Rendkívül fájó érzés, amikor kiderül, hogy a partnerünk hűtlen volt hozzánk, az ígéretéhez, amit nekünk tett. Ilyenkor nem csak a társunkba és a kapcsolatunkba vetett hit sérül, hanem a megcsalt fél önbizalma, az élethez való pozitív hozzáállása is megborul.
A hűtlenség napvilágra kerülését követően a párok döntést hoznak, hogy együtt vagy külön folytatják az útjaikat. Amikor már gyerekek is vannak a családban, akkor nem csak érzelmi alapon keresik a helyes reakciót, hiszen a családi egység felbomlása is képbe kerül, továbbá a gazdasági lehetőségek is csorbulnak egy válás esetén, és nehéz elengedni azt az energiát, amit a múltba már beletettek.
A hűtlenséget árulásként szokták jellemezni az érintett párok. Úgy érzik, hogy a hazugság, amit a hűtlen fél hozott a kapcsolatba egy övön aluli ütés volt számukra, amit nem érdemeltek meg. Valóban senki sem érdemli meg, hogy átverjék, hogy kihasználják, a szemükbe hazudjanak, és az összes hűtlenséggel járó fájdalmat a nyakukba öntsék. Azonban sajnos az élet nem csak a megérdemelt eseményeken visz keresztül bennünket.
A hűtlenség oka
A hűtlenség egy döntés, amit a hűtlen fél hoz meg, számára észszerűnek tűnő indokra támaszkodva. A klienseim indokai többek között:
- hosszú időn át nem figyelt rám, a szükségleteimre a párom, a szeretőm viszont elhalmozott a figyelmével
- sokszor átvert hétköznapi ígéreteiben, úgy éreztem, cserben hagy a mindennapokban, és hagytam magam elcsábítani a szeretetet keresve
- nem foglalkozott a kapcsolatunk működtetésével, csak magával volt elfoglalva, így valaki mástól megkaptam a fontosság érzését
- sokat bántott, piszkált a párom, és az afférban nyugalmat találtam.
- szextelen házasságban élünk évek óta, és egy ponton túl nem bírtam visszautasítani más közeledését.
Noha a hűtlenség döntését az adott személy hozza meg, a hűtlenségig vezető utat rendszerint a két fél építi fel. Titkokból, elfordulásból, bántalmazásból, elhanyagolásból stb. Persze, ezeknek nem az a megoldása, hogy megcsaljuk a társunkat, hiszen a rosszul működő kapcsolatokban kialakult hiány megszerzésére nem egy eltitkolt külső kapcsolat lehet a gyógyír. Ott a pártanácsadás lehetősége is, ami segíthet összehangolódni, megérteni a kapcsolatban zajló romboló folyamatokat, de ha valamelyik fél nem akar dolgozni, tenni a kapcsolatáért, akkor a válás is, mint opció megjelenik.
Mi történik, ha kiderül a megcsalás?
Ha nem akarnak együtt maradni a párok, akkor a válás felé indulhatnak. Ha adnak még egy esélyt arra, hogy a kapcsolatukban létrejövő dinamikán változtatni tudjanak, akkor jellemzően megbeszélik a történteket, és az új szokásoktól, működésektől várják a jobb fejezet megnyitását.
Gyakran előfordul, hogy hiába fut neki egy pár kétszer-háromszor a kapcsolatuk javításának, önerőből nem sikerül új pályára állítani magukat. Ennek egyik oka lehet, hogy nem sikerül önállóan feltérképezniük, hogy milyen kapcsolódási sémáik vannak, mire hogyan reagálnak, vagy hogyan kellene kommunikálni az igényeiket, vagy reagálni a társuk szükségleteire, esetleg vitába torkollik a beszélgetés.
Ezt megelőzendő, vagy ilyen esetekben a tanácsadás segít a párnak a tisztább helyzetértelmezésben, az önmaguk és társuk megismerésében, a kapcsolati dinamika kialakításában, a bizalom újraépítésében.
