Az emberi kapcsolatokban igen fontos szerepet játszik a kommunikáció, pontosabban a helyes kommmunikáció. Párkapcsolatokban gyakran előforduló probléma, hogy a felek nem értik egymást, azaz hallják, hogy mit mond a másik, de mégsem születik megoldás a problémára, hanem csak nő a távolodás a beszélgetés után.

Ismerős lehet mindenkinek az a szituáció, hogy az igényét kifejezi a társa felé, de mégsem jön rá pozitív válasz, nem történik változás az adott területen. Ilyenkor általában még néhányszor nekifutnak a közlésnek, és ha továbbra sincs változás, akkor felhagynak a kérésükkel, miközben maga az igény nem szűnik meg bennük. Ez megint csak távolodáshoz vezet.

A kommunikáció tűnhet gördülékenynek két ember között, azonban ez nem jelenti azt, hogy a felszín mögött meghúzódó érzésekre is érkezik válasz. Sokszor csak a felszínen maradva zajlik a beszélgetés, miközben nem látják egymást a felek.

Hogyan lehet jól kommunikálni?

Párkapcsolat tekintetében először is kell, hogy a pár között olyan bizalmi tér alakuljon ki, ahol bátran elmondhatja mindkét fél az igényét büntetés nélkül. Ne legyen az igény kifejezéséből vagy a kérésből hiszti, dac, félrevonulás.

Ha ez megvan, azaz mindketten képesek meglátni a kritika mögött meghúzódó igényt, és beismerik, elfogadják a saját hibáikat is, akkor a kommunikáció értő figyelemmé tud fordulni.

A kezdeményező fél számára van néhány követendő gondolat, amit ha betart, várhatóan eredményesen zajlik majd a beszélgetés. Az első, hogy magáról beszéljen és ne a társáról.

1, ezt érzem

2, ezt szeretném érezni

3, ezt tudom én tenni az ügy érdekében

4, ezt tudom vállalni a megoldásért

5, ezt szeretném kérni tőled az ügy érdekében

6, ezért lenne ez számomra fontos

7, így profitálunk mindketten a dologból, ha változtatunk

A fogadó fél számára is van egy kis sorvezető, ami mentén jól lehet haladni:

1, keresni a szavak mögötti érzelmet

2, az azonosított érzelemre megnyugtatóan reagálni

3, nyugtázni, hogy értette mi a társ közlendője

4, vállalni a saját felelősségét a szóbanforgó helyzetért

5, ha nem világos, hogy mit is szeretne a társ, akkor visszakérdezni

6, megtenni a saját vállalását

7, összegezni a megbeszélteket

Mindemellett elengedhetetlen a tiszteletteljes, szeretetteljes, nem hibáztató hozzáállás, békés hangsúly és szóhasználat, illetve a megfelelően kiválasztott időpont és helyszín.

*****

Ha szeretnéd, hogy segítsek az elakadásodból kimozdulni, a téged foglalkoztató probléma feltárásában és annak kezelésében előrébb jutni, (akár ha hűtlenség történt a kapcsolatodban, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva), itt írd be magad a naptáramba. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Ha könyvet olvasnál a témában, kattints IDE!

Laskai Nelli

házassági tanácsadó, életöröm tréner

Hallgasd meg a podcast adásokat is!