A párkapcsolatban elég gyakran megesik, hogy a felek akarva-akaratlanul megbántják egymást. A sok sérelem csak gyűlik, és bizony van egy pont, amikor már annyira tele van a felek batyuja, hogy valami módon szelepet kell nyitni rajta. Ez lehet például munkamánia, szenvedélybetegség, vagy egy szerető is.

Azonban a felsoroltak közül egyik sem támogatja a párkapcsolatot, így érdemes dolgozni azon, hogy a sérelmektől folyamatosan meg tudjunk szabadulni, és a mélyebb sebeket okozó tetteket vagy mulasztásokat meg tudjuk bocsátani a másiknak.

Mivel segíthetjük a megbocsátási folyamatot?

1, Először is határozzuk el, hogy meg akarunk bocsátani, és nem kívánunk rossz érzésekkel, szomorúan élni. Tudnunk kell hozzá, hogy a megbocsátás nem jelenti azt, hogy el van felejtve az, ami történt, vagy, hogy egyetértünk azzal, ami történt. Azt jelenti, hogy szeretnénk végre sérelmektől szabadon, egymás felé fordulva élni.

2, Gondoljuk át, hogy mi történt, ami ekkora fájdalmat okozott nekünk, és mi az, ami miatt ez ennyire fájdalmas számunkra. Mi mozgathatta a másik felet, és mi az, amit mi tanulhatunk ebből.

3, Gondoljunk azokra az emberekre, emlékekre, tapasztalatokra, amelyek emeltek, emelnek bennünket. Nem azok vagyunk, amit mások tettek velünk. Ezek a reakcióik voltak arra, amit láttak a helyzetben, amit éreztek, amitől féltek.

4, Ha nincs lehetőséged rendbe tenni szemtől szembe a dolgot azzal, aki megbántott, akkor képzeld el, ahogy elmondod neki mindazt, amit érzel, és azt is, hogy most már felszabadítod magad a harag alól.

5, Addig keresd a történtek elrendezését magadban, hogy megláss valami előnyt számodra abban, ami történt, és abban, amit a sérelem elengedésével tapasztalsz. Ha mást nem is, csak azt, hogy legközelebb nem fogod megengedni másoknak, hogy átgázoljanak rajtad. Jobban kiállsz majd most már magadért, vagy többre értékeled magad, mint eddig tetted, esetleg megtanulsz békésen, pozitívan kommunikálni másokkal.

Ne felejtsük el, hogy bárki bármit is tett, vagy nem tett meg velünk kapcsolatban a múltban, nem jelenti azt, hogy nem lehet boldog, szabad, könnyed a jövőnk. A visszavágás helyett pedig érdemesebb azt megtalálni, hogy miként tudjuk megélni a boldogságot a mindennapokban.

Ha valaki nem akar elválni, és újrakezdeni a párkapcsolat kiépítését és fenntartását egy új személlyel, hanem a meglévő rendszerben kíván eltölteni még 30-40 évet, akkor érdemes most tennie valamit a változásért, hiszen a hátralévő életében most a legfiatalabb. Egy új nézőpontból, új szemlélettel, új célokkal, önmagát és a társát újra megismerve nekivágni a házasság újabb, örömtelibb fejezetének.

Ha szeretnéd, hogy neked is segítsek túl jutni  az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva, boldogtalan vagy, és nem találod a kiutat), itt olvass a tanácsadásról, és ha úgy gondolod, írd be magad a naptáramba. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Örömteli napot kívánok!

Ha inkább könyvet olvasnál a témában, kattints IDE! 

Hallgasd meg a podcast adásokat is!