A tartós kapcsolatokban, házasságban előfordul, hogy eltávolodnak egymástól a felek és nem is nagyon tudják, hogy mit lehetne tenni azért, hogy jobban érezzék magukat a mindennapokban. De mi lehet az oka, hogy parkolópályára kerül a párkapcsolat és ami addig jól működött, összetartotta a két embert, most már nincs jelen a hétköznapokban?

Kata és Tomi pár éve ünnepelte a tizedik évfordulójukat. A közös életük első pár évében minden a terv szerint alakult, összeköltöztek, megtartották az eljegyzést, az esküvőt, babát terveztek, majd kistesót, és minden úgy tűnt, ez a házasság kikezdhetetlen, ők ketten egymásnak vannak teremtve. Majd egyszer csak megfogalmazódott Katában, hogy boldogtalan. Egyre feszültebb, idegesebb volt, Tomival egyre sűrűsödtek a veszekedések, az ingerült, egymást hibáztató beszélgetések.

Kata az édesanyja tanácsára tisztázó beszélgetést kezdeményezett, Tomival közösen megbeszélték, hogy kinek mi hiányzik a kapcsolatból, és elhatározták, hogy most már jobban fognak figyelni. Pár hétig úgy tűnt, rendben lesz a kapcsolat, azután visszaesés következett. Kata szerint Tomi csak azért változtatott a viselkedésén, hogy ne váljanak el, Tomi pedig azt érezte, hogy hiába tesz másként dolgokat, mégsem rendeződik a kapcsolat. Már hónapok óta nem feküdtek le egymással, a szexmentes kapcsolat csalódottá tette a férfit.

Amikor eljöttek – egyfajta utolsó esélyként -, akkor már egy fontos dolog bejött a képbe: a közös cél kitűzése és az elköteleződés a vállalásuk megtartásáért. A fókusz átkerült a „párkapcsolaton dolgozunk” nyomasztó érzéséről a „megértem a viselkedésemet és dolgozok magamon” területre.

3 szokás, ami tönkreteheti a párkapcsolatot

Kata és Tomi házasságában is jelen volt az a 3 szokás, ami az eltávolodáshoz vezette őket:

  • 1, Hibás, hibáztató, majd elmaradó kommunikáció. Nem megfelelő konfliktuskezelés (sértődés, kivonódás, sárdobálás)
  • 2, Közös, minőségi időtöltés elmaradása, csak a napi, leginkább fárasztó tennivalókban tudtak együttműködni
  • 3, Az intim légkör megszűnt, nem tudtak feloldódni egymás ölelésében, nem érezték támogatva, szeretve magukat.

A kapcsolatok nem működnek munka nélkül. A befektetett energia azonban képes meghozni a gyümölcsét, így a kapcsolat célzott, stratégia szerinti javítása után nagy nyereség, ha nem kell elveszíteni mindazt, amit már felépítettek a párok és újra kapcsolódni tudnak az egykoron kitűzött jövőképükhöz.

Ha szeretnéd, hogy Ti is célzottan, rátok szabott megoldásokkal javítsatok a kapcsolatotokon a szétforgácsolódás helyett, akkor ITT tudsz könnyen időpontot egyeztetni. Szeretettel várlak Titeket!

borítókép:pexels.com

Hallgasd meg a podcast adásokat is!