Ha Te is tartós kapcsolatban élsz, elképzelhető, hogy már tapasztaltad azt a jelenséget, hogy a szexualitás, a szenvedélyes csók elkopik a mindennapokból.

Mit lehet tenni, ha az egykoron pezsgő, szikrázó kapcsolatban élő pár hónapok óta nem érez szenvedélyt otthon? Vajon ez már a válás előszobáját jelenti? Be tudja tölteni a hiányt ugyanazzal a személlyel, aki mellett érzi?

Az eltűnt szexualitás azt jelenti, hogy a kapcsolatban élők életvezetése valami változást igényel. Ha nem arról van szó, hogy a két ember már nem szereti egymást, hanem csak elszoktak egymástól, de a kötődésük még megvan, akkor képesek arra, hogy újra érdekesnek és izgalmasnak láttassák magukat a társuk előtt, és izgalmasnak, érdekesnek lássák a társukat.

A testi érintés, a szexuális közeledés két olyan embert igényel, akik egymás közelségében akarnak lenni, akik vágynak arra, hogy a másik ember hozzáérjen, megszeretgesse őt. Az egyik a kezdeményező, aki akar a másik féllel egybeolvadni, a másik fél a befogadó, aki szintén szeretné az egybeolvadást.  Ha ebből az egyik fél valamilyen oknál fogva nem akarja a kontaktust, akkor jön az elkerülés, az elutasítást, a hiány.

Miért nem kívánja valaki a társa közeledését? Mi a távolodás okai?

Férfiak indokai általában:

  • a feleségem nem kér, hanem parancsol
  • sokszor piszkál, nem fogad el olyannak, amilyen vagyok
  • úgy beszél velem, mint az anyám
  • nem ismeri el az eredményeimet, azt, amit a családért teszek
  • elhagyta magát, otthon sosem ad magára
  • csak a gyerekekről vagy a panaszkodásról kommunikálunk
  • engedélyt kell kérnem tőle mindenhez, mint egy gyereknek
  • nem néz fel rám, nem ismer el
  • túl sokat beszél rólunk a szüleinek, barátainak
  • túl sok visszautasításban volt már részem tőle

A nők indokai általában:

  • nem beszélgetünk
  • nincs előjáték, csak jelzi, hogy velem akar lenni
  • nem segít a háztartásban, mindent egyedül kell csinálnom
  • túl nagy a felelősségem a családi rutint illetően, nekem kell mindent kigondolnom
  • úgy viselkedik itthon, mint ahogy a beosztottjaival teszi
  • nem dicsér meg, nem bókol, nem rajong értem
  • túl kemény a gyerekekkel
  • nem jó apja a gyerekeinknek
  • bírálja és megítéli a családtagjaimat
  • nem véd meg a szüleivel szemben
  • fáradt vagyok este, és nem segít napközben, hogy nekem könnyebb legyen
  • másokkal flörtöl, itthon csak ül a tévé előtt és nem foglalkozik velem

Ha felismerted a te kapcsolatodra jellemző működést, a távolodásotok okát, akkor érdemes beszélned róla a pároddal. Ha nem boldogultok a probléma feltárásában, annak megoldásának megtalálásában, akkor kérjétek szakember segítségét, hogy újra megtaláljátok az utat egymáshoz.

*****

Ha nem igazán érzed magad közel a társadhoz, és szeretnéd, hogy segítsek a probléma feltárásában és annak kezelésében, túl jutni az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva), itt írd be magad a Skype tanácsadásra. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében. Ha párban jöttök, lehetőségetek nyílik könnyíteni a sérelmeiteken, megtanulni a helyes kommunikáció elemeit, megismerni és használni egymás szeretetnyelvét ahhoz, hogy jól tudjátok egymást szeretni a mindennapokban. Ezek a változások egy békésebb, stabilabb, élhetőbb, szexuálisan aktív párkapcsolathoz vezethetnek.

Laskai Nelli
házassági tanácsadó

Képek: pexels.com

Szeretném bemutatni az új könyveimet.

Az önbizalmadért

Ezt az e-bookot azért írtam, mert tudom, milyen érzés elveszve lenni, és azt is tudom, hogy van kiút. Ha én képes voltam újra hinni magamban, akkor te is képes vagy rá. Az önbizalom nem egy elérhetetlen cél, hanem egy folyamat, amelyet te is elindíthatsz, akár már ma.

Ez a könyv segít, hogy te is megtapasztald azt a felszabadító érzést, amikor már nem csak éled az életedet, hanem igazán élvezed is.

Pároknak

Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak.

Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!