Ez a kérdés szólhat egyaránt a hűtlen és a megcsalt félnek is, de általában a megcsalt fél számára okoz nagyobb fejtörést a továbblépés. A hűtlenség hatalmas bizalomvesztést okoz, és nem csak a partnerbe és a párkapcsolatba vetett hitet érinti, hanem az egész világkép megremeg ilyenkor.

A hűtlenség okozta ütésből a párkapcsolat talpra képes állni, nem csak a válás az egyetlen lehetőség a továbblépéshez. Úgy tapasztalom, hogy a hűtlenséggel küzdő párok leegyszerűsítve három út közül választanak a továbblépéskor:

1, Megbocsátás, a helyzet értelmezése, az újraépítés stratégiája szerinti új működés, új szokásrendszer beiktatása – élhetőbb, értelmezhető, egymás felé forduló párkapcsolat

2, Szőnyeg alá söprés, további működés a régi sémák szerint, apró csipkelődések, revans – további távolság kerül a két fél közé

3, Talán megpróbálják feldolgozni, értelmezni a helyzetet, de mégsem tudnak egymás mellett élni a krízis után, szétválás.

Hogyan dolgozzuk fel a megcsalást?

  • Ha úgy dönt mindkét fél, hogy mégis együtt folytatják az utat – természetesen lezárva a külső kapcsolatot -, akkor az őszinte kommunikáció és a fejlődési szándék roppant fontos lesz. Noha nehéz a krízisben vádaskodás nélkül beszélni egymással, de nem lehetetlen. Ha mégsem hoz megnyugvást és feldolgozást az, hogy egymás kérdéseire válaszoltok, egymás igényére reagáltok, akkor érdemes szakember segítségét kérni a gyorsabb és mélyebb gyógyulás érdekében. Azt látom a hűtlenség feldolgozásával küzdő pároknál, hogy túl sok részletet szeretne a megcsalt fél tudni, ám ennek elhordozása nagy kihívást okoz számára.
  • A hűtlen fél pedig egy ideig válaszol a nyomozati kérdésekre, ám később már attól szorong, hogy bármikor, bárhol lecsaphat rá a megcsalt fél kérdés és vádaskodás zuhataga, így előbb-utóbb inkább kerülni fogja azokat a helyzeteket, melyekben ez megtörténhet.

Inkább kivonódik a megcsalt fél életéből, mintsem megnyugtatná őt abban, hogy szereti, őt választotta és dolgozni fog azért, hogy jobb kapcsolatban éljenek és ne történjen meg még egyszer ugyanez a krízis.

  • Az öngondoskodás, öngyógyítás elengedhetetlenné válik, igazából mind a hűtlen és a megcsalt fél tekintetében fontos lépés, hogy értelmezzék, mi történt bennük, hogyan voltak jelen a kapcsolatukban és hogyan kívánnak a továbbiakban társuk lenni a partnerüknek.
  • Talán érdemesebb, – ha kibírható – nem nyomozni a történtek után, hanem előremutató kérdéseket feltenni. Arról beszélni, hogy mi hiányzik a kapcsolatból, ki hogyan tudja szeretve érezni magát, milyen új szokásokat hajlandóak beemelni egyénenként a változás érdekében. A közös célok is erősítik a párt.

Nehézségek, melyeket nem lehet megkerülni a hűtlenség után

A hűtlenség feldolgozásakor foglalkoznunk kell a régi kapcsolatba vetett bizalom, elképzelt jövőkép elgyászolásával, a történtek értelmezésével, elemzésével, illetve dűlőre jutni azt illetően is, hogy miként szeretnénk tovább élni az életünket. Átkalibrálni magunkat és az életünket. A krízis időszakában elő szoktak jönni emlékbetörések, fájdalmas pillanatok megélése és a bizalomvesztés olyan helyzetekben is, amikor nincs valódi okunk rá. Ez a szakasz átmeneti.

A kapcsolat nem lesz olyan, mint régen, de attól még egy jobb verziót megteremtve, megadhatja a számotokra azt, amit vártok egy stabil, szeretetteljes kapcsolattól. Ha szeretnél te is segítséggel gyorsabban és hatékonyabban gyógyulni, itt tudsz olvasni a tanácsadás menetéről.

Borítókép: pixabay.com

Szeretném bemutatni az új könyveimet.

Az önbizalmadért

Ezt az e-bookot azért írtam, mert tudom, milyen érzés elveszve lenni, és azt is tudom, hogy van kiút. Ha én képes voltam újra hinni magamban, akkor te is képes vagy rá. Az önbizalom nem egy elérhetetlen cél, hanem egy folyamat, amelyet te is elindíthatsz, akár már ma.

Ez a könyv segít, hogy te is megtapasztald azt a felszabadító érzést, amikor már nem csak éled az életedet, hanem igazán élvezed is.

Pároknak

Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak.

Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!