A tartós kapcsolatok egy idő után elveszítik a lendületüket. A kezdeti építkezős, ismerkedős szakasz átcsap egy biztonságosabb, kiszámíthatóbb mindennapok irányába. Történhet ez azért, mert akár a párnak gyereke születik, és családként egész más szerepekre állnak át, és a bizonytalanság, spontaneitás helyett sokkal fontosabb lesz, hogy a szülők számíthassanak egymásra az utód felnevelésében. Ez a mentális berendezkedés azonban nem mindig elég a szenvedély megéléséhez. Igazából egészen más gondolatokat igényel.

A párkapcsolat igényli, hogy minden nap tegyenek a felek valamit azért, hogy a társuk szeretve, fontosnak, különlegesnek érezze magát. Ha ez nem történik meg – az egyének élethelyzetében felmerülő nehézségek miatti sérülékenységnek köszönhetően is – a kapcsolat elindul a lejtőn. Természetesen nem csak a társ az, aki tehet a boldog kapcsolat megtartásáért, hanem mindkét fél felelős azért, hogy mit tesz, vagy nem tesz meg a kapcsolatban.

Sokszor úgy tűnik, hogy ha a kapcsolatból kivonódik valaki, azaz nem tesz saját magáért, sem a másik emberért, akkor az a kapcsolatot nem rombolja, csak „szinten” tartja, pedig ez nem egészen így működik. Minden hoz valami következményt, bárhogy is döntsünk. Akár kivonódunk, akár energiát fektetünk a szürkeségbe történő szeretet áramoltatásával – hatni fog a kapcsolatunkra, a kedvünkre, a boldogságunkra.

Ha nem állunk bele 100 %-ig a kapcsolatba, az sorvadni kezd. Persze, megvan mindenre a magyarázat, mindennek oka van, hogy miért történik. Általában a kapcsolatokban a kivonódásra magyarázat az, hogy

  • ő sem figyel rám
  • ezerszer mondtam már neki
  • nem újabb gyerek, hanem egy partner kell nekem
  • sokszor megbántott
  • semmibe vesz
  • fontosabb a munkája, mint a családja
  • sosem dicsér meg, nem ismeri el a munkát, amit a családért teszek
  • nem ápolja a kapcsolatunkat
  • elhagyta magát kívül-belül

Mindennek van hatása ránk. Akkor is, ha úgy döntünk, nem döntünk, és maradjon minden ugyanúgy, mint régen. Hiszen bármi, amit kigondolunk, érzéseket fog generálni bennünk, és cselekvésre  (vagy passzivitásra)fog késztetni bennünket. Akkor miért is ne lenne a gondolatainknak, az energia befektetéseinknek nyoma a kapcsolatunkon?

Ha nem mutatod ki a társad felé, hogy szereted – és lehetőleg az ő szeretetnyelvét használva – akkor a kapcsolatot nem ápolod. Attól függetlenül, hogy szerinted megérdemli-e a társad a törődést vagy sem.  

Ebben az esetben az várható, hogy egyikőtök sem fog energiát tolni a kapcsolatba, és egyre jobban eltávolodtok egymástól. Eleinte csak a kedvesség, az érdeklődés szűnik meg, majd egy idő után a sérelmek akkorává nőnek, hogy negatív érzések, közöny, esetleg undor szövi át a mindennapokat. 

Persze, ebből az állapotból is van visszaút, de sokkal nehezebb a lejtő alján megfogni a lendületet, mint akkor, amikor még csak kezd megcsúszni az egész kapcsolat.

*****

Ha valaki nem akar elválni, és újrakezdeni a párkapcsolat kiépítését és fenntartását egy új személlyel, hanem a meglévő rendszerben kíván eltölteni még 30-40 évet, akkor érdemes most tennie valamit a változásért, hiszen a hátralévő életében most a legfiatalabb. Egy új nézőpontból, új szemlélettel, új célokkal, önmagát és a társát újra megismerve nekivágni a házasság újabb, örömtelibb fejezetének.

Ha szeretnéd, hogy neked is segítsek túl jutni  az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva, boldogtalan vagy, és nem találod a kiutat), itt írd be magad a naptáramba. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Örömteli napot kívánok!

Ha inkább könyvet olvasnál a témában, kattints IDE!