Ha kiderült a hűtlenség, erős bizalomvesztés lép fel, vádaskodások, nyomozásnak megfelelő kérdések hangozhatnak el. Kivel, hol, mikor, hányszor, jobb volt-e, megbántad-e stb. Ezekre vagy kap választ a megcsalt fél, vagy nem, de megnyugtató választ ritkán remélhetünk ezektől a kérdésektől. Azok a kérdések vihetik előre a párt, hogy mi hiányzott a kapcsolatból, mit keresett abban a viszonyban, hogyan élte meg magát abban az időszakban, és hogyan lehetne azt a megélést kettejük közé behozni.
Általában a hűtlen fél menekül a kérdések nyilai elől, a megcsalt fél pedig ezt egy újabb cserbenhagyásnak éli meg. Nem ritkán a megcsalt fél játszmázni kezd, vagy büntetni akarja a társát, amiért fájdalmat okozott neki. Van, hogy szándékosan „visszacsalja”, hogy egálba kerüljenek. (ez ritkán hoz megkönnyebbülést az eredeti probléma feldolgozásában).
Ha mégis sikerül megbeszélni, hogy mi történt, miért történt és hogyan küszöbölhetik ki a továbbiakban, akkor még mindig nem oldódott fel a krízis, hiszen mindkét félnek önmagán is célszerű dolgoznia. Megkeresni, mi az ő felelőssége a kialakult helyzetben, azaz az eltávolodásban, és hogyan tud változtatni rajta.
Bizalom építése megcsalás után
A megbocsátás, a bizalom építése nehéz feladatnak szokott tűnni. Hogyan tud valaki is garanciát adni arra, amiről azt hittem eddig is, hogy sosem fog megtörténni? Nos nem tud garanciát adni senki. Megígérheti, de nem tudja garantálni. Így arra kell építenünk, amit hallunk, és amit tapasztalunk a kapcsolatban, illetve arra a változásra, amit mindketten behozunk a kapcsolatba. Bízni kell abban, hogy elég nehéz volt a helyzet ahhoz, hogy egy újabb krízist elkerülni akarjanak a felek. Bízni abban, hogy mindketten tanultunk az esetből és jobban figyelünk magunkra, egymásra, egymás igényeire, mint eddig.
Úgy tapasztalom, hogy a párkapcsolatban sok mindent meg tudnak bocsátani egymásnak a felek, a hűtlenség elég megosztó tud lenni. A több kis hétköznapi hazugságok mellett hamarabb elmennek a felek, mint a hűtlenség mellett. Persze, a hűtlenség definiálása is eltérő lehet.
Mi számít megcsalásnak?
A szex valaki mással? Az üzenetváltások? Ha megbeszéljük valaki mással az életünk fontos részleteit? Ha szerelembe esünk egy munkatársunkkal? Vagy, ha eltitkolja a párom a felvett hitelt, a megvásárolt termékeket? Hűtlenség a kapcsolathoz az is, ha valaki elhanyagolja magát, ha nem mozdul bele a párkapcsolat javításába, ha nem figyel a társára? Talán mind hűtlenség, talán csak egy-egy felsorolt elem. Kinek mi mozgatja ki a biztonságérzetét, az önbizalmát, önbecsülését, a kapcsolatban megélt érzelmi biztonságot.
A megcsalás feldolgozásához időt és energiát kell adni magunknak, a párunknak, a kapcsolati dinamikának az átrendeződéshez, de azt látom, hogy akik között tényleg van kötődés, akik hajlandóak önmagukon dolgozni, és valóban megismerni a társukat, akik akarják a változás után eljövendő stabil és érzelmi biztonságot adó kapcsolatot, ők jó eséllyel járnak sikerrel a megtartható, boldog kapcsolat felépítésében.
Ha Te is szeretnél szakmai segítőt a krízisből kivezető úton, itt tudsz tanácsadásra bejelentkezni.
Laskai Nelli
házassági tanácsadó, NLP tréner
Borítókép: pexels.com