha az a becsípődésünk, hogy nem kérhetünk a társunktól valamit, ami számunkra fontos lenne, akkor nézzük meg, mit nyerhetünk, ha mégis megtesszük és ennek tudatában kérjük meg őt arra, amit szeretnénk. Párkapcsolatban különösen igaznak vélem, hogy ha nincs biztonságos tér arra, hogy kérjek valamit, akkor érdemes javítani a kapcsolaton. Ha lenne tér rá, mert a társam meghallgat, de mégsem merem, akkor arra nézzünk rá, hogy mi gátol bennünket és változtassunk azon a berögződésünkön.
Önszeretet
Talán azt hisszük, hogy nem érdemeljük meg a szeretetet? Talán mi sem szeretjük eléggé magunkat a hibáink miatt? Esetleg félünk a következményektől? Meg akarunk felelni másoknak? Kerüljük a konfliktust?
Az ember szeret jó lenni, szeretve lenni, azonban nem azzal vívható ki a szeretet és a tisztelet, ha megalkuvóvá válunk. Mert bár a másiknak könnyebb egy pontig az élete, de ránk szenvedés vár. A megalkuvást sokáig nem bírja el a lélek és jelezni kezd. Hangulatban és testi tünetekben egyaránt.
Lépések az önbizalom növeléséhez:
1, Önelfogadás. Elfogadom, hogy van könnyen szerethető és kevésbé könnyen tolerálható tulajdonságom. Mint minden embernek.
2, Feltérképezem, hogy mi gátol abban, hogy mosolygós, békés lelki állapotban legyek és mit tudok tenni azért, hogy jobban érezzem magam.
3, Ha megvan a régi szokás – új szokás tervem, akkor jön a döntés, hogy végigviszem, amit kitaláltam. Ennyivel tartozom magamnak.
4, Cselekvés. A döntést cselekvés váltja fel, már csak azért is, mert azzal le fogom értékelni magam, ha tudom, hogy hogyan szeretnék élni, de nem lépek érte.
5, Pozitív visszajelzést adok magamnak az erőfeszítéseimért.
6, Naplózom a változásomat és visszaolvasom időnként, hogy rögzüljön bennem, miben sikerült már változtatnom. Értékelem és becsülöm magamat, hogy a panaszkodás helyett teszek a változásért.
Az élet, ha úgy vesszük, egyszerű és minden a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy boldogok legyünk. Bármiért tehetek lépéseket, amin változtatni szeretnék, és az is elfogadható, ha épp most nem vagyok képes mozdulni a dologért. Csak legyek őszinte magamhoz a negatív érzéseim megélésével is.
Ha boldog kapcsolatra vágyom, akkor felnőttként leszek jelen, mert a felnőtt lét elemei fognak engem ebben támogatni. A felelősségvállalás, a döntés, a cselekvés, az önmagamnak (és másnak) tett ígéreteim betartása, az érzéseim elismerése és elfogadása.
Önbizalomnövelő gyakorlatok
Írd meg a saját önbizalomnövelő tervedet és kezdj el dolgozni rajta még ma. Mert az idő telik, és értékesebb vagy annál, hogy eltékozold az életedet. (Ha nem akarsz egyedül nekivágni a feladatnak, ITT tudsz időpontot egyeztetni, hogy közösen dolgozzunk a változásért.)
Minden jót kívánok!
Borítókép: pexels.com