Vannak, akik számára az ölelés fontos a biztonságérzet, a szeretet, a bizalom, és az összetartozás megélésének szempontjából. Nem kérdés tehát, hogy miért vágynak oly sokan a rendszeres, összekapcsolódást adó ölelésre.

pexels-photo-1824944.jpeg

Főleg akkor vezet eltávolodáshoz ez a hiány, ha az egyik félnek a testi érintés a szeretetnyelve. Ebben az esetben a testi érintés elmaradása az önértékelés csökkenéséhez vezet. Az ölelkezés elmaradása azt sugallhatja, hogy nem értékes az ember, nem fontos annyira, hogy a társa a közvetlen közelébe hívja, és meg is érintse őt. 

A boldogságot kutató professzorok tesztjei alapján kimutatható, hogy a szívből jövő ölelés hatására

  • csökken a stressz,
  • csökken a vérnyomás,
  • enyhül a szorongásérzet,
  • miközben emelkedik a „boldogság hormon” szintünk
  • megtapasztaljuk a törődést
  • ellazulnak az izmok,
  • erősödik az immunrendszer


Napjainkban az érintést leginkább a kütyük kapják, pedig szakemberek szerint legalább napi 8, de inkább több ölelésre van szüksége valakinek ahhoz, hogy rendben legyen lelkileg, és erősödjön fizikailag is.

Sajnos a házasságokban, ahogy telik az idő, úgy marad el a mindennapos ölelkezés, és ugyancsak kikopik a csókolózás is, noha a kezdetekkor ugyanez a pár órákig képes volt ezen a módon kifejezni érdeklődésüket és szeretetüket a másik iránt.

Hogy miként lehet újra ezt visszahozni a mindennapokba?

Meg kell tanulni vágyni az után, ami már a miénk.

De ez már egy másik bejegyzés lesz.

*****

Ha valaki nem akar elválni, és újrakezdeni a párkapcsolat kiépítését és fenntartását egy új személlyel, hanem a meglévő rendszerben kíván eltölteni még 30-40 évet, akkor érdemes most tennie valamit a változásért, hiszen a hátralévő életében most a legfiatalabb. Egy új nézőpontból, új szemlélettel, új célokkal, önmagát és a társát újra megismerve nekivágni a házasság újabb, örömtelibb fejezetének.

Ha szeretnéd, hogy neked is segítsek túl jutni  az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva, boldogtalan vagy, és nem találod a kiutat), itt írd be magad a naptáramba. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Örömteli napot kívánok!

Ha inkább könyvet olvasnál a témában, kattints IDE! 

Szeretném bemutatni az új könyveimet.

Ez a 48 oldalas e-book egyszerűen és érthetően mutatja be azokat a kommunikációs mintákat, amelyek miatt elbeszélnek egymás mellett az emberek, és segít lecserélni a nem működő mintákat olyan egyszerű mondatokra, melyekkel valóban érthetővé válunk, és mi is jobban értjük a partnerünket.

Amit találsz benne: páros gyakorlatok, békét hozó kifejezések, konfliktuskezelési minták, jó gyakorlatok a kritika kezelésére, rálátást arra, hogy miért megy félre az üzenet és torkollik veszekedésbe a beszélgetés.

Akkor is segítség lesz ez az e-book, ha megrekedt a kommunikáció közted és a párod között.

Érdekes, érthető és könnyen használható tartalom.

Az önbizalmadért

Ezt az e-bookot azért írtam, mert tudom, milyen érzés elveszve lenni, és azt is tudom, hogy van kiút. Ha én képes voltam újra hinni magamban, akkor te is képes vagy rá. Az önbizalom nem egy elérhetetlen cél, hanem egy folyamat, amelyet te is elindíthatsz, akár már ma.

Ez a könyv segít, hogy te is megtapasztald azt a felszabadító érzést, amikor már nem csak éled az életedet, hanem igazán élvezed is.

Pároknak

Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak.

Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!