Az emberek könnyen szerelembe esnek. Meglátnak valakit, akinek a tekintete, a mosolya, vagy egy gesztusa azonnal elindítja az örömteli folyamatot. Hevesen ver a szív, pillangók verdesnek a gyomorban, fülig ér a száj, tágul a pupilla. A kezdeti időszak az egymás megismerésével telik, egymás bőre alá szeretnének bejutni, egy közös vágyra fókuszálnak, hogy létrehozzák az új egységet, amit párként alkotnak, és egy új Közös megteremtésén dolgoznak. Ennek a szűrőjén keresztül hozzák meg a döntéseiket, így tekintenek egymásra.  Partnert látnak a másikban, aki ugyanúgy vállalja a munkát a közös vállalkozásukban. Élvezik a folyamatot, mellyel feltérképezik egymást, miközben önmaguk megelégedettsége, kielégülése is megvalósul.  Úgy érzik, csak nyerni tudnak a kapcsolatba fektetett energiával.

csaladikassza.jpg

Sértettség, magány, kedvetlenség

De hova tűnik ez a gondolat egy idő után? Miért válnak idegenné a felek egymás számára? A nagy idillben hogyan pakolják teli a puttonyaikat sérelemmel és fájdalommal? Hova lesz az örömteli érdeklődés a kapcsolatból? Miért sorvad el a szenvedély?

Ahogy telik az idő, a felek egyre kevésbé fókuszálnak azzal az intenzitással a Közös iránt, mint a kezdetekkor. A fény mellett egyre többször meglátják az árnyékot is, és ez kevésbé tetszetős. Aki nem adta teljesen önmagát, azt nyomni kezdi az álarc, és szépen lassan előbújik alóla.  Már nem a megfelelés hajtja őt, hanem mivel oly régóta eltávolodott önmagától, szeretné viszontlátni saját magát, és megélni azt, ami boldoggá teszi.  

A fókuszba a feltérképezés helyett az elviselés, az elvárás, és a sértettség kerül. A sérelmek dédelgetése, az áldozat – érzés, az igazságkeresés játszmákba viszi a feleket. Az, aki haragszik, aki fél, az kifelé húzódik egy párkapcsolatból. Egyre kevésbé biztos abban, hogy nyerni fog a kapcsolatba fektetett energiával, és felüti a fejét egy új gondolat: vajon másnál nyereségesebb lenne befektetni?

A kapcsolat újraépítése

Hogyan lehet a magányosság érzését megszüntetni egy kapcsolatban? Hogyan lehet visszahozni a szenvedélyt a házasságba? Hogyan lehet megbocsátani annak, aki a lelkünkbe tiport? Hogyan nyerhetjük vissza az életkedvünket? Milyen gondolatok hoznak békés konfliktuskezelést? Honnan tudom, hogy szeret a párom? És hogyan tudom én jól szeretni őt? Hogyan lehetünk önmagunk a kapcsolatban?

Ha két fél elköteleződik egymás iránt, ha szeretnék újraépíteni a házasságukat, és tesznek is érte, akkor annak pozitív eredménye lesz. 

Hogyan hozzuk vissza az érdeklődést, a szenvedélyt a házasságba?

  • Fontos, hogy a kapcsolat renoválásakor azonosítani tudjuk az érzéseinket, és meghatározni a gondolatainkat, megfigyelni a cselekedeteinket.
  • Maradjunk a jelenben. Ha megbeszélte a pár, hogy új fejezet indul a mai naptól, akkor ne hánytorgassák fel a múltat, és ne veszekedjenek azon sem, hogy mi lesz, ha…
  • Akarjunk megbocsátani, és tudjunk bocsánatot kérni.
  • Legyünk rugalmasak az elképzeléseinket illetően.
  • Akarjunk időnként új szemmel nézni a párunkra. Keressük benne a szexit, a megbízhatót, az elérhetetlent, a szeretni valót, a gondoskodót.
  • Legyünk tisztában azzal, hogy semmi nem tart örökké, semmire nincs garancia, minden átmeneti. A jó és a rossz időszak egyaránt. Becsüljük meg a jó időszakot, és legyünk kitartóak a kellemetlen időszakban.
  • Ne vesztegessük az időnket haragra, sértődésre.
  • Osszuk meg a napi rutin munkáit.
  • Ha szeretve akarunk lenni, ha azt akarjuk, hogy tiszteljen a párunk, akkor tegyük meg az első lépést mi: tiszteljük, szeressük és viselkedjünk úgy vele, ahogy várnánk, hogy velünk viselkedjen.
  • Támogassuk abban a párunkat, hogy legyen én-ideje. Mi is teremtsünk időt a feltöltődésre, a lelazulásra.
  • Fogadjuk el, hogy mindenki szabadsága addig terjed, amíg nem sérti a másét.
  • Tanuljunk meg őszintén, de szeretettel kommunikálni. Pontos kéréssel, pozitív megfogalmazással adjunk hangot az igényünknek, és fogadjuk kíváncsian a felénk érkező kritikát. Vajon mi az igény, ami meghúzódik mögötte?
  • Ne keressünk, hanem teremtsünk alkalmat az intim helyzetek megélésére. Az intimitás nem csak a hálószobában élhető meg.
  • Legyünk játékosak! Nevessünk sokat, vigyünk humort a hétköznapokba (de sose a társunk kárára viccelődjünk).

Az örömteli élet ajtaja mindenki számára nyitva áll. Ma vagyunk a hátralévő életünkben a legfiatalabbak! Lépjünk bátran be rajta!

 

Párkapcsolat- javító, életkedv – növelő írásokért kattints a blogra.

Köszönöm, hogy velem voltál. Ha úgy érzed, van ismerősöd, akinek hasznos ez a cikk, küldd el neki, vagy oszd meg a közösségi oldalon. Legyen örömteli napod!

Laskai Nelli

házassági tanácsadó, életöröm tréner
A Boldognak Lenni (párkapcsolat-javító, önbizalom-erősítő) Könyvek szerzője

Hallgasd meg a podcast adásokat is!