Browsing
Kategória: ajánló
-

Változtass a környezeteden, hogy jobban érezd magad a párkapcsolatodban!
A párkapcsolatokban gyakran előfordul – legalábbis az ügyfeleim között több nő is panaszkodik arra, hogy nincs privát tere az otthonában, ahova visszavonulhat. Ez már csak azért is fontos lenne, mert ahhoz, hogy lássák a párjával egymást, néha egy kicsit messzebbre kell menni, hogy onnan szemügyre vehessék a társukat. Azonban gyakran még a hálószoba is családi területté válik,…
-

Pálfi Éva elénk tárta azt, amit nem lehet elégszer hallani
A várakozásomat is felülmúlta az az élmény, amit az I. B2W Fesztiválon tapasztaltam. A rendezvény helyszínére érkezve, már megéreztem, hogy ez a nap jó lesz. A kiállítók standjainál mosolygó emberek, a tér, a megállító táblák azt sugallták, hogy a mai nap előadóira érdemes figyelni. Ütős tartalom van bennük, mögöttük. Már a megérkezéskor bebizonyosodott, hogy a…
-

Fesztivál a nőkért, de nem csak nőknek
Egy női egyesület elnökeként, és házassági tanácsadóként számos meghívást szoktam kapni jobbnál jobb rendezvényekre. Nem tudok mindegyiken részt venni, illetve minden megkeresésben sem tudok mindig partner lenni. Azt tartom szem előtt, hogy az adott esemény, termék, vagy szolgáltatás Nektek is hasznos és minőségi legyen. Szeptember 27-én egy nagyszabású, a nőkhöz szóló emberek, szervezetek segítségéül életre…
-

Hogyan győzzünk a fáradtság, a letargia felett?- Interjú Dr. Bíró Szabolccsal
A nők gyakran számolnak be arról, hogy a sok mindennapos teendőjük mellett sokszor fáradtak, egykedvűnek érzik magukat. Naponta többször is kellene döntéseket hozniuk, mégis túl nyúzottak és fásultak ahhoz, hogy megtegyék. Inkább halogatnak, és nem tesznek rendet magukban, vagy maguk körül, miközben vágynak arra, hogy energikusak, ihletettek, aktívak legyenek a teendőik elvégzése során. Én magam a…
-

Teszt: WTN narancsbőr elleni krém, és 28+ öregedés elleni arckrém
A narancsbőr jelenség sok nő számára ismerős, és egyre többen vállalják is a testük formáját mások előtt. Nagyon jó húzásnak tartom, hogy már olyan ismert emberek is felvállalják a saját testüket úgy, ahogy van, akik jelentős befolyással vannak az őket követő nőkre. Ilyen például Serena Williams is. Vannak barátaim, akik esküsznek a gyógynövények természetes erejére,…
-

Te hogyan motiválod magad? Mutatunk egy módszert!
Mindent elérhetsz, amit akarsz. – tartja a mondás, és én azonosulni is tudok vele. Ugyanakkor azt is tudom, hogy nem elég akarni, tenni is kell azért, hogy azzá váljunk, amik szeretnénk lenni. A célkitűzéskor fontos kezdőlépés a vágy megfogalmazása, mi az, amit szeretnénk. Ezek után jó meghatározni az időtartamot, hogy mikorra szeretnénk megvalósítani, illetve a…
-

Élet a női lét könnyítőivel
Ahogy már ebben a cikkben is írtam, ajándékcsomagot kaptam a Wise Tree Naturalstól. Szkeptikus és kíváncsi voltam, hogy valóban mit tudnak ezek a természetes alapanyagot felhasználó készítmények. Aki nem szeretné hallani, hogy miben tud segítségére lenni a bőrfiatalító szérum, a cikluskrém, vagy a randikrém, akkor ugorjon egy picit, de megéri végigolvasni, mert sok-sok nőtársam szenved…
-

Tippek nőknek, hogy jobban érezzék magukat a mindennapokban
Amikor arról olvasok, hogy a nők számára milyen jól jönne a részmunkaidős foglalkoztatás megnyugtató, létbiztonságot nyújtó fizetéssel történő alkalmazása, akkor nagyon szurkolok, hogy sikerüljön mindezt véghezvinni, és valóban olyan világ legyen, ahol a család, a munkavállalás, és az életcél beteljesítése, és az örömteli élet mind megférjen egymás mellett a nő számára is. A legtöbb család…
