Nincs olyan család, ahol nem hiányoznak a családi körből elhunyt hozzátartozók. Akár említik a mindennapokban őket a család részeként, akár szándékosan nem beszélnek róluk, de ők továbbra is ott élnek az utódaikban. A gondolataikban, a mozdulataikban, életvezetési mintáikban.
A halál témáját a mi kultúránkban gyakran titokként, tabuként kezelik. Talán, mert félünk tőle, hiszen nem tudjuk, mi vár ránk odaát, talán mert a veszteség, az egyedül maradás fáj a még élőknek. Megtudni, hogy az, akit szerettünk nincs többé, az gyötrelmes és kétségbeejtő. Szétesik az addigi életkép, átrajzolódnak a körülmények, megbénítanak azok a lehetőségek, melyek örökre elvesztek. Húsunkba marhat a felismerés, hogy mi mindent nem tettünk meg azért, hogy az, aki már nincs velünk többé, jól érezze magát az életében. Mit tettünk, vagy mulasztottunk megtenni azért, hogy szeressen élni. A halála elválaszt, itt már a későn jött akarat, a tenni akarás kevés.
Idén távozott körünkből a kislányom Tanító Nénije. Váratlanul, számunkra érthetetlenül lett vége a kapcsolódásunknak, azaz folytatódott másképp az életünk. Emlékszem, a halálhírt hazahozva, tördeltem a kezeimet, remegett a gyomrom, hogy miként tudom ezt a legfájdalommentesebben elmondani a gyermekemnek. Rá kellett jönnöm, hogy ez kivitelezhetetlen. Emlékszem, hogy zokogva ültünk a kislányommal a kanapén, és én mindent megadtam volna, hogy ez a pillanat ne legyen a mi közös emlékeink között. Egyrészt fájt, hogy Andi nénit el kellett engednem, másrészt, látván szenvedő kislányomat, égető gyötrelmet éreztem.
Nincs szó, ami könnyebbé teszi a gyász fájdalmát. Nincs magyarázat, ami enyhít az elmaradt lehetőségek veszteségén. Abban bíztam, hogy a jelenlétem, a közös reakció támogatásként áll mellette.
Csak arra volt válasz, hogy miként marad Andi néni továbbra is az életünk része. Valahányszor beléptünk az iskola kapuján, mellkason csapott a szomorúság, noha tudtam, tudtuk, hogy betegségéből fakadóan mégiscsak így volt számára a legjobb. Akartuk tudni, hogy ez így volt a legjobb megoldás az ő békés, fájdalommentes léte érdekében. Sorsát tiszteletben tartva – elengedtük őt. Hisszük, hogy most már jó helyen van, már nincs fájdalma, nincs kétsége. Csak a szeretetet éli már…
Azt mondják, akire emlékeznek, az örökre él. El kellett telnie néhány hónapnak, hogy ne könnyek között jusson eszünkbe a hangja, a nevetése, és ne szomorúan mondjunk ki olyan mondatokat, melyeket Tőle hallottunk. A bölcs meglátásai útravalóként vándorolnak tovább a világban a gyermekem által.
Egy szerettünk elvesztésének fájdalmát nem tudjuk nem megélni, elkerülhetetlen. Ami viszont rajtunk múlik, hogy amíg lehetőségünk van kapcsolódni hozzá, találkozni, beszélni vele, addig megtesszük-e azt szeretetteljes minőségben, vagy elszalasztjuk az esélyt, hogy harag és elfordulás helyett szeretetünk kimutatásával segítsünk neki boldogan élni.
A holnap senkinek sincs megígérve – ennek fájdalmas értelmezése egyben egy lehetőségre is felhívja a figyelmünket. A MOST pillanata óriási kincseket rejt magában. Kibékülhetünk, megbékélhetünk, szerethetünk.
Az önbizalmadért
Ezt az e-bookot azért írtam, mert tudom, milyen érzés elveszve lenni, és azt is tudom, hogy van kiút. Ha én képes voltam újra hinni magamban, akkor te is képes vagy rá. Az önbizalom nem egy elérhetetlen cél, hanem egy folyamat, amelyet te is elindíthatsz, akár már ma.
Ez a könyv segít, hogy te is megtapasztald azt a felszabadító érzést, amikor már nem csak éled az életedet, hanem igazán élvezed is.
Pároknak
Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak.
Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!