A hűtlenség a kapcsolatokban eltérő jelentéssel bírhat, mármint a mértékét tekintve. Van, ahol egy ellentétes nemű emberrel történő beszélgetés már perpatvart szül. Vannak párok, ahol maximum a flört elfogadható, míg másoknál az egyéjszakás kaland is belefér a párkapcsolatba. A párok a hűtlenséget olyan szavakkal jellemzik, mint árulás, becsapás, mellőzés, átverés, bizalomvesztés. Tehát a mértékét nem firtatva, az érzés, amit okoz az negatív, kellemetlen, a megcsalt fél önbizalmát, világképét megingató.

Ennek ellenére, mégis nagyon sok ember választja menekülési útjaként a hűtlenséget. Menekül az igazság elől, amivel szembe kellene néznie, hogy változást hozhasson az életébe. Az önmegvalósítás hiánya, a laposodó kapcsolat, a meggyengült önbizalom, a megalkuvások által okozott rossz érzések elől menekül inkább egy olyan helyre, egy olyan helyzetbe, ahol szeretve van, ahol felnéznek rá, ahol van kedve, és motivációja megélni azt, amire képes.

Az már más kérdés, hogy mi történne, ha ugyanezt az energiát, lelkesedést vinné a párkapcsolatába.

Mit lehet tenni, ha már a hűtlenség megtörtént?

A hűtlen félnek döntést kell hoznia, hogy mit szeretne a párkapcsolatával, miként fogja rendezni önmagával a hűtlenség tényét, és annak következményeit. Ha fenntartott viszonyban gondolkodik, számolnia kell azzal, hogy egy hazugság folyamot fog megélni a továbbiakban, ami nem lesz jó hatással saját magára sem hosszú távon.

Ha a hűtlenség egyszeri eset volt, és a párkapcsolatát választja, akkor pedig abban kell gondolkodnia, hogy miként tudja betölteni otthon a hiányérzetét. Beszélnie kell a párjával, változtatniuk az adott dolgokon.

Ha a párkapcsolatát már nem szeretné javítani, akkor van még egy másik lehetőség is, mégpedig a szétválás. Ezek a főbb vonalak, természetesen ezeken kívül is lehet döntéseket hozni, de leegyszerűsítve a dolgot: együtt vagy külön.

Ha a hűtlenség kiderült, akkor a megcsalt félnek döntést kell hoznia, hogy ezzel a tettel együtt el akarja-e fogadni ezt az embert továbbra is. A megcsalt félnek nem kell, hogy a szeretőhöz kezdjen el hasonlítani, mert sokszor nem a harmadik személy varázsa a megcsalás lényege, hanem az érzés, amit a hűtlen fél megél mellette. A megcsalt félnek vállalnia kell a saját felelősségét a hűtlenséghez vezető út kialakításában (a megcsalás megtörténéséről azonban a hűtlen félnek kell vállalnia), és a továbbiakban (ha együtt akarnak maradni) nyitottá válni egy új szemlélet, az új szokások előtt, hiszen ahogy eddig éltek, ahogy eddig viselkedtek önmagukkal és a másikkal, az erre a pontra vezette őket. De nem csak a kapcsolatot kell helyrehozni, hanem a feleknek az önmaguk elől is elhazudott érzésekkel, gondolatokkal is meg kell birkózniuk, rendet kell tenni önmagukban.

Mindkét fél döntést hoz egy hűtlenségi eset után. Döntenek arról, hogy együtt vagy külön. Ha együtt, akkor viszont a további sérülések elkerülése érdekében érdemes nem feltenni a nyomozati kérdéseket (hol, kivel, meddig, milyen volt…), hanem előremutató, közeledést teremtő kérdéskörrel foglalkozni (hogyan lehetne jó, miből érzed, miből nem érzed.. stb), amely mindkettejük számára új információkat fog hozni, amelyekből felépíthetik az életük következő fejezetét.

Sok pár nem mer külső segítséget kérni, szégyellik a történteket. Azonban a barátok olyan tanácsot fognak adni, amivel az érintett fájdalmát csökkenthetik, viszont az igazi fejlődés nem történik meg a fájdalom, a dolgokkal való szembenézés nélkül. 

 

Információ a tanácsadásról –>

Szeretnék könyvet olvasni önbizalom-növelésről, párkapcsolat-javításról —>

Hallgasd meg a podcast adásokat is!