Amikor két ember közül az egyik úgy dönt, hogy nem kíván a kapcsolat része lenni, vagy nem olyan erős kötődés formájában, mint eddig, akkor a másik félnek meg kell birkóznia az elengedéssel. Egy olyan élethelyzetet – a jelent – kell elfogadnia, ami a vágyával nem azonos. Éppen ezért nehéz lesz, ha a folyamatot a hiány oldaláról fogja meg valaki.

Valami lezárása, és az ismeretlen új indítása sokszor fájdalommal jár. Hiszen akarunk valamit, ami nem a miénk többé, és eközben meg kell birkóznunk az ismeretlennel, ami ránk vár…

Ő már nem az enyém – szokták ilyenkor szomorúan mondani, és pont ez a kulcs, mert soha, senki, semmi nem a miénk. Egy ideig kölcsön kapjuk, egy ideig velünk van, megélhetjük a közös élményeket, eltölthet örömmel a jelenléte, de mindez csak átmeneti. Mint minden az életünkben. Egy kapcsolat kezdetekor, a belépéskor igazából aláírjuk, hogy elfogadjuk a kilépés eshetőségét, mert az benne van a pakliban.

Hogyan lehet kiszeretni valakiből?

Talán úgy, ahogy beleszerettünk, csak mégis kicsit másképp. Amikor valaki megtalálja azt az embert, akinek egy ideig csak – vagy túlnyomó többségben – a vonzó tulajdonságait látja, akkor a hiány betöltésének időszakában kizárólag a társa jó oldalára fókuszál, hiszen éppen töltődik a szeretettankja. Csak azt látja benne, amit látni akar, és arra felmentést talál, ami rontaná ezt az összképet. Mindemellett nem csak őt látja hősnek, hanem a saját legjobb oldalát mutatva szeretni kezdi azt, ahogyan önmaga ebben a helyzetben viselkedik.  És ezt a jó érzésvilágot nehéz elengedni. Az érzésvilágot…

A „kiszeretés” mint olyan, szerintem nem létezik, sokkal inkább hiszek abban, hogy az elengedés folyamatában a legfontosabb jó helyre irányítani a fókuszt.

A gondolatainkat az elengedés szándékában nem érdemes engedni barangolni, és időzni a:

  • nem vagyok elég jó
  • nem vagyok szerethető
  • nem szeretnek
  • nekem semmi nem jön össze
  • soha többet nem leszek szerelmes
  • boldogtalan vagyok
  • nem akarom, hogy mást öleljen

témakörökben.

Ezek helyett sokkal inkább érdemes hálát adni azért, hogy egy ideig az életünk része volt, összegezni, hogy a szerelem, az öröm, vagy épp a szomorúság, a csalódás, a tisztánlátás milyen adományokkal ajándékozott meg bennünket, mit tanultunk a megadatott helyzetek által

  • önmagunkról,
  • a párkapcsolatban működésünkről,
  • milyen az, amikor tisztán látjuk a másik embert a rózsaszín köd nélkül
  • milyen az életről alkotott képünk jelenleg,
  • és mit tehetünk a saját boldogságunkért.

Nem hiszek abban, hogy ilyenkor mantrázni kell az elvágyó ember negatív tulajdonságait, sokkal hatékonyabb arra tekinteni, hogy mit szeretnénk megélni a mindennapokban, és elengedve a régi kapcsolatot, helyet teremteni egy újnak. Teret adni egy olyan ember számára, akinek az élete következő fejezetében helyünk van, és akinek a mi fejezetünkben helyet kívánunk biztosítani a közös élmények megélése érdekében.

Hiszen mi történik egy szakításkor? A két ember vágya, működtetésre szánt energiája, hálaérzete nem egyezik, és a vágyuk beteljesülése érdekében egyikük továbblép. Mivel mások felett nincs kontrollunk, nem uralkodhatunk senki felett, és nem birtoklunk senkit, jobb, ha a továbbiakban a megélni kívánt érzéseinkre, élményeinkre koncentrálunk a személyhez való ragaszkodás helyett.

Ki tudja, hogy mit hoz a jövő…

Ha szeretnéd, hogy neked is segítsek túl jutni  az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva, boldogtalan vagy, és nem találod a kiutat), itt írd be magad a naptáramba. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Örömteli napot kívánok!

Ha inkább könyvet olvasnál a témában, kattints IDE!