Nem mindenki tesz újévi fogadalmat, amivel nincs is semmi gond. Aki nem szokott megfogadni semmit, azok általában azzal indokolják, hogy azért nem teszik, mert nem az évváltás az, ami az új szokások betartására fogja rávenni őket, mert ez így külső motiváció. Ha a belső motiváció megvan, akkor meg nincs szükség jeles napra, hogy beépítse azt az életébe.

Az újévi fogadalmak nagy része általában sikertelenül zárul. Ennek az lehet az oka, hogy

  • nem a megfogadó személynek fontos ez a cél
  • nem mérhető, így nem talál motiváló visszajelzést
  • nem döntötte el, hogy mostantól másképp lesz, csak szeretné, hogy másképp legyen
  • sok mindenen szeretne változtatni, és így egyikre sem lesz energiája

A sikeres életmódváltás, hiszen szokásokról beszélünk, akkor épül be, ha megvizsgáljuk a napunkat, hogy milyen automatikus szokásaink vannak, megismerjük, hogy mire hogyan és miért úgy reagálunk, és utána összeírjuk, hogy miként szeretnénk élni a mindennapjainkat, és ehhez milyen gondolatokra van szükségünk.

A legtöbb dolog, amit meg szoktak fogadni újév napján az emberek:

  • egészségesebben étkezni
  • több mozgást a mindennapokban
  • a „mérgező” emberek távol tartása
  • több én-időt tölteni
  • több alvást beiktatni
  • kevesebb munkát végezni
  • több pénzt keresni
  • többet szexelni

Az jó, ha valaki olyan szokásokat akar beemelni az életébe, amelyektől nyugodtabb, békésebb, eredményesebb lesz az új éve. A kutatások szerint az a fogadalom lesz sikeresen betartva, amelyik valóban belső motivációból fakad, és tényleg megszületett a döntés az ember fejében, és nem csak a „jó lenne” polcra tesszük fel.

Sikeres 2019-es évet kívánok!

 

 

Szeretném bemutatni az új könyveimet.

Az önbizalmadért

Ezt az e-bookot azért írtam, mert tudom, milyen érzés elveszve lenni, és azt is tudom, hogy van kiút. Ha én képes voltam újra hinni magamban, akkor te is képes vagy rá. Az önbizalom nem egy elérhetetlen cél, hanem egy folyamat, amelyet te is elindíthatsz, akár már ma.

Ez a könyv segít, hogy te is megtapasztald azt a felszabadító érzést, amikor már nem csak éled az életedet, hanem igazán élvezed is.

Pároknak

Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak.

Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!