Nem egyedi eset, hogy a tartós kapcsolatban élők kommunikációs módszerei veszekedéshez vezetnek. Egymás fejéhez vágnak régi dolgokat, sérelmek egész nyílzápora indul meg, hogy földre terítse az ellenfelet. Amikor a belső nyugalom is elszáll, esetleg valóban egy fájdalmas pontra tapint egyikőjük, vagy ha nem érzi valaki, hogy a társa megérti őt, akkor emelkedik a pulzus, és a hangerő is, megváltozik a beszédstílus.  Rosszindulatúak, gonoszak lennének? Nem hiszem. Önvédelem indul be, mert a gondolataik alapján veszélyérzetet generálnak.

Nem kell, hogy így legyen.

Minden változás alapja, hogy megismerem, mit, miért teszek. Mi mozgat, milyen érzések, gondolatok, látott, tanult működési séma vezet engem a cselekvésig. Van, amikor annyira beég, olyan sokáig működtetjük az automatikus programjainkat, hogy azt érezzük, változnánk, de nem megy.  Sokat segít, ha megértjük, milyenek vagyunk, miért viselkedünk úgy, ahogy. Ha megértjük, hogy a társunk miért olyan, amilyen. Ettől még ugyan nem fog megoldódni az automatikus programok cseréje, de legalább azt felismerjük, hogy nem a körülményeink határoznak meg bennünket, hanem az, amit teszünk, az hatással van a körülményeinkre.

Fontos tudni, hogy mindig van lehetőségünk a béke mellett dönteni. Minden vitás helyzetben eldönthetem, hogy veszekedéssé formálom, vagy megoldásközpontú beszélgetéssé. Mi kell az utóbbihoz?

Az igényét jelző fél szempontjából:

  • Én-közlés,
  • okolás mellőzése,
  • tények közlése kombinálás, feltételezések helyett,
  • jelenben maradás,
  • a javítás szándéka,
  • pozitív kérés,
  • megfelelő hangsúly, hangnem,
  • a mindig/soha szavak kerülése,
  • tisztelet
  • elfogadás, hogy talán nem lesz közös álláspont
  • a nézőpontok különbözőségének elfogadása
  • megértés

A meghallgató fél szempontjából:

  • értő figyelem,
  • csendben maradás,
  • visszakérdezések a pontos igényfeltárás érdekében (Hogy érted ezt? Miből érzed ezt? Miből éreznéd ezt?)
  • javítási szándék (ezt és ezt megteszem a javítás érdekében),
  • tisztelet,
  • empátia, a másik fél érzéseinek megértése és nem az igazság keresése, hiszen a másik fél érzéseit nem vitathatjuk el
  • elfogadás, hogy talán nem lesz közös álláspont
  • nézőpontok különbözőségének elfogadása
  • bocsánatkérés, ha szükséges (ha nem érzed magad hibásnak, attól azt még kifejezheted a társad számára, hogy megérted az érzéseit, és fájdalmát)

 

Nem attól jó egy kapcsolat, ha nincsenek különbözőségek, véleményeltérések, hanem ha minden eltérést, feladatot javítási szándékkal, tisztelettel és megértéssel terelnek a megoldás felé. Közösen.

Keresd a segítő megoldásokat magadnak, vagy ajándékozd a pozitív változást másnak:

Bejelentkezés tanácsadásra –>

 

Mi a párkapcsolat alapja? Hogyan kell helyesen működtetni? Hogy beszélgessünk, hogy értsük egymást? Hogyan ismerjem meg önmagam?

Boldognak Lenni – Segítő könyv önbizalom növeléséhez, a párkapcsolatok megértéséhez, gyakorlatok, megoldások a helyes kommunikációhoz, konfliktuskezeléshez — >

 

 

Új szokások bevezetéséhez, magabiztosság növeléséhez, kiegyensúlyozott, bátor élet kialakításához:

Építed vagy rombolsz? – Segítő könyv, hogy meglássuk, mi okozza az elakadást az életünkben, miért csúsznak félre a dolgaink, és mit kell tenni, hogy változtassunk. Bátorságot erősítő gyakorlatok, technikák megbocsátáshoz, magabiztossághoz, azonnal használható motivációs tippek –>

 

Regény egy nőről, aki betegsége kapcsán ismeri meg önmagát, a sorsát, az életcélját, és találja meg a boldog életút jelentését:

Egy angyal hangját hallottam – Segítő könyv regénybe burkolva. Izgalmas, bensőséges, érdekfeszítő és elgondolkodtató –>

Hallgasd meg a podcast adásokat is!